A-
Dunajcsik Mátyás: Repülési kézikönyv – versek és prózai írások-; József Attila Kör- L’Harmattan Kiadó Budapest 2007; 175 oldal
Az Action Gratuit*-nek számtalan definíciója létezik az irodalomtörténetben, számomra a legkedvesebb az a meghatározás, melyet Oscar Wilde-nak tulajdonítanak. Wilde, egy anekdota szerint úgy fogalmazta meg, hogy mi az az action gratuit, hogy „sétálunk a pipacsmező mellett és a sétapálcánkkal, minden különösebb ok nélkül csapkodjuk le a pipacsok fejét”. Önmagáért csinálunk valamit, csak, úri passzióból – ez passzol Dunajcsik Mátyás kötetszerkesztésére is. Sok irodalmár felhorkant, amikor meglátta, hogy Dunajcsik újrafordította Rimbaud Részeg hajóját – ha van vers, amit elégszer fordítottak magyarra, hát ez az-, nem értették mi értelme volt. Az kérem szépen, hogy Dunajcsik deklaráltan szabad akar lenni és azt csinál ami jólesik, kisajátít és újraértelmez, kedve szerint. Ennél szimpatikusabban nem lehetne szerkeszteni egy kötetet: senkinek nem kíván megfelelni, azt írja, amit szeretne. Ellentétben a berögződésekkel, nem kötelező homogén szöveggel jelentkezni, egy szerző azt és úgy válogatja, ahogy csak akar. Itt van előttünk egy kevert műfajú kötet, irodalmi textusok hálója, melyek már hullámokat vertek.
Dunajcsik nevét ugyanis a könyvhét alatt a szájára vette a közvélemény: dacára mindennemű formai kritériumnak a zsűri neki ítélte a Bródy Sándor, elsőkötetes prózaíróknak járó díjat. Tehetnék erre a díjra megjegyzéseket, de személy szerint én azt gondolom, hogy nem Dunajcsikot, hanem a zsűrit minősíti, hogy egy prózadíjat egy nem (csak) prózai kötetre adták. Pláne, hogy erős év volt az idei első kötetekben, több jelentkező akadt, akikkel semmilyen formai probléma nem volt. Mindezzel persze semmi gond nem lenne, ha A Repülési Kézikönyv nem lenne nemcsak műfajilag, de a színvonalában is vegyes kötet: bár a szerző kvalitásai több remek írásban megmutatkoznak, találni problémás részeket. Kezdjük a prózával.
Dunajcsik prózájának nyelvi bázisa erősen hajaz a század eleji szépprózára, Thomas Mann, Calvino, Borges nyelve elevenedik meg a szövegekben és itt-ott a viktoriánus angol próza hagyománya (Pl. Néztem Heléna Kesztyűs ujjait, ahogy az életadó nedűt kanalazzák; 11. oldal vagy „A kora tavaszi napsütés vakítóan meredt rám a kutyapiszoktól bűzlő szombati délelőttben). Dunajcsik főhőse az abszolút bölcsész: könyvek között, könyvtárakban él, központi problémája maga a művészet, minden egyéb ennek rendelődik alá. L’art Pour L’art mondhatnánk a néhol idegesítően hosszú és művészieskedő eszmefuttatásokon, ha mindehhez nem társulna Dunajcsik vállalt újraírási kísérlete a gender és az identitáskeresés jegyében.
Melegnek lenni – erről beszélni kikerülhetetlennek látszik. Ahogy egyik barátja, Urfi Péter is megemlíti cikkében: "Dunajcsik Mátyás meleg. Ennek a mondatnak - igazságtartalmától függetlenül - látszólag nem sok keresnivalója van egy irodalmi kritikában. Ha azonban félretesszük szemellenzőnket és vaskalapunkat, és bevalljuk magunknak, hogy igen, mi is csípőből referenciálisan olvasunk, tehát külső információk és a szövegei alapján folyamatosan megalkotunk egy szerzőképet, ami aztán visszahat a szövegértelmezésre, ami visszahat a szerzőképre és így tovább - ha ezt belátjuk, akkor igenis fontos, hogy a Repülési kézikönyv szerzőjéről elhihető, hogy homoszexuális." Forrás: Mancs
Károlyi Csaba is tematizálja ezt, sőt a wikipediás életrajzban is szerepel. Jelent ez egyáltalán valamit az irodalom szempontjából? Semmit: a párkapcsolat, a szerelem vagy a szex megírása és reprezentációja ugyanabból a nyelvből építkezik. Itt kapcsolódhatunk Az Esterházy-átiratra.
Esterházy Péter Egy nőjének átírása első ránézésre izgalmas, de utána csak politikai akcióként értékelhető: EP szövegét sokat támadja a feminista kritika annak „macsóizmusa” miatt, bár szerintem annak férfiképe sokkal összetettebb és bonyolultabb ennél. A férfi-nő kapcsolat helyett Dunajcsiknál a nők helyét átveszik a férfiak, ami egyfelől rámutat a különbségekre (amik nincsenek), a sztereotípiákra (amelyek eleve a negatív értékítéletekből táplálkoznak), miközben egy teljesen normális viszonyként jelenik meg, ahogy annak lennie kell. A buzi az nem hozzánk tartozik, az más a társadalom számára, ahogy azt a tojásdobáló tüntetőknél is látjuk, Dunajcsik a nyelvben és a társadalomban meglévő idegenségérzetet próbálja lerombolni. Az Egy srác című szövegben felvonultatja az összes létező sztereotípiát, hogy szépen szétrombolja őket, más prózáiban azonban átesik a ló túloldalára és a homoszexualitást esztétikai/morális kategóriaként kezdi el kezelni: „de hát én nőkkel nem is” – fakad ki Dunajcsik irodalmi alteregója, amikor számon kérik rajta, „hogy ismeretlen nők lakásán lebzsel” (109 old.) ahelyett, hogy elvégezte volna a neki kiadott munkát. Mintha számítana éppen milyen nem miatt nem végeztünk el a munkát. Az olvasónak az az érzése támadhat, hogy alacsonyabb rendű (és messzemenően visszataszító) lenne a heteroszexuális viszony. Ezek a felvillanások azonban inkább a dacnak és a mindenáron vállalt identitásnak tudhatóak be, mintsem sovinizmusnak. Legalábbis szeretnénk ezt olvasni.
Dunajcsik lírájának jobbik részében egészen izgalmas – a magyar lírában friss levegőnek tekinthető módon- jelenik meg a nemi orientáció kérdése. Míg azonban a prózának komoly politikai/ideológiai töltete van, addig néhány költemény felhagy a társadalom és a nemi identitás kérdésének vizsgálatában, szubjektívvá válik, ami kifejezetten üdítően hat. Vegyünk egy példát:
„Láttam a kéjt az állomáson:
magas volt szőke és tiszta árja –
bakancsa alatt én voltam a lábnyom
aki a szenvedést úgy kívánta,
mint ahogy más a magyarázatot:
mosolygott ő és mosolyogtam én
ahogy a peronon végigrugdosott,
míg el nem élveztem a megálló kövén.
(Eszméletvesztés; 33. oldal)
Megkockáztatom, hogy József Attila Eszmélet című versének számtalan átirata és újraértelmezése közül, ez az egyik legjobban sikerült. A költemények jelentős része egyébként szerepvers, formavilágában megtalálhatjuk Baudelaire versszerkesztési elveit csakúgy, mint a kortársak közül Tóth Krisztináét illetve Karafiáth Orsolyáét. Leszámítva néhány remekül sikerült darabot (Mint GenKyu-en kertje Japánban; Eszméletvesztés; Három tavaszi dal) közelebbről vizsgálva ezeket a költeményeket önkéntelenül is felrémlik, hogy ezek a szövegek konkrétan a két költőnő szövegvilágából táplálkoznak, gyakorlatilag Dunajcsik megcsinálja az Így írtok ti-t, amennyiben ez volt a célja. Önálló költeményekként ezek a szövegek nem lépnek ki a két kortárs szerzőnő árnyékából, hiszen nem hivatkoznak a meglévő és már megírt szövegekre, ugyanazokat a témákat írja meg, ugyanúgy, újra. Vegyünk két példát:
DUNAJCSIK:
"Mint egy hatalmas spirál a parketták úgy voltak lerakva nálam.
Cigaretták égő tornyai a hamutál furcsa felmosóvizében.
Egyetlen folytatólagos éj volt az az év egy könyvtárszobában.
Úgy mentem folyton az olvasólámpák fénytócsáiba lépten."
itt elsősorban a jellegzetes "Tóth Krisztinás" bővített szótagszámú szonettet használja Dunajcsik. (Nem teljesen értem, hogy mi az a hamutál felmosóvize és ha tegyük fel van vize, abban hogyan éghetnek a cigaretták, de ez csak az én bajom.) Nézzük, hogyan jelenik meg ez a költőnőnél.
TÓTH:
"Tavaly ősz elején amikor beköltöztünk ebbe a házba.
Minden csupa higító festék meg csupa por volt.
Vártuk megváltozik a szag a lélegzetünktől hátha.
Aztán egyre hűvösödött nem is emlékszem hogy volt.
Ugyanaz a nosztalgikus hang, ugyanaz a bővített szonett. Ez a versbéli pozíció azonban jellegzetesen Tóth Krisztináé. Hasonló a problémánk Dunajcsik shakespeare-i szonettjeivel is. Karafiáth jellegzetes, popkultúrával megszórt ahmatova-i hangja jelenik meg ezekben a szövegekben, gyakorlatilag ezek sem többek ügyes másolásnál. Vegyünk itt is egy példát:
KARAFIÁTH:
Nem kell, hogy az összes trükköt kipróbáld.
Nem érdekes, miért vagyok veled.
Amíg neked presztízs, nekem hiúság,
mellőzhetnénk a többi részletet.
Azt már tudom, milyen, ha megharagszol –
túl könnyen bántjuk egymást, mintha még
lehetne máshogy is. (Bizonytalanból
így újra csak bizonytalanba érsz.)
DUNAJCSIK:
Ne tedd fel újra azt a régi számot.
A fénykijelző elmúlást jelez.
Nem kellene ilyen állapotban látnod
s ezen nem segít a bakelitlemez.
Elindulunk. A korong még forog:
A lejátszó itthagyott macskaként kapar.
A csend elhallgattatja - furcsa állapot,
ahogy a szobában megfeneklik a zaj, (...)
Magát az epigonságot sem róhatjuk fel azonban egy elsőkötetes szerző hibájának, nyilván sok mindent végigjár még, mire megtalálja a saját és egyéni hangját. E felől nincsenek kétségeink, Dunajcsik lírája remélhetőleg a fent már idézett Eszméletvesztés című versvilág felé halad, ha ezt a színvonalat a jövőben is tudja hozni, jelentős költővel számolhatunk. Összefoglalva, felemás érzésekkel tehetjük le ezt a könyvet, sok remek szöveg és néhány kevésbé időtálló váltakozik benne, a Rimbaud vers fordítása is csupán egy a tucatból. Mindemellett ahol Dunajcsik jó, ott nagyon jó, így ez a kötet komoly ígéretnek tűnik. Első próbálkozásra kifejezetten szép teljesítmény.
* a magyar irodalmi terminológiában az Action Gratuit terjedt el, a francia az Acte Gratuit kifejezést használja
