Fogadjátok szeretettel Dias rencenzióját!
A-
Székelyhidi Zsolt: Ördöngős,Spanyolnátha Könyvek 1, 2009. 184 oldal, 1700 Forint
A zenészként, folyóirat-szerkesztőként, író-költőként (így a Hoz, a Zajtalanítás és a Jega Jade – Háborúban született című kötetek szerzőjeként) tevékenykedő Székelyhidi Zsírsátán Zsoltot a művészetek és kultúra különféle területeiről már jól ismeri a nem csupán irodalmat fogyasztó közönség. Munkásságával a hazai kulturális élet igazán széles, színes skáláján képviselteti magát. Legújabb irodalmi munkáját, a szeptemberben a Spanyolnátha Könyvek első sorozatának darabjai közt publikált Ördöngős címet viselő kötetet nem kevésbé izgalmasan eklektikus összkép jellemzi.
Az cyber-fiction / techno-thriller Jega Jade után – s a regényben mint Székelyhidi által eddig nem jellemzően művelt műfajban való munkálkodás után - az Ördöngős visszatér a szerzőtől megszokott verses és kisepikai írásokhoz. A könyv műfaja azonban nem határozható meg ilyen élesen, hiszen többrétű megszólalásmódja lényegét képezi a 180 oldalnyi könyv-élménynek. A „versnovellagyűjtemény” szövegei éppúgy kielégítik a napló, esszé, novella műfaji kívánalmait, mint ahogyan magukon viselik a hagyományos strófás szerkezet, a sima hirdetés vagy szállóige formai sajátosságait. Az írások heterogenitását tovább fokozza a szöveg elrendezése. Az alulról építkező szerkesztéssel már találkozhattunk a Hozban is, és – bizony újra csak megállapítható - felettébb izgalmas élményt tud okozni egy-egy szöveghely váratlan megjelenése a lap különböző területein. A tipográfiai hagyomány eme bukfencének eredménye, hogy szemünk újra és újra kutatva veszi fel az előző oldalon elejtett szöveg-fonalat, ami úgy kacskaringózik a könyvben, akár a művet kísérő indák a lap szélén.
A kötet illusztrációit - a jegás koprodukciót folytatván - ezúttal is Zöllner Marcell készítette. A könyv belsejében húzódó ornamentika a szöveg laza, ám tudatosan felépített szerkezetéhez igazodik, és ha a lapokat gyorsan átlapozzuk, mókás mozgóképként is funkcionál; Székelyhidinek és Zöllnernek tehát ezzel a megoldással - a zenével illusztrált Jega után – újra csak sikerült a különböző érzékszerveinket csiklandozó impulzusok területeit összeérintenie. A fekete-vörös borító Székelyhidi könyvben megbúvó alteregójának, Zsírsátánnak színeiben pompázik. Nem klasszikus írói alteregó ő. Homályosan kirajzolódó személye, többféle interpretálhatósága (sőt, interpretálandósága!), kétes eredete (Székelyhidi találta ki Zsírsátánt vagy Zsírsátán találta ki Székelyhidit?) adja többek között a könyv játékosságát. A szöveg – a „szerző halálának” és fontosságának explicite kifejtett mellőzése folytán is - saját életet él: ördöngösdit játszik az íróval, Zsírsátánnal és az olvasóval; folyamatosan reflektál, hivatkozik, előre- és visszautal magára. Megtöri a hagyományos olvasást, ami az avantgárdon, Derridán és hipertexten nevelkedett nemzedék számára nem volna akkora újdonság, ám ezzel Székelyhidi a könyv és az internetes hiperhivatkozás hagyományát olyan hatásosan ötvözi, hogy a szöveg távlataira valódi újdonságként csodálkozhatunk rá. Ezzel és a benne megszólaló témákkal együtt - ami a nyelv- és irodalomfelfogástól kezdve a nőkön és transzcendencián át a gyerekkori élményekig sokmindent takar - ez a könyv aktív olvasást kíván, párbeszédes jellegű befogadást csikar ki. Éppen ezért egyszer átolvasni, visszalapozgatni, netán átfogó értelmezési kísérletet csinálni róla egyaránt izgalmas foglalatosságnak ígérkezhet.
