C
Az új Bosszú Angyalai: Kitörés! Írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: David Finch, Kingpin kiadó, 2007, 138 oldal, 2990 Ft.
A Kitörés a lopott ötletek képregénye rossz tálalásban, óriásdínókkal, gigacsöcsökkel, és egy idegesítően nyavalygós Pókemberrel. Pedig az alkotó a Marvel egyik sztárírója, az elsőszámú aranytojást tojó tyúk, Brian Michael Bendis. Akit valószínűleg migrén gyötört, és whiskyvel vette be a fejfájás-csillapítóit, amíg összerakta az Új Bosszú Angyalait, mert máskor kisujjból ráz ki olyan lebilincselő szuperhős-noirokat, mint a Powers vagy az Alias (nem, nem a tévésorozat, a képregény a láncdohányos Jessica Jones nyomozóval).
Meghaltak az angyalok, éljenek az angyalok! A Kitörés ott folytatódik ahol a Kingpin előző kiadványa, a Káosz abbamaradt: Sólyomszem, Hangya és Vízió életüket vesztették a gyilkos androidok és a Skarlát Boszorkány elleni harcban, a kormány pedig megvonta a támogatást a gyászoló szuperhős-különítménytől. Hogy a munkanélküli passzosruhások mihez kezdenek, az már önmagában megérne egy képregénysorozatot, de itt erre nincs idő. A hadsereg kedvencei, Amerika kapitány és Vasember ugyanis nem bírnak nyugton maradni, és amikor 42 szuperbűnöző pattan meg egyszerre egy szigorúan őrzött fegyintézetből, azonnal megalakítanak egy új lakkruhás rendfenntartó gárdát a börtönszigeten „véletlenül” felbukkanó szuperhősökből.
A derék zászlólengető és az alkoholista bádogember régóta nagy közönségkedvenc, de a Marvel-főnökség biztosra akart menni, és az egekbe tartó eladási mutatók érdekében beleerőltették az új csapatba a közkedvelt Pókembert, és Rozsomákot, aki az X-Men rajongók elsőszámú antihőse. A csapat egyetlen új színfoltja (haha) Luke Cage, a bazdmegelő, feka izomkolosszus, aki csak a politikai korrektség jegyében került a képregénybe, sok dramaturgiai szerepe nincs. A Póknő meg egyértelműen a pattanásos tinédzserek kedvéért van itt, bár elég illúzióromoló, hogy az egyik képen még pizsamás Playboy-címlaplányként domborít, de néhány oldallal odébb már Bögyös Macát megszégyenítő, elhízott tehénként látjuk viszont.
A rajzoló, David Finch tipikus hibája ez. Minden nőalakja vasalóállú, Botoxolt arcú, kétajtós szekrény, hatalmas luficsöcsökkel. De hajlamos túlzásokba esni a férfikarakterekkel is, a Kitörésben mindenkinek olyan püffedt karfiolarca van, mintha Muhammad Alival pofozkodott volna, ráadásul az utolsó nyominger főkönyvelő is úgy néz ki, mint egy izompólós Michelin-bábu. Finch egész oldalas, esőben ázó felhőkarcolói és narancs tónusú naplementéit képzőművész iskolákban kéne tanítani, de rendszeresen hazavágja az összhatást azzal, hogy a szomszéd oldalt teleszemeteli a legapróbb panelekkel (negatív rekordja 25 párbeszédekkel agyonzsúfolt képkocka egy egészoldalas kép mellett).
Bendis biztosan nem kap Eisner-díjat az Új Bosszú Angyalai sztorijáért és a mesterien újjáértelmezett Marvel-karakterekért – ilyenek ugyanis nincsenek. Vasemberből egy elcseszett Q-t csinált, aki gondoskodik a high-tech főhadiszállásról és a spéci járgányokról, de egyetlen emlékezetes mondata sincs, a védjegyévé vált whiskyspoharat pedig messzire kerüli. Nála csak Amerika kapitány amúgy is faék egyszerűségű karaktere halványabb. Ha nem kiáltana fel egy SHIELD-ügynök az egyik jelenetben, hogy „Én nem lövök a Kapitányra”, észre sem venném, hogy ott van. A máskor jópofa Pókember humora itt kimerül annyiban, hogy „csizmi”-nek hívja a hálómintás zokniját, és látványosan nem érti, mi zajlik körülötte. A karakterre fizetett ponyvairodalomban egyébként az utóbbit hívják „Fred jelez!” effektusnak: a szereplő azt mondja ki, ami igazából az író tudatalattijában motoszkál (t.i. „Mi a büdös istenért kellett ebbe a sztoriba is belerakni Pókembert?”).
Abban, hogy a szuperhősök nem idétlen maskarás ámokfutók, hanem a CIA vagy a hadsereg (itt: a SHILED) felsőligás elit-ügynökei, akiknek a főgonosszal bunyózás után jelentést is kell írniuk az aktatologatóknak, nincs semmi meglepő. Lassan az olyan megújult képregénysorozatból lesz kevesebb, ahol nem ez az alapfelállás. Viszont az X-aktás ügynöksztori mellett nehezen fér meg a régi kalandfilmeket idéző ősemberes-dinoszauruszos történetszál. Az ilyesmit amúgy nagyon szeretem - egy szándékosan retróhangulatú, hátirakétás szuperhős-képregényben. Itt viszont röhejes, ráadásul a kötet egyharmada erről szól.
Bendis sajnos rutinból zavarta le az Új Bosszú Angyalai nyitófejezeteit, és miután egy történetbe zsúfolta a Marvel-főnökök kedvenc fejősteheneit, már futott is a kasszához. Egyetlen dolog miatt kötelező minden magyar képregényrajongónak megvenni ezt a kiadványt: a Kingpin a Kitörés! bevételeiből finanszírozza majd az önálló Prédikátor- és Hellblazer-köteteket!
Meghaltak az angyalok, éljenek az angyalok! A Kitörés ott folytatódik ahol a Kingpin előző kiadványa, a Káosz abbamaradt: Sólyomszem, Hangya és Vízió életüket vesztették a gyilkos androidok és a Skarlát Boszorkány elleni harcban, a kormány pedig megvonta a támogatást a gyászoló szuperhős-különítménytől. Hogy a munkanélküli passzosruhások mihez kezdenek, az már önmagában megérne egy képregénysorozatot, de itt erre nincs idő. A hadsereg kedvencei, Amerika kapitány és Vasember ugyanis nem bírnak nyugton maradni, és amikor 42 szuperbűnöző pattan meg egyszerre egy szigorúan őrzött fegyintézetből, azonnal megalakítanak egy új lakkruhás rendfenntartó gárdát a börtönszigeten „véletlenül” felbukkanó szuperhősökből.
A derék zászlólengető és az alkoholista bádogember régóta nagy közönségkedvenc, de a Marvel-főnökség biztosra akart menni, és az egekbe tartó eladási mutatók érdekében beleerőltették az új csapatba a közkedvelt Pókembert, és Rozsomákot, aki az X-Men rajongók elsőszámú antihőse. A csapat egyetlen új színfoltja (haha) Luke Cage, a bazdmegelő, feka izomkolosszus, aki csak a politikai korrektség jegyében került a képregénybe, sok dramaturgiai szerepe nincs. A Póknő meg egyértelműen a pattanásos tinédzserek kedvéért van itt, bár elég illúzióromoló, hogy az egyik képen még pizsamás Playboy-címlaplányként domborít, de néhány oldallal odébb már Bögyös Macát megszégyenítő, elhízott tehénként látjuk viszont.
A rajzoló, David Finch tipikus hibája ez. Minden nőalakja vasalóállú, Botoxolt arcú, kétajtós szekrény, hatalmas luficsöcsökkel. De hajlamos túlzásokba esni a férfikarakterekkel is, a Kitörésben mindenkinek olyan püffedt karfiolarca van, mintha Muhammad Alival pofozkodott volna, ráadásul az utolsó nyominger főkönyvelő is úgy néz ki, mint egy izompólós Michelin-bábu. Finch egész oldalas, esőben ázó felhőkarcolói és narancs tónusú naplementéit képzőművész iskolákban kéne tanítani, de rendszeresen hazavágja az összhatást azzal, hogy a szomszéd oldalt teleszemeteli a legapróbb panelekkel (negatív rekordja 25 párbeszédekkel agyonzsúfolt képkocka egy egészoldalas kép mellett).
Bendis biztosan nem kap Eisner-díjat az Új Bosszú Angyalai sztorijáért és a mesterien újjáértelmezett Marvel-karakterekért – ilyenek ugyanis nincsenek. Vasemberből egy elcseszett Q-t csinált, aki gondoskodik a high-tech főhadiszállásról és a spéci járgányokról, de egyetlen emlékezetes mondata sincs, a védjegyévé vált whiskyspoharat pedig messzire kerüli. Nála csak Amerika kapitány amúgy is faék egyszerűségű karaktere halványabb. Ha nem kiáltana fel egy SHIELD-ügynök az egyik jelenetben, hogy „Én nem lövök a Kapitányra”, észre sem venném, hogy ott van. A máskor jópofa Pókember humora itt kimerül annyiban, hogy „csizmi”-nek hívja a hálómintás zokniját, és látványosan nem érti, mi zajlik körülötte. A karakterre fizetett ponyvairodalomban egyébként az utóbbit hívják „Fred jelez!” effektusnak: a szereplő azt mondja ki, ami igazából az író tudatalattijában motoszkál (t.i. „Mi a büdös istenért kellett ebbe a sztoriba is belerakni Pókembert?”).
Abban, hogy a szuperhősök nem idétlen maskarás ámokfutók, hanem a CIA vagy a hadsereg (itt: a SHILED) felsőligás elit-ügynökei, akiknek a főgonosszal bunyózás után jelentést is kell írniuk az aktatologatóknak, nincs semmi meglepő. Lassan az olyan megújult képregénysorozatból lesz kevesebb, ahol nem ez az alapfelállás. Viszont az X-aktás ügynöksztori mellett nehezen fér meg a régi kalandfilmeket idéző ősemberes-dinoszauruszos történetszál. Az ilyesmit amúgy nagyon szeretem - egy szándékosan retróhangulatú, hátirakétás szuperhős-képregényben. Itt viszont röhejes, ráadásul a kötet egyharmada erről szól.
Bendis sajnos rutinból zavarta le az Új Bosszú Angyalai nyitófejezeteit, és miután egy történetbe zsúfolta a Marvel-főnökök kedvenc fejősteheneit, már futott is a kasszához. Egyetlen dolog miatt kötelező minden magyar képregényrajongónak megvenni ezt a kiadványt: a Kingpin a Kitörés! bevételeiből finanszírozza majd az önálló Prédikátor- és Hellblazer-köteteket!
