Elsebeth Egholm: Rejtett hibák
XXI. Század Kiadó, 2013, 336 oldal, 3490 HUF
B+
Három barátnő egy balul sikerült születésnapi ünneplés után halott fiúcsecsemőt talál a várost átszelő patak partján. Közülük az egyik Dicte Svendsen, a negyvenes újságírónő, háta mögött egy válással és tinédzserkorú lányával próbál új életet kezdeni Aarhusban. Szenzációra éhes főnöke őt bízza meg azzal, hogy minél részletesebben és színesebben tudósítson az eseményekről, melyek rövid távon azután fel is pörögnek. Egy őrült ugyanis a városi kórház szülészetén HALÁL feliratot ír az egyik csecsemő homlokára, egy újszülöttet pedig – történetesen Dicte barátnőjének a gyerekét – valaki elrabol a kórteremből.
Elsebeth Egholmnak a Rejtett hibák volt az első krimije, az általa kreált figura pedig hamar olyan népszerűségre tett szert, hogy Dániában már tévésorozat is indult Dicte címmel.
Egholm tulajdonképpen belepakolt mindent a regénybe, amit egy skandináv krimitől elvárnánk, kezdve például az obligát társadalomkritikával, amit itt részben (igen kis részben) a kisebbség-többség viszonyára, együttélésére vagy potenciális együttélési képtelenségére futtat ki. A halott csecsemő takarójába ugyanis a Korán egyik lapját varrta be valaki, majd a nyomozás során még előkerül olyan nyom, amely azt sugallja, hogy a tettest esetleg az aarhusi muszlim közösségben kell keresni.
Ezt a vonalat azonban annyira erőteljesen nyomja az arcunkba a szerző, hogy már csak ezért is kétely ébredezik az olvasóban. Hogy azután jogosan vagy sem, az persze kiderül a legvégére, ennek nyomán azonban mindenképpen lehet egy kicsit borongani azon, hogy akkor hogy is van ez a dolog a bevándorló közösségekkel és a többségi társadalommal. Egholm azonban nem igazán bevállalós, túlságosan píszí, és nem foglal egyértelműen állást, sőt, úgy istenigazán le se merül a dolgok mélyére. Csak maszatol, kaparászik egy kicsit, akárcsak hőse, aki például „[n]em volt biztos benne, hogy személy szerint mit gondoljon arról, hogy sok muszlim nő ragaszkodott a hírhedt kendő viseléséhez”.
Talán ezért van az is, hogy Egholm regénye sokkal inkább fókuszál szereplői magánéletére, mint a bűnesetekre, illetve a környezetre, ahol ezek a bűncselekmények megtörténhetnek. És ezen a ponton a dolog tulajdonképpen meglepően jól működik. Ahogy a cím is utal rá, mindenkiben akad valamilyen „rejtett hiba”, a tökéletesre glancolt skandináv máz pedig hamar megreped, és olyan titkok derülnek ki róluk, melyeket egyik szereplő sem tenne ki szívesen az IKEA-ban. Már ha svéd lenne persze, Egholm azonban jó érzékkel választotta ki helyszínül Aarhust (részben itt nőtt fel, és ha nem választott hazájában, Máltán, azon belül is Gozo szigetén tölti idejét, akkor ebben a dán városban él), de az igazi telitalálatot azonban nem is a számára otthonos, emiatt pedig igazán hiteles háttér, hanem a hősnő karakterének megformálása jelenti.
Ez a nő saját meglátása szerint nem igazán szép, a férfiakkal is mindig megjárja. Most töltötte be a negyvenet, elvált, van egy majdnem felnőtt lánya, és egy munkája, amiért – legalábbis kezdetben – nem igazán rajong. Sok szempontból atipikus szereplő, akinek filmben, tévében, de még regényben is igen ritkán terem babér. Itt azonban annál inkább, olyannyira, hogy már további öt könyv is született, melyben Dicte ered a bűnözők nyomába. Ami nagyon is rendben van, de közben nekem meg csak az jár a fejemben, hogy jól van-e az, hogy szinte jobban izgat, hogy a hősnő összejön-e végre az egyik, ugyancsak boldogtalan, ám szeretetre éhes kollégájával, minthogy kiderül-e, ki, miért és hogyan lopta el azt a szerencsétlen csecsemőt a szülészetről. Ugye nem, kedves Elsebeth Egholm?
