Árnyékban is 40 fok van, ráolvadunk az aszfaltra, pedig csak az utca túloldalára ugrottunk le hideg sörért. Ilyenkor az ember legszívesebben flordai gyilkosságokról, meg vérszomjas kalózokról olvas. A Könyvesblog új, nyári sorozatában csupa olyan könyvet szedünk össze, amivel a légkondi zümmögése is majdnem olyan lesz, mint a tenger zúgása a fülünkhöz tapasztott kagylóban.
B-
Robert Leeson: Újra a Kincses szigeten (Silver's Revenge)Móra Ferenc Kiadó - Delfin könyvek, 1986, 212 oldal
(Vizesblokk-sorozat 1., Delfin-sorozat 4.)
Stevenson Kincses szigete nálam a mai napig minden idők legjobb kalóztörténetének számít, nem véletlenül lett első a TOP10-es listámon. A folytatása viszont kicsit olyan, mintha a Karib-tenger 4-ben Jack Sparrow helyett a szintén beszédhibás Fekete Pákó dülöngélne egy hungarocell csónakban, kitömött papagájjal a vállán. Mert az Újra a Kincses szigeten egy kalandregénybe csomagolt propaganda a szegény, elnyomott feketék jogaiért. Kis átdolgozással akár Robinson 2 címmel is ki lehetett volna adni.
Robert Leesonról tudni kell, hogy ő az angol ifjúsági irodalom Nemeréje. Írt már Robin Hood-sztorit, Arthur-feldolgozást, és klasszikus sci-fit is. A neveletlen dzsinnt kétszer adták ki a Delfin könyvek sorozatban (természetesen sort kerítünk majd arra is), a magyarul olvasható másik Leeson-regény, a Rabszolgahajón pedig a Kincses sziget 2-höz hasonlóan szintén arról szól, milyen mocsok dolog ez a rabszolgatartás.
Leeson megtartotta a nagy előd elbeszélésformáját: a főhős itt is egy fiatal fiú (ezúttal egy temetkezési vállalkozás inasa, Tom Carter), aki gondosan naplót vezet arról, mekkora görények a féllábú kalózok, meg az elásott kincsekre áhítozó angol lordok. Bár nagyjából 20 év telt el az előző kaland óta, természetesen az összes, jól ismert szereplő visszatér: Sir Trelawney és Livesey doktor még mindig a Kincses szigeten hagyott ezüstrudak után sóvárog, akárcsak a félőrült Benn Gun, akinek némi beilleszkedési zavara akad Londonban.
A veterán kincskeresőből lett kocsmatulajdonos, Jim Hawkins a történet elején még elég depressziósan viszonyul az újabb tengeri úthoz (hát persze, hogy egy viszonzatlan szerelem miatt szomorkodik), a nagy kedvencem, Long John Silver viszont semmit sem változott, ugyanolyan lelkesedéssel kavarja össze az eseményeket, mint legendás kollégája, Piszkos Fred. Bár a sztori kellemesen puskaporos és humoros, az Újra a Kincses szigeten csak egy könnyed, egynyári olvasmány, nyomába sem érhet az eredeti klasszikusnak.
