Rod Stewart: ROD - önéletrajz
Trubadúr Kiadó, 2013, 400 oldal, 3113 Ft
Rod Stewarttól könnyed túravezetésre számítottunk saját életrajzában: kokainhegyekkel, szupermodellekkel és méregdrága sportautókkal. Egy fikarcnyit sem kell csalódnunk. Stewart ugyanis, annak ellenére, hogy hamarosan hetven lesz, olyan megnyerő infantilizmussal kalauzol minket végig mozgalmas történetén, hogy még az is elkerülhetetlenül megkedveli kicsit a végére, akinek eddig komoly fenntartásai voltak a divatmániás, csélcsap énekessel kapcsolatban.
Merthogy fenntartásaink azért bőven lehetnek, hiszen valljuk be: Stewart sokszor arcpirítóan ciki dolgokat művelt szakmai és magánéleti fronton is. A 80-as éveknek nevezett globális ízlésficamnak például már az első fuvallata magával sodorta, amit a tökös rock'n'roll-hoz szokott rajongótábora mérsékelt lelkesedéssel fogadott. Az sem feltétlenül növelte a népszerűségi indexét - igaz, évtizedekre biztosította számára a bérelt helyet a pletykalapok címlapján -, hogy egyik topmodell ágyából a másikéba szédült; sokszor várandós feleséget, vagy épp pár éves gyermekeit hagyva maga mögött.
A jó hír az, hogy ezeket az apróbb félrelépéseket és jókora eltévelyedéseket egyáltalán nem próbálja a szőnyeg alá söpörni, sőt, lefegyverző őszinteséggel nyilatkozik róluk a könyvben. A kínos önigazolás és magyarázkodás helyére tehát az önirónia lép, mellyel egy sokszor hiúsága és szenvedélyei által vezérelt ember csinál tréfát saját gyengeségeiből. Hogy ezek a bizonyos szenvedélyek mekkora szerepet játszottak Stewart életében, abból is látszik, hogy külön fejezetekben taglalja legfontosabb rögeszméit. Így részletes útmutatást kapunk az ikonikussá vált frizura kialakulásának és belövésének minden egyes mozzanatáról, csakúgy, mint az extrém ruhaköltemények mögött álló komplex filozófiáról. Megtudjuk, hogy miért nem képes a sportautók és a nála minimum egy fejjel magasabb szőke modellek csábításának ellenállni, valamint hogy miként kattant rá a focira, a műkincsgyűjtésre, a vasútmodellezésre vagy épp a kokainra.
Na és persze ott van a zene, ami az első Dylan-lemez tinédzserkori meghallgatása óta főszerepet játszott az életében, és az apja által szorgalmazott focikarrier helyett végül tényleg kiemelte az angol munkásosztály melós hétköznapjaiból. Az első fejezetekben megelevenedik előttünk a 60-as évekbeli London forrongó zenei élete, mely kiváló táptalaj volt a saját hangját kereső fiatalember számára. Ebben a pezsgő közegben olyan "no name", de tehetségesnek tűnő figurákkal együtt bontogatta a szárnyait Stewart, mint Jagger, Clapton, vagy az épp Angliában szerencsét próbáló Hendrix. Aztán ahogy érkeztek az első sikerek, úgy emelkedtek a tétek is: a füstös londoni kocsmákból nagy amerikai koncerttermek, majd később stadionok lettek, a szülői ház aprócska gyerekszobája pedig átadta a helyét azoknak a kacsalábon forgó palotáknak, melyekért csillagászati árakat fizetett ki Stewart, hogy legyen hova parkolnia a Lamborghinijeit és Ferrarijait vagy a magánhelikopterét.
Nem mondhatjuk, hogy ez a hirtelen jött siker és a vele járó fényűzés nem szállt kissé a fejébe a huszonéves énekesnek, de szerencsére ezt esze ágában sincs állítani neki sem. A féktelen rock'n'roll-életmód lefestésére hosszas fejezeteket szán Stewart, és ezek a legszórakoztatóbb részei a könyvnek, például: ha egyszer Rod Stewart mellett utaznánk repülőn, leszállás előtt mindenképp ellenőrizzük, hogy nem rajzolt-e valaki pöcsöt az útlevelünkbe. Az ő folyamatosan turnézó zenekara volt ugyanis az egyik legrettegettebb vendége a 70-es évek luxushoteljeinek, ami miatt egy idő után kénytelenek voltak más bandák nevén bejelentkezni, ha szállást akartak kapni valahol. Az alapértelmezett bulikon és orgiákon túl, olyan bájos csínytevésekkel színesítették a szállodai dolgozók életét, mint az ágyhoz szikszalagozott meztelen basszerosok, a kádban úsztatott vadkacsák, a liftbe gyömöszölt matracok, az ablakon kilógatott csomagok vagy akár ágyak szellemességei. Az a lelkesedéssel vegyes büszkeség, amivel Stewart részletesen felidézi ezeket az értelmetlen és olykor egészen bizarr tréfákat, jól rámutat arra, hogy igazából hetvenedik életévén, és sok tízmillió eladott lemezén túl is sikeresen megőrizte gyermeklelkűségét, ami persze sokszor irritáló éretlenéggel és infantilizmussal jár együtt. Ám épp az olyan emberi gesztusok hozzák igazán közel az olvasóhoz, mint mikor ő maga is mély megdöbbenéssel és izgatottsággal ír arról, hogy egyszeri brit munkáscsalád gyermekeként oda jutott vénségére, hogy énekelhetett a királyi család előtt, vagy mikor ujjongva ír arról, hogy kedvenc focicsapata, a Celtics az ő kertjében tartott edzést egyik londoni meccse előtt.
Kifejezetten szimpatikus, hogy egy pillanatra sem játssza meg, hogy minden aranyból van, amihez csak hozzáért. Lazán bevallja például, hogy sosem volt olyan maximalista zenész vagy tehetséges dalszerző, mint némely kortársa, viszont azt is leszögezi, hogy bárhol bármikor iszonyatosan nagy bulit tudott csapni. És persze az összes külsőségen és pózon túl mindvégig ott volt - és van - jellegzetes hangja, mely valóban összetéveszthetetlenül szexi, szöges ellentétben legnagyobb slágerével, a "Da Ya Think I'm Sexy"-vel, mely azzal bosszulta meg magát Stewarton, hogy évtizedek múltán sem ereszti őt karmai közül: hiába érzi már ő maga is cikinek a dalt, a közönség mai napig kiköveteli tőle minden egyes koncerten...
Szerző: Jankovics Márton
