Pixeltörténelem, pixelenciklopédia

Wostry Ferenc | 2010. december 09. |

A+
Beregi Tamás: Pixelhősök - a számítógépes játékok első 50 éve

Vince Kiadó, 2010, 550 oldal, 5096 Forint

 

 

Beregi nem normális. Vagy legalább is megszállott. Éppen emiatt szenzációs ez a könyv. Ha nem bűzlene gusztustalan-mód valamiféle marketingnek, azt mondanám, talán a legideálisabb karácsonyi ajándék idén a magamfajta későhuszas-koraharmincas komputerjáték-őrülteknek. Á, francokat, nem körözök a kelkáposzta körül: ez *a* legideálisabb karácsonyi ajándék!

Érdekes, hogy nemrégiben jelent meg angolszász nyelvterületen Tristan Donovan Replay - The History of Video Games című munkája, amely éppen azt a területet nem érinti, amit Beregi tárgyal (vannak persze méretes átfedések), és vice versa, hiszen Beregi a hősi kezdetektől eltekintve kizárólag a számítógépes játékokra koncentrál, a konzolokat hanyagolja. A Replay a megfelelő komplementere a Pixelhősöknek. De vissza az utóbbira, ami több szempontból is jobb könyv.

A borító már-már túl autoriter, monolitikus-fekete, színnel csak visszafogottan befreccsentve, ám mikor szemtől-szembe kerülünk azzal az információmennyiséggel, amit a könyv tartalmaz, onnantól a komor kéreg magától érthetődőnek hat: ez itt kérem kőkemény popkultúrális történelem, amelynek valódi jelentőségét majd tényleg csak az idő (további) múlása fogja megmutatni. És hogy alapos munka, az nem kifejezés.

A belbecs már színpompás, engem kissé a tíz-tizenöt évvel ezelőtt divatban lévő játékszaklapok layoutjára emlékeztet (Vagy most is ilyenek? Már nem emlékszem, mikor vettem utoljára nyomtatott játékmagazint.) Nem kötözködés, sőt! A belívek szabálytalan változatossága tökéletesen illik a témához, egy Alien-módra a kulturális mellkasból előrobbanó jelenség-embrióhoz, amely aztán a környezetében elkezdett mindent felzabálni.

Beregi stílusa tényszerű, nem öncélúskodik: annyi a közölni való információ és olyan mennyiségű a könyvben felhasználásra kerülő illusztráció, screenshot és játékborító-reprodukció, hogy egész egyszerűen nincs hely stiláris játszadozásra. Szinte leírni sem tudom azt a bőséget, amely tartalmi és vizuális szempontból a lényege ennek a kötetnek. Játékok ezreit igyekszik műfajuk és elkészültük évének alapján besorolni, tartalmi alapvetésükkel minket megismertetni, a gamék evolúciójának fájára őket felaggatni. Szót ejt mindenkiről, aki élt és mozgott és jelentős volt játékfejlesztői területen, legyen akár grafikus, zeneszerző, programozó, MINDEGY.

A kiváló könyvből akkor lesz szuperkibaszottőrültjó, amikor végre elérkezik a hazai szcéna kitárgyalásához, és az ecceri-mucsai olvasó háta borzongani nem kezd, hiszen évtizedek távlatából felsejlik éppen azoknak az eseményeknek vagy éppen azoknak a fazonoknak az arca, akiket Beregi megidéz. Nyilván, az általam egyébként megvetett nosztalgia itt csorbítja objektivitásomat, de a fenébe is, emlékszem én a játékcsere-partikra, a Komputer Karácsonyokra, a Commodore Világra, stb. (utóbbinak egykori főszerkesztője, CoVboy (Kiss László) a mai napig a magyar számítógépes újságírás legjobb tollú szerzője, akinek stílusa nem csak komputerközeli- , de mezei újságírópályára is rálökött többünket.)

A könyv minden egyes példányához jár egy régi játékokkal csurig teli lemez. C64, Amiga, PC gamék százai várják rajta, hogy egykori gazdáik újra velük élvezzenek, és a lamer júzerek esetleg megmutassák a kölkeiknek, a fater mire verte az ABC Turbóját. Persze lehet kevésbé direkt is fogalmaznotok.

A Pixelhősök tökéletes. Szerelemgyerek.