Shakespeare csak egy összeesküvés fedőneve volt

Szokásunknak megfelelően lehetőséget adtunk egy olvasónknak, Cuba Librének arra, hogy elmondja véleményét.

B+
J. L. Carrell: A Shakespeare-titok, Alexandra Kiadó, 2008. Ford: Babits Péter, 432 o., 3499Ft

Volt már Da Vinci, Mozart, sőt Márai műveire fölépített összeesküvésregény, egész műfaj született Dan Brown sikerein fölbuzdulva, mégis valahogy Shakespeare eddig kimaradt. Pedig a mester élete több titkot tartogat, mint a fentiek bármelyike, az irodalomtörténet is megoszlik Shakespeare létezését illetően. Jennifer Lee Carrell, a Harvard Egyetem angol irodalom tanszékének doktora meglátta ezt a műfaji hiányosságot és elhatározta, hogy a szerző nyomán sző érdekfeszítő kalandregényt.

A történet az 1600-as években indul, ahol a londoni Globe színházat felgyújtó Howardokról esik szó, ám hamar a jelenbe vált, ahol évszázadok elteltével szintén lángra kap a kultikus épület az eredeti tűz évfordulóján. A főszereplő Kate, aki a Hamletet rendezte a színházban elszörnyedve látja, hogy egykori mesterét, Rozt olyan módszerrel ölték meg az égő épületben, mint a drámában Hamlet apját, a dán királyt. Roz azonban érezve vesztét egy titokzatos dobozkát hagyott Katere, amiből egy borostyán bross és egy titokzatos levél kerül elő, ami azt üzeni, hogy hatalmas titok vár megfejtésre. Innen meg sem áll a kincsvadászat, Angliától kezdve, Amerikán át Spanyolországba vezet az út, mindenhol újabb nyomokra lelve. Az embernek már egy idő után olyan érzése lesz, mintha az egész könyv levéltárakban és könyvtárakban játszódna, mivel Kate és a mellé szegődött sármos ex-kommandós Ben, egyikből rohannak a másikba, mindenhol megtalálnak egy soha nem látott ritka könyvet, levelet vagy naplót, ami előrébb vezeti őket a Shakespeare-titok fölfedezésében. Autósüldözés, nyomkövetők, bérgyilkosok, kódolt festmények és iratok. Semmi különös.

Ez eddig nem túl nagy szám, csak egy izgalmas kalandfilm könyvváltozata, de a történetet izgalmas ötlettel fűszerezi a szerző. Az egyre-másra fölbukkanó kéziratok és Shakespeare-dokumentumok kapcsán nagy vita alakul ki a stratfordi színész valódi kilétét illetően. Szép számmal felvonulnak az oxfordisták és baconisták, ki-ki a maga érvei mellett kardoskodva, míg föl nem bukkan a Kiméra-pecsét. Izgalmas teória: Shakespeare csak egy összeesküvés fedőneve volt, amit Oxford, Bacon, Marlowe és Pambroke grófnéja használt, hogy drámáikat megjelentethessék rangjuk besározása nélkül. Persze végső soron a szerző is bevallja, hogy elmélete több sebből vérzik, mégis az ötlet nagyon valószerűen hat a regény lapjain. Ha valaki falta Dan Brown sikerkönyveit annak igazi ínyencfalat lesz a Shakespeare-titok.