Kádár alatt a szex is más volt

Kiss Orsi | 2014. április 12. |

Tóth Eszter Zsófia és Murai András: Szex és szocializmus

Libri Könyvkiadó, 2014, 224 oldal, 3192 HUF

mp0ms5sqvvs2wajwmjcs
Fotó: Nagy Attila gyűjteménye / Tollasbal.cink.hu

A kommunizmusban egy idő után az elvtársak is kénytelenek voltak egy idő után fel- és elismerni, hogy bizony szexel a magyar, ennek pedig társadalompolitikai, gazdasági és egyéb területeken is következményei vannak. Ezeket a következményeket pedig kezelni kell ugye, de nem csak ezeket, hanem a róla szóló diskurzust is. A Kádár-korszakban az emberek azonban nem beszélhettek csak úgy össze-vissza fogamzásgátlásról, frigiditásról, fertőző betegségekről, vagy akár csak a csókolózásról. Érdeklődés viszont lett volna rá. Minden szájat befogni nem lehetett, de ha már mindenképp beszélni kellett róla, akkor – gondolhatták az elvtársak – legalább szabályozott keretet kellene adni az erről folyó disputának. Lett azután tanácsadó rovat, meg Veres Pál, később Magyarország Szépe, jöttek az NDK-s turistalányok, kinyitott az első nudista strand, az Ifjúsági Magazin borítóján pedig Lenin feje mellé egy pucér férfisegg került.

A könyv megjelenésétől függetlenül, de ebben a témában remek blog olvasható: tollasbal.cink.hu

„Jó ezt azért elmondani, mer valakinek el kell mondani. Évekig csak be volt fogva a szánk. Teljesen.” Ezzel a mondattal kezdődik Dobray György legendás dokumentumfilmje, a K1. A Rákóczi téri örömlányok életét bemutató 1989-es film egy mindvégig ismert, tudott, szem előtt lévő, a Kádár-rendszer által azonban következetesen szőnyeg alá söpört és elhallgatott társadalmi jelenségre világított rá. Szenzáció volt a maga idején, és nem csak azért, mert a prostikról szólt. A szex, mint olyan, a kádári közbeszédben majdhogynem nem létezett. Ha pedig mégis, akkor annak kereteit és megjelenési formáit az állam szigorúan körbehatárolta.

Hogy hogyan és miként, azt Tóth Eszter Zsófia és Murai András kötete, a Szex és szocializmus kutatja. A szerzők rögtön az előszóban leszögezik, hogy kutatásuk tárgya a testiségről, a párkapcsolatokról és a szexualitásról szóló közbeszéd, melynek elemzéséhez a személyes interjúk mellett korabeli újságokat, szociográfiákat, filmeket használtak fel.

nmejymnpwvxbrx134y1g
Fotó: Nagy Attila gyűjteménye / Tollasbal.cink.hu

Mindezt azért is fontos kiemelni, mert bár a kötet az Ifjúsági Magazin szexuális nevelő szerepétől kezdve a botrányos szépségkirálynő-választáson át a délegyházi nudista strandig számos pikáns témát érint, első olvasatra mégis van, ami hiányzik. A homoszexualitás például csak érintőlegesen jelenik meg benne (elsősorban a filmekről szóló részben), és ugyancsak szőrmentén olvashatunk arról, hogy az állambiztonság a beszervezett örömlányok révén hogyan élt vissza a szexualitás hatalmával. Miután azonban ezek a témák a kor prüdériája, illetve állambiztonsági természete miatt nyilván nem lehettek részei a kádári közbeszédnek, így el kell fogadnunk, hogy ezek nem itt és nem most kerülnek terítékre. De lássuk a lényeget.

A szocialista erkölcsiség egyik legnagyobb ellentmondása, hogy úgy volt kőkonzervatív, hogy közben végtelenül haladónak akart látszani. Látszólag nézőpontokat ütköztetett, teret engedve ezzel a közember és az értelmiség (szűrt) véleményének, a konklúzió levonását azonban már nem bízta másra. Ha kellett, nevelt és irány mutatott. A legszebb példája ennek a küldetéstudattól duzzadó Ifjúsági Magazin volt (nem mellesleg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség hivatalos lapja). Internet híján a fiatalok a legendás szexológushoz, Veres Pálhoz fordulhattak tanácsért, a neki címzett, időnként egészen abszurd levelek olvastán („Szabad-e menstruációkor hajat mosni?” – „Féltem a hajam” jeligére) pedig már akkor is többekben felmerült, hogy akkor most tényleg ennyire sötétek az emberek, vagy a szerkesztők segítettek rá egy kicsit a hülyeségre. A válasz: valószínűleg is-is. A könyvben megszólaltatott egykori munkatársak szerint az olvasók néha tényleg nagyon furcsa levelekkel bombázták őket (és „persze biztosan voltak, akik brahiból írtak neki”), de ha nem volt elég érdekes a témafelvetés, akkor Veres doktor időnként felturbózta a kérdéseket.

Tanácsok kezdő csókolózóknak (1986-ból):

  • a cigarettázók csók előtt fújják ki a füstöt
  • a rágógumizók vegyék ki a szájukból a rágót
  • moss naponta háromszor fogat, hogy ne legyen büdös a leheleted
  • a lányok lehetőleg ne rúzsozzák magukat (még csókálló rúzzsal sem)
  • csók elején nem érdemes kapkodni
  • ne képzeld, hogy „egy asztalhoz rögzített pohárból kell kinyalni a mézet”
  • a csókolózást ne képzeld mandulaműtétnek sem
  • náthásan ne csókolózz
  • ne legyen végig csukva a szemed, nyitott szemmel azonban lehetőleg a partneredet, ne pedig a televíziót nézd

Mindez azonban a lényegen nem változtatott, a levelekben felvetett problémák ugyanis ily módon is bekerültek a diskurzusba, melynek tematizálásában a lap így kulcsszerepet játszhatott. Valamiféle tanácsadásra mindenképp szükség volt, az emberek ugyanis egyszerűen nem tudtak hova fordulni a kérdéseikkel, intim gondjaikkal. Így egészen abszurd módon (még ha névtelenül is), az akkori legszélesebb nyilvánossághoz fordultak, igaz, ezzel kitették magukat annak is, hogy a levélre reflektálók, illetve a szerkesztőség tagjai kommentárjaikban esetleg pálcát törjenek felettük. Amikor például egy fiatal nő arról írt, hogy a férjével nem élvezi a szexet, erre volt, aki azt mondta, hogy biztosan nem szereti eléggé a férfit, más pedig azt a tanácsot bírta adni, hogy „a kéznek és a szájnak nem kell határt szabni megfelelő higiénia mellett”. Tanulságos annak az ötvenes éveiben járó nőnek a levele is, aki még sosem érzett örömet szex közben. A férjének azonban ezt nem merte bevallani, inkább orvoshoz fordult, aki azután „hátmasszázst, hátkefélést ajánlott neki. Egy másik azt mondta, sajnos sokan hasonló cipőben járnak, és mást nem lehet tenni, mint tettetni, hogy jó a szex.”

sftfghduz8xx2xlsz1sh
Fotó: Nagy Attila gyűjteménye / Tollasbal.cink.hu

A kötet részletesen kitér a Kádár-kor népesedési politikájára, arra, hogy szocialista szempontból milyen volt az ideális családmodell (három gyerek), vagy milyen változásokat hozott az 1967-ben bevezetett gyes. Az abortuszt 1956 júniusában liberalizálták (szovjet mintát követve), az erről folyó vita azonban évtizedekig tartott. 1967 és 1976 között több mint 1,6 millió művi terhesség-megszakítást hajtottak végre, a törvényi szigorítás és a fogamzásgátlók bevezetésével azonban a hetvenes években az abortuszok száma csökkent. Aki végül úgy döntött, hogy nem tartja meg a magzatot, annak meg kellett jelennie az abortuszbizottság előtt, amely csak bizonyos feltételek teljesülése esetén engedélyezte a terhesség-megszakítást (ha például a gyerek betegen született volna, ha a nő nem volt házas, vagy elmúlt már negyven).

Magánügy nem nagyon létezett. A legintimebb döntések is azonnal közüggyé váltak, ami ellen az emberek úgy lázadtak, ahogy tudtak (félrelépés, nudizmus, stb.). Voltak azonban olyan területek, melyekről mindenki tudott, a diskurzusba azonban egészen a nyolcvanas évek legvégéig alig, vagy egyáltalán nem kerülhettek be. A rendszer például a prostitúcióval mint társadalmi jelenséggel nem nagyon tudott mit kezdeni. Míg ugyanis Kádárék szerint a régi világban (azaz a háború előtt) a nők megélhetési okokból álltak kurvának, addig a szocialista Magyarországon csak azok álltak ki a sarokra – így az érvelés –, akiknek büdös volt a munka, viszont fényűzően akartak élni. Ez a megközelítésmód pedig azután determinálta a prostituáltakkal szembeni (jellemzően rendőri) fellépést.

ic9iew3krucdb8rta8wf
Fotó: Nagy Attila gyűjteménye / Tollasbal.cink.hu

A kötet külön fejezetet szentel az 1985-ös szépségversenynek, amely Molnár Csilla Andrea halála miatt (is) vált hírhedtté. Ebben nem is annyira az akkori résztvevők visszaemlékezései az érdekesek, hanem, hogy az akkori tudósítások mennyire nem tudtak mit kezdeni az egész jelenséggel. Az egyik lap korabeli tudósítása például a lányok megjelenésén sopánkodott, akiket „egy őrült eszme jegyében összepirosítottak, -púdereztek, -festékeztek és -hajlakkoztak, nyilván azért, hogy még véletlenül se látszódjanak annak, amik”. És ugyanígy nem tudtak mit kezdeni az akkori magyar filmekben felbukkanó szexualitással, aminek részben az is lehetett az oka, hogy egyszerűen nem volt meg az eszközkészletük ennek kifejtésére. Így inkább jobbára nem is írtak róla. Ha pedig írtak, abban sem volt sok köszönet. A Mielőtt befejezi röptét a denevér című film egyik kritikusa szerint például nem elég, hogy a film főhőse „eleve unszimpatikus, hisztérikus, még az is kiderül róla, hogy homokos (illetve biszex)”.

swds7a9sw5bsnno25bie
Fotó: Nagy Attila gyűjteménye / Tollasbal.cink.hu

A Szex és szocializmus korrekt történelmi látlelet a korról, amely úgy fojtotta el a szexualitást, hogy közben kiplakatírozta a fél országot a pucér nők képeivel, a szexualitásról zajló diskurzust pedig mindvégig olyan erősen igyekezett kézben tartani, hogy az elvtársak és elvtársnők véletlenül se érezzék magukat egyedül a hálószobáikban. Ami kicsit hiányzott, az egy jó kis összegző, levezető utószó lehetett volna még, mert a kötet végére biggyesztett „utóhang” az NDK-s lányok balatoni kalandjairól kicsit a levegőben lóg, ráadásul utóbbi témában egy ilyen kurta-furcsa utózöngénél talán több is lehetett volna még.

(A képeket NAK-tól és a Tollasbal.cink.hu-tól kaptuk, köszönjük!)