Fotó: Valuska Gábor
Nagy várakozás előzte meg, aztán annál nagyobb csalódottság fogadta az egyik leghíresebb Harry Hole-krimi, a Hóember filmes adaptációját (mi is írtunk róla ITT). A premierrel nagyjából egy időben került a könyvesboltokba a Hole-széria 11. könyve, a Szomjúság, ami nemcsak feledtetni tudta a filmes égés emlékét, de szuper bizonyítéka annak, hogy Jo Nesbo még mindig a kortárs krimiirodalom egyik legnagyobbja.
Persze utóbbi már szinte közhely, viszont ha elhessegetjük a rózsaszín ködöt, akkor elég jól látszik, hogy a Nesbo-életmű, amellett, hogy tényleg elég magas színvonalú, nem egyenletes és egyik-másik stand-alone eléggé kilóg. De ezzel nincs is nagy baj, főleg azért nem, mert Nesbo karakterábrázolása és történetszövése még mindig bőven átlag feletti. A Szomjúsággal viszont mintha hazatért volna: egyszerűen minden klappol benne, és közben úgy vázol fel, bonyolít és old meg egy bűncselekményt, hogy a fejében meglévő forgatókönyvhöz igazodva szépen továbbgöngyölíti Harry Hole életét is.
Jo Nesbo: Szomjúság
Fordította: Petrikovics Edit, Animus Kiadó, 2017, 496 oldal, 3980 HUF
Nesbo ugyanis már többször is világossá tette, hogy nem hisz a végtelenített Harry Hole-sorozatban, és nem fogja csapágyasra hajtani a szériát: a karakternek van egy íve, ami praktikusan néhány regényt jelent még, aztán vége. „Azt mindenesetre kijelenthetem, hogy egyszer be fogom fejezni, és ha vége, akkor teljesen vége lesz. Egészen biztosan nem fog úgy visszatérni, mint néhány más regénykarakter” – mondta pár éve a Könyvesblognak. Addig viszont viszi szépen tovább a fonalat, az alkesz nyomozó élete nem áll le, és a Police végén elhullajtott patronokat a Szomjúságban el is durrogtatja. (A Police-ról írt kritikánkat olvasd el ITT.)
Harry Hole visszatér és egy tinderes gyilkos nyomába ered
Harry Hole három éve visszavonult a nyomozói munkától, a rendőrtiszti főiskolán tanít, kiegyensúlyozott életet él. Ám a boldogság vékony jég, amely bármikor beszakadhat az ember lába alatt. Jo Nesbo: Szomjúság Fordította: Petrikovics Edit, Animus Kiadó, 2017, 496 oldal, 3980 HUF Amikor egy fiatal nőt brutálisan meggyilkolnak a fővárosban, Mikael Bellman rendőrfőkapitány személyes okokból Harry segítségét kéri.
A kiindulósztorit természetesen egy kegyetlen gyilkosság, illetve gyilkosságsorozat adja, amihez az ötletet a béna tinderes randik adták Nesbonek. Erről ebben a videóban beszélt részletesen, és az a vicc, hogy amikor pár éve a Vér a havon kapcsán interjút adott nekünk, akkor a kívülállás és az írás kapcsolatát taglalva ezt az élményét ő maga hozta szóba, csak épp azt felejtette el megemlíteni, hogy egy komplett regényt húz majd ki belőle:
„Mindig is elég jó voltam az emberek megfigyelésében, vagy legalábbis mindig nagyon érdekelt, hogy mi mozgatja az embereket, mit is akarnak valójában, mi fontos a számukra. A kávézóban, ahová járni szoktam, az egyik asztalnál egyszer egy pár ült egymással szemben. A kezük az asztalon volt, beszélgetés közben egymás szemébe néztek, én pedig próbáltam kitalálni, miről beszélhetnek. Azt gondoltam, hogy a férfi a munkájáról mesél. Lehetséges, hogy egy állásinterjú zajlik éppen? Ahhoz túlságosan informálisan voltak öltözve. Aztán leesett, hogy valószínűleg az interneten ismerkedtek össze, és most van az első randijuk. Nagyon furcsa volt: a lányon látszott, hogy nem nagyon érdekli a dolog, de udvarias volt, bólogatott, és úgy tett, mintha érdekelné, amit a fickó mond, és a férfin is látszott, hogy tisztában van azzal, hogy nem érdekli a nőt, de nem állt fel a mondat közepén, hanem folytatta a már megkezdett sztorit, miközben izzadt elég rendesen. Miközben néztem őket, egyik részem a férfi volt, a másik pedig a nő. Azt hiszem, a legtöbb embert érdeklik az ilyen helyzetek, de nálam szerintem ez a munka része.”
Nesbonél a randi véres véget ér – az elkövető egy vasfoggal szétharapja az áldozatot –, a nyomozók versenyt futnak az idővel és a vámpirista gyilkossal, miközben a politikai állásra pályázó rendőrkapitány is folyamatosan nyomasztja őket. Harry Hole – a barátnőjének, Rakelnek tett ígéretéhez híven – közben teljesen visszavonult a nyomozói munkától, a rendőrtisztin tanítja az utánpótlást, de persze a sorsát nem kerülheti el. Muszáj visszatérnie, és ha bizonytalankodik is, egy kis zsarolással sikerül meggyőzni őt arról, hogy nagyon nincs más választása. A regény címe ezért is telitalálat, hiszen a vámpirista vérengzésektől kezdve Hole alkoholizmusán és munkamániáján át tényleg sok mindenre ráhúzható. Nesbo ügyesen zsonglőrködik a szereplőkkel, előhúzza a régieket, újakat dob be, közben végig megtartja az egyensúlyt, és egyszer sem billen ki. A Police-nál éreztem azt, hogy Nesbo elég rendesen túlírta, és a Szomjúság sem sokkal rövidebb, de itt valahogy minden a helyére került, a csavarok, a párbeszédek, az összes cselekményszál, melyek egyike természetesen nyitva maradt – pont annyira, hogy a következőben majd ugyaninnen folytathassuk.
