Kolozsi László: Mi van a reverenda alatt?
Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 308 oldal, 2012, 2542 Ft
Miután forradalom nélkül dobtuk le vállainkról a kommunizmus igáját, rohamléptekkel kezdtünk felzárkózni a nyugathoz. Már ami a bűnözést illeti. Olajszőkítés, benzinezés, robbantásos gyilkosság az Aranykéz utcában, Farkas Helga elrablása, Fenyő János kivégzése – hirtelen szakadt a nyakunkba minden, ami a világ fejlettebb részén megszokott módon, már-már olajozottan működik. Vér- és rögvalóság ez a javából.
Az operettkrimiknek egyre kevésbé lett helye a könyvespolcokon, időszerűvé vált megteremteni a magyar hard boiled műfaját, melyben nemcsak a gyilkos és az áldozat személye a fontos, hanem a társadalom is, amelyben élnek, a romlott közeg, ahol elszabadulva burjánzik a bűn. Erről – sok-sok késéssel, mint nálunk általában – Kondor Vilmos, és mostanában Kolozsi László vérbe és bűnbe áztatott történetei gondoskodnak. Előbbi a harmincas évek Budapestjén rója az aljas utcákat, utóbbi a kilencvenes évek Szegedjének lett bűnügyi krónikása.
Regényei alapján nincsen helyszín, mely reménytelenebbül fuldoklana a bűnben, mint a dél-alföldi nagyváros a Tisza partján. Nem akármilyen közeg, Chicago elbújhat mellette: a véráztatta várost törvényenkívüliség árnyékában meglapuló figurák, kis- és nagystílű bűnözők, extrém életvezetési technikákat gyakorló csodabogarak népesítik be.
"A magyar társadalom tele van feszültséggel, főleg a távoli, keleti területeken feszült pattanásig a helyzet. Égetően szükség van krimikre: nem azért, mert fel tudja oldani a feszültséget, hanem mert a diskurzus kezdeményezőjévé válhat. Ma már csak provokálni lehet a mélyebb beszélgetéseket. Én a témaválasztásommal kicsit provokálok." Olvasd tovább!
Kolozsi oknyomozó újságíróként dolgozott Szegeden a kilencvenes években, és úgy tűnik, (sokk)élményei legalább két regényre elegendő művészi munícióval látták el. Mindjárt két főhőse is van, ők azok, akik a Ki köpött a krémesbe? és a Mi van a reverenda alatt? lapjain a legmagasabb szintekig elérő, csavaros bűnügyeket – úgy-ahogy - felgöngyölítik. A szocializmus krimijeiben a rendőrség volt az egyetlen, szent és sérthetetlen bűnmegoldó szerv, monopóliuma azonban a rendszerváltással megszűnt. Kolozsi kitartó kopói újságírók, „minden lében két kanál” jellemek, személyiségük mint a tűz és víz, ám szívósságuk, bátorságuk és tántoríthatatlanságuk azonos. Általában több lépéssel a rendőrség előtt járnak, gyorsabbak és hatékonyabbak a hatóságoknál.
Egyikük Novák Gábor, aki igazi duhaj: mértéktelen alkoholfogyasztása alapvetően határozza meg jellemét, vedelés-etűdjei végigsorjáznak a regény szinte minden lapján. Hol söröket dobál be sötét kocsmák mélyén egymagában, félúton egyik helyszíntől a másikig, hol lepusztult szórakozóhelyeken tequilázik kurvák, kétes egzisztenciájú informátorok, félvilági alakok társaságában, hol töménytelen mennyiségű borral juttatja magát önkívületi állapotba (ez a motívum az egyik találkozási pont a skandináv krimikkel, ahol a nyomozók szintén előszeretettel viszik túlzásba a szeszelést).
Ellenpontja a valamivel idősebb és higgadtabb Lakan Péter, akinek azért szintén akad a múltjában sötét folt (az alkoholt ő sem veti meg). A perspektíva kettős: Gábor a regények narrátora, ő beszél egyes szám első személyben, gyakoriak azonban a nézőpontváltások, ilyenkor Péter szemével látjuk az eseményeket, sokmindenről értesülünk úgy, hogy csak ő van jelen, személyes érzelmekkel és gondolatokkal. A főhősök egymás nélkül nem sokra jutnának, munkamódszereik kiegészítik a másikét, máskor viszont nagyon hasonlóvá válnak egymáshoz (például amikor szorult helyzetükben erőszakkal kénytelenek rendet tenni).
Kolozsi első műve, a Ki köpött a krémesbe? 2011-ben jelent meg. A balkáni háború által fizikailag és erkölcsileg megtépázott közeg – alvilág, bűnüldözés és civilek tanyája egyaránt – olyan szövevényes és könyörtelen bűnügyet kínál tálcán az újságíró-nyomozóknak, amitől nemcsak a karrierjük, de az életük is komoly veszélybe kerül. Kolozsi nem szépeleg, akkor sem, ha a háború morálisan amortizáló hatásáról beszél: többek között a szerbek embertelen rémtettei is elborzasztó részletességgel idéződnek fel a szereplők visszaemlékezéseiben. Van itt minden, fetrengés a bűnben, gyilkosság, árulás, súlyos önbüntetések. A regény lényegében megtörtént események rekonstruálása, Magda Marinkóra például igen könnyű ráismerni, hiába neveztetik Mirko Tudornak, de a legyilkolt Pongrácz-família is kétsételenül azonos az 1994-ben megölt Z. Nagy Bálint cukrásszal (innen a sejtelmes cím) és családjával. Anélkül, hogy poént lőnék le: Kolozsi elképzelései vadul hangzanak, de egyáltalán nem egyedülállóak. Többen osztották annak idején azt a véleményt, hogy Marinko csak egy bábu, és a Z. Nagy família lemészárlását valójában a legmagasabb körök fegyverkereskedelemmel kapcsolatos érdekei diktálták. Hogy hogyan, és ki mozgatja a háttérből a szálakat, a könyv mesélje el, és ne egy kritika. Elég az hozzá, bűnből van elég, de ahogy egy tisztességes hard bolied krimitől elvárható, az igazi bűnhődés elmarad (a valóságban a mai napig nem tudni, kik követték el a vérengzést – Marinkót a Z. Nagy-gyilkosság vádja alól felmentették).
A Ki köpött a krémesbe? után idén jelent meg Kolozsi következő, valóságos események által inspirált, 300 oldalas hard-boiled krimije, a Mi van a reverenda alatt?, címében ismét egy kiegészítendő kérdő mondattal (lehet, hogy ezek védjeggyé válnak majd?). A Magda Marinko-ügy után a mostanában egyre több kínos kérdésre válaszolni kénytelen katolikus egyház viselt dolgait vetette papírra: egymásra utalt főhősei ismét fáradhatatlanul loholnak suhogó barna reverendák nyomában, hogy aztán olyan szuroksötét titkokra derítsenek fényt, amilyeneket még nem látott ez a kis ország. Az iszákos Gábor és az első regény óta a Hit Gyülekezetét is megjárt Péter a megszokott, cseppet sem színpompás szegedi miliőben üti bele az orrát abba, amibe épeszű ember nem tenné, és próbál újra megfejteni csavaros, életveszélyes bűnügyeket. Homályos szerkesztőségi szobákon, steril bankhelyiségeken, kocsmatúrákon, alterrockkoncerteken keresztül vezet útjuk a megrázó megfejtésig, a regény pedig szerencsére nem satnyul elnyűtt pedofildrámává, ahogy a pajkos cím utalása alapján talán várható. A kificamodott morált a bűnösök bűnhődésével persze itt sem lehet tökéletesen helyrerántani.„A regény szereplőinek nincs köze a mai magyar valósághoz” – olvashatjuk a könyv legelején. Hát persze, éppen úgy, ahogy az első esetében sem volt.
