Potozky László: Nappá lett lámpafény
Magvető Könyvkiadó, 2013, 204 oldal, 2490 HUF
A kortárs szépirodalom iránt érdeklődő olvasóknak nem lehetett panaszuk az idei Könyvhétre; több száz cím jelent meg a könyves mustrára időzítve. A forgalmazói és kiadói sikerlisták nem okoztak igazán nagy meglepetést: a legkeresettebb kötetek népszerű szerzőink friss művei voltak (a magyar irodalom egyik nagyágyúja, Esterházy Péter kardozóstörténettel, az internet Petőfi Sándoraként óriási népszerűségre szert tett Erdős Virág verseskötettel, a nyomasztó témákról is bájos, nőcis nyelvezettel író Tóth Krisztina angyalföldi családregénnyel jelentkezett), amelyek mellé, „kvázi kortársként” csatlakozott Márai Sándor hagyatékból előkerült, most először publikált kötete. A hazai könyvkiadást dicséri, hogy szép kínálatot találhattunk fiatal szerzők műveiből is, amelyek (egyelőre) kevesebb kritikai figyelmet, népszerűsítést, reklámot kaptak. Most Potozky László Nappá lett lámpafény címen megjelent novelláskötetének bemutatásával próbálunk javítani az egyensúlyon.
A Csíkszeredában 1988-ban született Potozky Lászlónak ez a második kötete (és egyben premierje a Magvetőnél). Az első 2011-ben jelent meg, Áradás címmel, a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál. Munkásságát eddig két alkotói ösztöndíj, két debütdíj és két emlékdíj kísérte, írásai pedig számos határon túli és inneni irodalmi folyóiratban jelennek meg. Idén nyerte el a Narraton Novellapályázat díját, Három című írásával – jelen sorok írója ekkor figyelt fel a szerzőre.
Recenziónk tárgyát címe és borítója alapján inkább lírai műfajúnak tippelné a gyanútlan olvasó, azonban a fülszöveg eligazít bennünket: „Potozky László a magyar próza egyik legnagyobb tehetsége”. A kötetet Pintér József tervezte, ami meg is látszik (harmonikus tipográfia, csodálatos minőségű papír). A szerkesztést Darvasi Ferenc végezte (hibátlanul). (Itt osszuk ki a megérdemelt jó pontot a kiadónak, amiért minden tőle telhetőt biztosított új szerzője legoptimálisabb indulása érdekében, értve ez alatt az időzítést /Könyvhét/, a környezetet/fent nevezett szerzők új kötetei/, és a talán legprofibb hazai könyvművészt /Pintért/).
A novellafüzér tizenöt elbeszélést tartalmaz, amelyek ötösével, három részbe (ciklusba?) fűzve sorjáznak. Egy-egy szakasz címe rendre az első, a harmadik, illetve az ötödik novella címét viseli, ami kellemes arányosságérzetet ad.
Az első ciklus novelláiban sok a halál. Hol gyilkosság, hol öngyilkosság, hol betegség vet véget az emberi és állati életeknek. Az elbeszélések cselekményét sokszor a zord valóság mint megváltoztathatatlan külső tényező tartja mederben. Ez a fajta ketrecbe zártság lehet egzisztenciális (Csendélet a bányatónál), de előidézheti akár társadalmi determinizmus (Disznóölés), esetleg a kettő elegye (Csomag a nadrágban). A címadó írást is tartalmazó ötösben többnyire abszurd, valószerűtlen, esetleg álomszerű történeteket találunk. Az egyetlen mondatként megfogalmazott Mi minden fér az esőbe? volt az egyik személyes kedvencem, amely túl a stílusbravúron, szép logikai lánccá fűzött, önmagába visszatérő történet. A harmadik részben olvasható kisprózák „közös osztója” kevésbé nyilvánvaló. Találunk itt olyan történetet, amely a gyerekkori bandázás világába vezet (Hámozott fatörzsek) és olyat is (a két utolsót), amely az írói pályakezdés döntő fontosságú elemét, a nagytekintélyű pályatárs atyai támogatását vagy az irodalmi mű megszületését (illetve meg nem születését) befolyásoló véletlenek szerepét járja körbe (Kiképzés, Indiánok tankok ellen).
Potozky László kötetét a sokszínű témaválasztás, a – műfaji jellemzőkből is következő, de mesterien kivitelezett – cselekményközpontúság és a váratlan fordulatok, valamint csattanók jellemzik. Mindezek, továbbá a történetvezetés gördülékenysége a kortárs magyar (nyelvű) irodalmat csak korlátosan jellemző olvasóbarátsággal ruházzák fel a kötetet. Éppen ezért, a fiatal szerző kisprózái nem csak a műfaj szerelmeseinek fognak örömet okozni, hanem jó szívvel ajánlhatók mind a nem kortárs irodalommal kelő-fekvő olvasni tudók, mind az iskolai irodalomoktatás figyelmébe is. Az erős kortársi élmény (Hámozott fatörzsek), az érzékeny társadalmi kérdések nem szokványos felvetése (Gátépítők balladája, Kétezer-négyszázharminchármas) vagy épp az ötletes csattanó (A csirke, Mi minden fér az esőbe?) bízvást tetszést aratna a diákok körében is. Szóval, kortárs irodalmunkkal csak most barátkozó, avagy azt nehézkessége miatt kerülő olvasótársaim és magyar irodalmat tanítók: tegyetek egy próbát!
Szerző: Zöldi Viktor
