Nemrég arra kértünk titeket, hogy írjatok nekünk recenziókat, így tett NatashaK is, akinek ezúton is köszönjük. Olvassátok!
A
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Fordította: Totth BenedekAgave Könyvek, 2009, 304 oldal , 2278 Ft
Vajon mi lenne az emberiséggel, ha nem lenne se számítógép, se tévé, se hipermarket? Kipusztulna, vagy épp ellenkezőleg: életképesebb és erősebb emberek születnének?
Ha Az éhezők viadalában írottakra támaszkodnék, azt mondanám: keservesen ugyan, de túlélnénk. A regényben olyan társadalmat ismerhetünk meg, amelynek peremvidékein – szemben a központban élő kicicomázott, gazdag polgárok dőzsölő életmódjával – a mindennapok része az élelemért és a túlélésért való küzdelem. Az ország fővárosa, a Kapitólium azonban a szokásosnál is jobban megnehezíti az emberek életét: évente megrendezik az Éhezők Viadalát, melyen az egyes körzetből származó fiúk és lányok mesterséges körülmények között harcolnak a győzelemért. Amely nem holmi pénznyeremény, hanem a saját életük, hiszen az úgy izgalmas. A játéknak nincsenek szabályai: a huszonnégy fiatal bármit felhasználhat a másik megölésére, és csak az egyikük győzhet.
A regény alapmotívuma erősen hajaz az olyan, nagy népszerűségnek örvendő valóságshow-kra, mint a Survivor. A versenyzőknek nemcsak egymással kell megküzdeniük, hanem a Játékmesterek által az üresjáratokban bevetett akadályokkal is, mivel a csatorna nézettségi indexe sokkal fontosabb, mint a résztvevők élete. A reality szereplőinek a saját adottságaik mellett viszont csak akkor van nagyobb esélyük a túlélésre, ha támogatókat szereznek a nézők közül – olyanokat, akik hajlandóak ennivalót, gyógyszert vagy bármilyen használható dolgot juttatni kedvencüknek.
Bár a horror koronázatlan királya, Stephen King már több mint húsz éve megírta a történet ősének is mondható A menekülő embert – nem is beszélve Takami Kósun Battle Royale című könyvéről –, Collins képes volt sokkal nagyobb közönségnek eladni a könyvét, mint amekkorát a témaválasztás indokolna. Ráadásul nem esett bele a mostanában gyakori csapdába, mely szerint a regényt fel kell turbózni egy csipetnyi szerelemmel és néhány kanálnyi szokatlan szituációval - az így létrejött, jól bevált mix révén pedig sokkal jobban eladható a mű, még ha semmi újdonság sincs benne. Igaz, hogy Az éhezők viadalának főszereplői fiatalok, de sokkal életszerűbbek a Twilight-szerű alakoknál nemcsak gondolkodásmódjukban, hanem viselkedésükben is.
Kétségtelenül nehéz olyan könyvet kritizálni, amelyik nagyon tetszett. Kiszámíthatatlan cselekményének, talpraesett szereplőinek és Collins írásmódjának köszönhetően be kell vallanom, az adrenalin végig ott pulzált az ereimben és képtelen voltam akár egy percre is letenni a regényt. Háromszáz oldal viszont alig elégítette ki a történet folytatása iránti kíváncsiságomat, ezért már most nagyon várom a hamarosan boltokba kerülő második részt, vagy legalább a regényből készült filmet. Csak nehogy csalódást okozzanak…
