Sophie Hannah: Nem akartam, hogy Poirot twitterezzen

Sophie Hannah: Nem akartam, hogy Poirot twitterezzen

barraban | 2015. február 03. |

sophie_hannah-8593.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Tavaly novemberben érkezett volna Budapestre, de egy influenza ledöntötte a lábáról. A monogramos gyilkosságok (kritikánk a regényről) írója végül január legvégén látogatott hozzánk. Elmesélte, hogyan kérték fel Agatha Christie örökösei egy új Hercule Poirot-történet megírására, beszélt a könyv visszhangjáról, kedvenc Christie-regényéről, és arról is, várható-e a pastiche folytatása.

Korábban ezt írtuk a könyvről:

"A monogramos gyilkosságoknak semmi köze nincs a hús-vér Agatha Christie-hez. A cselekmény teljes egészében Sophie Hannah thrillerszerző agyszüleménye, aki az egészet jóval korábban kitalálta, csak saját írói univerzumában nem lelt számára helyet. A Christie-rajongó írónőnek kapóra jött az örökösök felkérése, hogy új ötletét régi köntösbe öltöztesse, de saját bevallása szerint nem akart ringbe szállni a krimi egykori királynőjével."

Önt Agatha Christie örökösei bízták meg az üggyel, hogy támassza fel a 39 éve halott Poirot-t.

Igen, tulajdonképpen véletlenül alakult az egész. Az ügynököm egyszer az Agatha Christie-könyvekkel foglalkozó kiadó egyik szerkesztőjével vacsorázott. Hirtelen ötlettől vezérelve azt javasolta, kérjenek fel engem egy regény megírására, mivel nagy Christie-rajongó vagyok. A szerkesztő azt felelte, remek ötletnek tartja, de szerinte az örökösök sose egyeznének bele ilyesmibe. Történetesen éppen másnap volt a kiadó és a család havonta esedékes találkozója, ahol ők azzal álltak elő, véleményük szerint eljött az ideje egy új Christie-regény megírásának. Hát innen indult az egész. Jó időzítés volt az ügynököm részéről, hogy pont akkor tett ilyen javaslatot, amikor a Christie-örökösök is ugyanezen gondolkoztak.


Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok, fordította: Molnár Eszter

Európa Könyvkiadó, 2014, 501. oldal, 3490 ft

B-

Miért épp Poirot-t választotta? Ön döntött így, vagy a megrendelők ragaszkodtak a személyéhez?

Alapvetően Poirot és Miss Marple került szóba, hiszen ők a legismertebb karakterek. Addigra már létezett a fejemben egy történetvázlat, és úgy éreztem, ez az elmés, tekervényes bűnügy közelebb áll Poirot alkatához, mivel nagyon szeret hencegni, Miss Marple pedig szerényebb figura. Ezért inkább rábíztam az ügyet.

Mennyire szóltak bele a munkafolyamatba a megrendelők?

Az első találkozáskor előadtam az ötletemet, ami akkor még csak a csavart, a rejtély megoldását jelentette. Tetszett nekik, úgyhogy következő körben írtam egy részletes, száz oldalas tervet. Tulajdonképpen ez már maga a regény volt jegyzet formájában. Elküldtem, ők pedig nagyon lelkesek voltak, úgyhogy megkaptam a zöld jelzést. Jól megértettük egymást a munkafolyamat során, nem volt olyan, hogy én ragaszkodtam volna valamihez, ők meg teljesen másban gondolkoztak, gördülékenyen folyt minden.

Felmerült az ötlet, hogy kevésbé klasszikus módon közelítse meg a főszereplőt és a történetet, esetleg aktualizálja?

Nem, Poirot-t mindenképp meg akartam tartani a régi, megszokott formájában, eredeti környezetben. Ő nem egy XXI. századi karakter, egyáltalán nem vonz a gondolat, hogy áthelyezzük a saját korunkba, és twitterező, instagrammra posztoló figurát csináljunk belőle. Szerettem volna jól ötvözni a régi, megszokott elemeket az újakkal, az újszerűnek, az izgalomnak pedig a történet során kibontakozó ügyön belül kellett megjelennie. Számomra ez volt a kihívás, és szerintem az olvasók is ezt várják el Poirot-tól. Ő korának gyermeke. Már a késői Christie- regényekben is kissé anakronisztikussá vált a figurája, a 20-as, 30-as évekbe passzol leginkább. Úgy döntöttem, hagyom ott, ahova való.

Viszont új segítőtársat kreált mellé, és londoni lakásából is elmozdította.

A regény narrátora Edward Catchpool, a Scotland Yard nyomozója. Neki és Poirot-nak meg kellett ismerkednie ahhoz, hogy a belga megoldja Catchpool ügyét. Catchpool-t olyan fiatalembernek képzeltem, aki szobát vesz ki egy panzióban: akkoriban ez elterjedt szokás volt. Törtem a fejem, hogyan hozhatnám össze a két szereplőt, és az jutott eszembe, hogy Poirot a sok kéretlen vendég elől menekül el a lakásából, de elutazni nem akar, mivel ilyenkor bármilyen járműre száll, ott biztosan meggyilkolnak valakit. Bőven el tudtam képzelni a különc Poirot-ról, hogy képes kivenni egy szobát a lakásával szemközti panzióban. Ez az ötlet nagyon elszórakoztatott.

sophie_hannah-8633.jpg

Catchpool érdekes, modern figurája a regénynek: nyomozó, aki komoly mentális problémákkal küzd. Az ő karaktere hogyan született meg, hogyan formálódott?

Catchpool-t alapvetően egyetlen megrázkódtatás érte: amikor kisgyerek volt, együtt kellett élnie haldokló nagyapjával. Úgy vélem, egy gyermek számára igen traumatikus mindennap szembesülni ezzel. Jellemének egyéb gyengeségei abból fakadnak, hogy nincs önbizalma.

Ezek az önmagával folytatott harcok végigvonulnak az egész regényen…

Igen, rendkívül érzékeny karakter, számos dolog okoz nehézséget a számára. Azért határoztam így, mivel ő a történet mesélője, és a korabeli krimikben a narrátor nem fedi fel belső küzdelmeit. Én viszont olyan szereplőt akartam létrehozni, aki egyrészt képviseli a hagyományos brit hidegvérűséget, zárkózottságot, ugyanakkor érzelmei is vannak. Bár én még nem éltem abban a korban, de hiszem, hogy akkor is voltak a nyomozóknak érzelmeik, és nyilván rettentő erőfeszítés lehetett elnyomni őket.

Catchpool többek között egy keresztrejtvény létrehozásával is folyamatosan küszködik.

Bizonyos szemszögből nézve Catchpool egyszerűen kedveli a keresztrejtvényeket, és szeretne ő is készíteni egyet. De ez csak menekülés, valójában igyekszik megúszni a valóság okozta kellemetlenségeket, és jól érzi magát az elme absztrakt világában. Csak ezt sajnos nehéz kivitelezni az ügy miatt, amit meg kell oldania.

De hiszen az a munkája, hogy bűnügyeket oldjon meg.

Igen, és ez általában nem is okoz neki túlzott erőfeszítést, de ebben a konkrét ügyben van valami, ami zavarja. Végül kiderül, hogy a belső problémák a nagyapjához fűződő traumatikus emlékek miatt bukkannak felszínre.

A regényben a nyelvet sokszor tudatos félrevezetésre használják a szereplők, például valótlan történetet mesélnek el, több értelmű mondatokat használnak, hogy megkeverjék a szemtanúkat, vagy magát Poirot-ot.

Mindig is érdekeltek a szavak, a beszéd, az emberek nyelvhasználati jellemzői. Ezeket a nyelvi játékokat nem tudatosan használom, mégis minden könyvemben megjelennek. Amikor nem Poirot-könyvet, akkor általában pszichológiai thrillereket írok, és ezekben is meghatározó a nyelv szerepe. A sikeres gyilkossághoz fontos kellék a pisztoly vagy a kés, de legalább ennyire lényeges a hazugságok, a féligazságok bevetése. A nyelv alapvető fegyver, és engem kiváltképp érdekel, hogyan lehet aljas célokra felhasználni.

A pletyka is fontos szerepet kap a könyvben. Ez általában igaz Christie könyveire is, főleg a Miss Marple regényekre. Ugyanakkor, bár Miss Marple-nak többnyire segítségére vannak a pletykák, itt a jelenség pusztító hatását látjuk.

Így igaz. Szerettem volna írni annak a következményeiről, amikor az összeverődött tömeg ítélkezik valaki felett. A tömegnek rettenetes pusztító ereje lehet, főleg, ha azt képzeli, hogy helyesen cselekszik. Az a problematika érdekelt engem, amikor valaki kijelenti, hogy mi vagyunk a jók, sorakozzunk fel, és üldözzük el a rosszfiúkat. Ezek az önjelölt jófiúk gyakran sokkal rosszabbak, mint azok, akikre olyan dühösek, és éppen ez a helyzet A monogramos gyilkosságok esetében is. Egy másik vissza-visszatérő gondolat Christie könyveiben, hogy az emberek gyakran nem gondolkoznak racionálisan. A regények megpróbálják feltérképezni, milyen károkat okoz az ember az által, hogy nem tudja megkülönböztetni egymástól a pletykát és az igazságot. Agatha Christie-t kifejezetten érdekelte, miért hisszük azt, amit hinni akarunk, és miért nem járunk inkább az igazság végére.

Előre kitalálta, hogy a pletyka lesz a történet csomópontja?

A kezdetek kezdetén ez volt az első elem, amit kigondoltam. Tudtam, hogy léteznie kell valamilyen múltbéli tragikus eseménynek, amit rosszindulatú szóbeszéd okozott, és persze a végén ki fog derülni, mi történt a valóságban.  A nő, aki elindítja a pletykát, teljesen mást szeretne elérni vele, mint ami végül történik, én pedig rendkívül izgalmasnak találtam azt a folyamatot, ahogy az emberek egymásra licitálnak egy másik ember rágalmazásában. A dolgok igen gyorsan el tudnak fajulni.

A monogramos gyilkosságok szereplői szállodaigazgatók, szobalányok, művészek, arisztokraták. A karaktereket úgy válogatta ki, hogy tipikus Christie-re jellemző figurák legyenek?

Azt hiszem, inkább a történet szolgáltatta a karaktereket. Azt előre tudtam, hogy három különböző szobában három szállodai vendég lesz az áldozat, úgyhogy világos volt, hogy egy hotel lesz a helyszín. Így lennie kellett szállodaigazgatónak, takarítónőnek és pincérnek is, a történet megkövetelte.

Mennyire mélyedt el a korabeli miliőben?

A könyv megírása előtt újraolvastam az összes Christie-könyvet, hogy alaposan elmerüljek abban a világban, ahol a hölgyek még kesztyűt és kalapot hordtak, és minden a teaivás szentsége körül forgott. Arra kellett ráéreznem, hogyan beszéltek, milyen ruhákat viseltek, milyen lakásokban érezték otthon magukat. Tehát nem csak arra fektettem hangsúlyt, hogy Poirot méltó történetet kapjon, hanem arra is, hogy a cselekmény egy hiteles, Agatha Christie-t idéző világban játszódjon.

sophie_hannah-8630.jpg

Van kedvenc könyve a krimi királynőjétől?

Majdnem minden nap más, hisz folyamatosan újraolvasom őket. A Gyilkosság az Orient expresszen az elmés megoldása miatt áll nagyon közel a szívemhez.

Várható A monogramos gyilkosságok folytatása?

Jó eséllyel igen. Jelenleg épp erről tárgyalunk, úgy tűnik, sikerrel.

Poirot-val és Catchpool-lal is találkozunk újra?

Igen.

A következő könyv hasonló környezetben játszódik majd?

Nem pontosan ugyanott. A monogramos gyilkosságok cselekménye egy elegáns londoni szállodában, egy panzióban, egy kávézóban, és egy vidéki angol kisvárosban zajlik, a karakterek így elég sokat mozognak ide-oda. Ha lesz következő regény, azt valahogy úgy képzelem, hogy az összes karakter hetekre szóló meghívást kap egy óriási vidéki nyaralóba, és valakit ebben a zárt térben gyilkolnak meg. Ehhez Christie nagyon értett, én pedig azt szeretném, hogy a következő könyvem is magán viselje Agatha formai jellegzetességeit, mégis más legyen, mint A monogramos gyilkosságok.

Olvastam, hogy a londoni könyvbemutató alkalmából a Ritzet rendezték át a regénybeli Bloxham Szálló mintájára. Hogy sikerült?

Nagyszerű volt, fantasztikus. Felkértük a Ritz Hotelt a bemutató lebonyolítására, ők pedig az egyik szárnyat olyanra alakították át, amilyen a könyvben volt. Pont úgy sikerült, ahogy elképzeltem.

Milyen visszajelzéseket kapott a regény megjelenése óta? Vannak kritikus megjegyzések?

Szerencsére a pozitív visszhangok elsöprőek. Több száz e-mailt kaptam olyan olvasóktól, akiket teljesen rabul ejtett a könyv története, szóval úgy tűnik, jól sült el a dolog. Persze volt néhány vélemény – amik egyébként nem közvetlenül hozzám érkeztek -, hogy soha nem lenne szabad valaki másnak a karakterét újra felhasználni. Ezzel a nézettel nem tudok egyetérteni. Megértem, ha valaki nem akar olyan Poirot-históriát olvasni, ami nem Agatha Christie tollából származik, de miért lenne ez elvből rossz ötlet? Kinek ártunk vele? Aki nem kíváncsi rá, vagy úgy véli, csak Christie képes Poirot-ról írni, az ne vegye kézbe ezt a regényt.

Ön azért nem csak fogta magát és írt egy új történetet, hanem maga a Christie-család kérte fel erre.

Igen, épp ez mutatja a regény létjogosultságát. Azt hiszem, elmondhatom: A monogramos gyilkosságok tényleg beleillik a kánonba.