A képregénytörténelem legmenőbb kalandora

A
Tintin kalandjai #9-10: Az aranyollós rák, A fekete arany országában
Írta és rajzolta: Hergé

Egmont kiadó, 2010, 64 oldal, 2199 Ft.

 

Az Egmontnak hála a képregénytörténelem egyik legtöbbet emlegetett figurájának, Tintinnek a kalandjai itthon is elérhetőek, sőt mi több, nemrég már a kilencedik és a tizedik kötet látott napvilágot. Nem egyszerű a kiadó missziós tevékenysége (amennyiben ezen a kifejezésen nem sértődnek meg ők maguk), hisz a több évtizeddel ezelőtti történeteket nagyalakú albumban, ráadásul a lehetőségekhez mérten legjobb minőségben kiadni, vagyis inkább eladni Magyarországon korántsem egyszerű feladat. Pedig Hergé műveiből minden kiolvasható, ami a képregény művészetében jó, arról nem is beszélve, hogy például Franciaországban a Tintin-képregények beható ismerete nélkül senkik lennénk.

Franciaországot írtam volna? Tény, hogy a frankofón képregények legnagyobb piaca a fhansziáknál van, de az ott elismert alkotók döntő többsége belga. Hergé (ejtsd: erzsé) is egy a belga legendák közül. Eredeti nevén Georges Prosper Remi, aki két "szélső" nevének sorrendjét változtatta meg, és azok kezdőbetűit rendezte egymás mellé (RG), és azt franciásan kimondva, hallás után leírta. Hergé már egészen korán felfedezte a képregényben rejlő lehetőségeket, és tehetségéhez elég annyi adalék, hogy a mai képregényrajzolók hada vallja mesterének. Az általa képviselt letisztult, egy vonalas rajzstílus, illetve az animációkból átvett panelezések rendre visszaköszönnek azóta más képregényekből, ám az író/rajzoló annyiban kitűnik a többiek közül, hogy kiválasztott témáját mindig alaposan körüljárta, a képregény tényleges megrajzolását évekig tartó kutatómunka előzte meg.

Az Egmont soros kiadványai Az aranyollós rák, illetve A fekete arany országában című albumok. Annyiban mindkettő azonos, hogy folytatják a korábbi albumokban látható tendenciát, miszerint Tintin egy percnyi üresjárat nélkül éli át kalandjait, és oldja meg a legrejtélyesebb bűneseteket is. Tintin valósággal végigszáguld minden kalandján: Hergé mesélési stílusából adódóan a nyomozati szakasz is legalább annyira lehengerlő, mint maga a finálé. Pontosabban az albumok bármely fordulata felveszi a versenyt a fináléval, és ez azért nem általános irodalmi művek esetében.

Az aranyollós rák története egy rákkonzerv körül bonyolódik, és akik már olvastak Tintin albumokat, azok tudják, hogy bizony egy bűnbanda leleplezésével fog befejeződni. A köztes oldalakon Tintinék megjárják a földet, vizeket, sőt még egy repülőt is elkötnek, csak hogy aztán a változatosság kedvéért a sivatagban kelljen bolyonganiuk. Nulla unalommal peregnek az oldalak, a humorfaktorról pedig Haddock kapitány, Tintin hű (és nem kevésbé iszákos) társa gondoskodik. Apropó Haddock kapitány: Az aranyollós rák albuma több „egy” Tintin albumnál, ugyanis itt találkozott egymással először a főhős, és a részeges kapitány. (Újabb képregénytörténeti mérföldkő magyarul, kipipálva.) Bár az Egmont által korábban kiadott képregényekben már feltűnt a karakter, ez ne tévesszen meg senkit sem: bizony itt kerültek össze először. Ami még mindenképpen feltűnik a képregényben, az a teljes oldalas rajzok sokasága. Erre egyébként anno terjedelmi okokból volt szükség, de kétség kívül gyönyörűen festenek. (Ha lenne még egy példányom, ebben a minőségben bekeretezném mindegyiket, és már mehetnének is ki a falamra.)

A történet végén egyébként Tintin sikeresen lebuktatja az egész bandát, mi pedig gazdagabbak lehettünk egy mozgalmas szaharai úttal, illetve egy imbolygó hajótúrával.

A fekete arany országában című kötet amellett, hogy a legszebb borítóval rendelkezik, az elkészítésének körülményei is megérnek egy misét. Mikor először belekezdett Hergé, kitört a második világháború, így félbe kellett hagynia. Aztán volt, hogy más képregényen kellett dolgoznia, és amikor hosszú idő után újra hozzáláthatott volna, idegösszeomlást kapott. A végeredményen egyébként csupán egy szembetűnő dolog látszik, ami valljuk be, nem is annyira baj: feltűnően sok a közbeszúrt geg, ami a megjelenés körülményei miatt adódott, a gyűjteményes kötet később jött össze.

Úgy látszik, hogy Hergé nem tud elszakadni a hajóktól és repülőktől, ezért a történet bizonyos jeleneteiben mindegyik jármű feltűnik, hogy oknyomozó riporterünket újabb nyomokhoz, vagy adott esetben újabb kalamajkához segítsék. A sztoriban Hergé az olaj fontosságának kérdésével foglalkozik, ami a mai világban még aktuálisabb lehet, mint valaha. A robbanómotorok sorra mondják fel a szolgálatot, és senki nem tudja, hogy mi lehet a kiváltó ok. Szinte vírusként terjed, egyre több és több autót „megfertőzve”. A fekete arany országa az arab világba enged betekintést nyerni, az egymással háborúban álló országokat modellezi a maga módján Hergé. Ugyanis a háború a bűntetteknek az egyik, ha nem a legfontosabb célja, a másik ország gyengítése a többieknek hatalmas előnyt jelentene. (És itt lép be az olaj, mint az egyik legértékesebb kincs.) De nem úgy van az: ahol egyszer feltűnik riporterünk, ott rejtély megoldatlanul nem marad! Külön öröm, hogy a szálakat a háttérből egy már ismerős karakter mozgatja, de ezt természetesen nem lövöm le itt és most.

Hergé ennél az albumnál is szépen bemutatta az általa kiválasztott környéket, az arab világ bár kicsit sarkítva, de hitelesen kerül bemutatásra, és ez főként a szereplők indítékaiban érhető tetten! Ja és egy panel erejéig feltűnik a Tintin-univerzum legrosszabb hangú énekesnője is.

Az aranyollós rák, és A fekete arany országában szerencsére nem annyira támaszkodik a korábban megjelent albumokra, így az is könnyedén belevághat, akinek eddig nem volt szerencséje a karakterhez. Hergé stílusából a gyerekek sokat tanulhatnak, a felnőttek pedig büntetlenül szórakozhatnak a zseniális fordulatokon, illetve a rosszéletű Haddock kapitány profán káromkodásain. A törzsvásárlókat meg amúgy sem kell már meggyőzni.