Barnás Ferenc: Másik halál
Kalligram, 304 oldal, 2012, 2240 HUF
„Kultkönyvek titokzatos szerzője”, az Ernst Múzeum teremőre, Barnás Ferenc nyerte idén az Aegon Művészeti Díjat, amivel hárommillió forint is jár. A szakmai zsűri Másik halál című, negyedik regényét választotta a tavalyi év legjobb szépirodalmi művének. Egzisztenciális válság, öngyilkosság, és hiányzó, de mégsem megkerülhetetlen illúziók a könyvben, ami épp azért megbízható, mert hatalmas csendet épít fel maga körül.
„Akkor eléggé örülök ennek” - mondta teljes zavarában a díjazott, amikor Winkler Nóra kandikamerájával meglepte a munkahelyén. Barnás Ferenc ugyanis áprilisi tréfa áldozata lett: Winkler a jelöltekről készülő portréfilm ürügyével, és az Aegon Magyarország két munkatársával látogatott el az Ernst Múzeumba, hogy lerántsa a leplet a titokról, ami miatt hetek óta úton-útfélen megállítják. Amikor kiderült, hogy Winkler tényleg komolyan beszél, Barnás hat-hét lépést hátrált („már egy másik teremben volt, onnan kellett visszahúznunk”), és folyamatosan azt mondogatta, hogy nem, nem, nem. „Az ember arra figyel, hogy ne figyeljen erre” – válaszolta, mikor a hogyan továbbról faggatták a videóban, a sajtótájékoztatón pedig 25 éves munkája lecsapódásának nevezte az elismerést. Barnásnak fontos,hogy a mindennapi történelmet vizsgáljuk, és a díjátadás napján, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján ez különösen aktuális.
Barnás Ferencet a gratulációk után kérdeztük humorról, önigazolásról, és egy átlagos napjáról.
Másként gondol magára, mint íróra egy ilyen díj elnyerése után?
Nem, dehogyis. Az ember szerzőként tud csak tekinteni magára, sőt néha még szerzőként sem. Csak furcsa helyzetekben szerző, de alapvetően egy ember, aki folyamatosan azzal foglalkozik, hogyan tud egy művet megkomponálni. A díjat nagyon fontos és jelentős állomásnak tekintem az életemben, jelen pillanatban szakmai szempontból az egyik legrangosabb és legjelentősebb díjnak gondolom.
Ez egyfajta önigazolás is?
Ez nagyon cseles a dolog, mert ha a díjak igazolnák vissza a munkám értékét, legalábbis a fejemben, akkor baj lenne. Sokkal nagyobb kihívásokkal kell megküzdenem folyamatosan, például hogy mit vállalok szerzőként, mennyiben vagyok hajlandó kockáztatni, mennyiben próbálom a regényeimet új utak felé közelíteni. A dolog lényegi része egy ilyen díj után is megmarad, ugyanúgy tele vagyok kérdésekkel, hogy mi az, ami most jó, mint irodalom. Mi az, ami az én írói elképzeléseimet leginkább tudja alakítani, formailag, nyelvileg.
Ki Barnás Ferenc, az új Aegon-díjas?
Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben. A tíz testvérével megosztott gyerekszobától, és a nehéz fizikai munkától alig tíz év alatt jutott az ELTE magyar – és esztétika szakának katedrájáig. Debrecenben, Budapesten és Münchenben járt egyetemre, közben magánúton zenét tanult. Csakúgy, mint több regényének hőse, nyaranta ő is végigfuvolázta Európát, utcazenészként. Tanárának és mesterének, Szegedy-Maszák Mihálynak unszolására 1990-ben doktori fokozatot szerzett, disszertációjának témája Herman Hesse világképe volt. Budapesti művészeti iskolákban irodalmat és esztétikát, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén pedig zeneesztétikát tanított. 1994 és 2000 között szabadfoglalkozású íróként működött, első regénye Az élősködő 1997-ben jelent meg. Három évvel később jött a Bagatell, 2001-ben pedig az első jelentős elismerés, a Márai Sándor-díj. Harmadik regényéért, a 2006-os A kilencedikért Déry Tibor-díjat kapott, majd az angol fordítás után (a könyv fordítója, Paul Olchváry, a PEN America fordítói díját kapta a kötetért – a szerk.) nemzetközi sikerek következtek. A The Ninth-et az USA-ban 2009 legjobb külföldi regényének díjára jelölték, szintén 2010-ben pedig Nemzetközi IMPAC Dublin Irodalmi Díjra. Barnás Ferenc 2000 óta az Ernst Múzeum teremőre.
Ezekre vannak kész válaszai is?
Soha nincsenek. Ezeket mindig újra ki kell találni, mindig ahhoz kapcsolódnak, amit a témám, amit éppen fel akarok dolgozni, megkövetel. Ez állandóan új helyzetek elé állítja a szerzőt. Ugyan már dolgozom a követező regényemen, de alapvető kérdésekben még nem tudok magamnak sem megfelelni. Nem tudok, mert egyszerűen oda kell figyelnem, arra a - mondjuk így - hangra, amely formailag majd tanácsot ad nekem arra nézve, hogy milyen forma, milyen nyelv, szerkezet,vagy konstrukció irányába kell elindulni.
A Másik halál után milyen kérdések maradtak?
A regény ugye többek között azért regény, mert több világ van benne, több gondolati-tartalmi sík. Azt hiszem, még mindig kérdés számomra az identitás. Az, hogy a tetteink mennyiben jönnek belőlünk, vagy mennyiben élünk sémák szerint. Szabadság, ez egy következő kérdés. Az, hogy én mennyire gondolom magam szabadnak. Amikor azt gondolom, hogy szabad vagyok, és ennek megfelelően hozok meg döntéseket, arról egy bizonyos nézőpontból kiderül, hogy nem szabadság volt, hanem nagyon is a konvencionális gondolkodás lenyomata. Kérdések jönnek elő, hogy a mi az, hogy szabadság, az hogy a szabad gondolkodás hogy lesz lehetséges, egyáltalán lehetséges-e az ember számára. 2013-ban dolgozó emberként, íróként, magyarként, budapestiként, európaiként vagy egyáltalán emberként hogyan tudok szabad lenni, ez nagyon kérdéses számomra. Izgat, hogy a következő hősöm – a következő hősöm, és nem én - ezekkel a kérdésekkel hogy tud bánni, és az ő cselekedetei mennyiben jönnek majd egy valódi szabadságból. Most szigorú értelembe veszem ezt, mert a mindenkori irodalmi mű akkor lesz érdekes, amikor elmegyünk a dolog legszéléig, legmélyéig.
A Másik halál főhőse azért ír, hogy elkerüljön valamit, vagy ha nem tudja elkerülni, akkor késleltesse az elkerülést. Ön miért ír?
Az írás egy olyan tevékenység, amiben leginkább tudom artikulálni magam, vagy egyáltalán tudok olyan jeleket adni a világba, hogy kérem, nekem ilyen elképzeléseim vannak, vagy, hogy ilyen és ilyen módon szeretnék hozzájárulni közösségünk jobb működéséhez. De hogy ne legyek ilyen romanticista, mondhatom azt is, hogy ez az, amihez talán egy picikét értek, és ez az amihez a polgári állásaimon túl, hobbiszerűen is tudok viszonyulni. Nekem fontos, hogy a szigorú szakmaiságon túl van benne egy ilyen hobbijelleg is.
Illúziók nélkül ír, viszont a humorral árnyalja, hogy nincsenek illúziók.
Mondja ezt még egyszer, mert ez fontos. Hú, ez baromi jó!
De az írás is egyfajta illúzió is, nem?
Igen! Mondhatnám azt, hogy köszönöm a kérdést, de ezzel nem tudom megúszni, mert egyrészt nagyon okos, másrészt nagyon találó, harmadrészt pedig pontosan érzékel valamit. Természetesen az írás is illúzió, de úgy gondolom hogy a humor legalább folyamatos egérutat ad a pillanatra, vagy percre, arra az egy órára, az egy napra, vagy arra az egy életre. Lehet, hogy közben gondolkodunk, és dolgokat akarunk megoldani, de ha nincs humorunk, akkor kész. Erre mondhatnék híres példákat, de most nem akarok, mert túl könnyű lenne. Ha több humor lenne bennünk, akkor lehet hogy nem is úgy viszonyulnánk mondjuk az illúzióinkhoz, ahogy viszonyulunk. Vagy az illúziónak is más nevet adnánk. Vagy az illúziót is más mélymerítésbe engednénk. Vagy mindazt, ami az emberi képzeletnek, emberei költészetnek, emberi szépségnek, és borzalomnak hívunk. Nem mondom, hogy egyensúlyi helyzetben van a két oldal, mert még sok tekintetben felfedezésre vár, hogy a humorral hogyan tudunk jobban bánni nem kifejezetten vígjátékok, lánytörténetek mesélése közben.
A főhősének (vagy az önéletrajzi ihletésű lírai énnek) elég sokat megtudunk a napjáról. Durumtészta, paradicsomszós, olcsó bor, órákig tartó séták keresztül-kasul Budapesten. Barnás Ferencnek hogyan telik egy napja?
Van egy munkahelyem, ahol eltöltök 8-9 órát. Előtte próbálok egy kicsit dolgozni, akkor még szabadabb a fejem. Mikor jó fáradtan befejezem a napomat, akkor szintén igyekszem feljegyezni a jobb gondolataimat. Ha van egy kicsit hosszabb időm, egy-két hét mondjuk, leírom a felgyülemlett dolgokat. Ezenkívül eléggé unalmasan telik az életem, gyakorlatilag dolgozom, mellette az éppen aktuális könyvemet is szövögetem, és ha nagyritkán van lehetőségem, akkor elutazom külföldre.
Hőse tíz év alatt a csúcsról a gödör aljára jut, majd lassan elkezd visszakapaszkodni. A könyvet nem lehet úgy olvasni, hogy ne önt képzelnénk a főszerepbe.
Az állásom az egyetlen biztos egzisztenciális pontom, nem hinném, hogy otthagyhatnám. Reményeim szerint a könyvre nagyobb figyelem fog fordulni, ezzel nagyon elégedett Lennék. A magánéletem az elmúlt évtizedekben is folyamatos alakulás alatt volt, hol lent, hol fent. Ha ezeket az évtizedeket veszem alapul, ennek a regények elég sok önéletrajzi eleme van.
A könyv egy életciklus lezárásának is tekinthető. Most milyen új ciklus nyílik?
Igyekszem újat nyitni, de még nem tudom. Ha tudnám, akkor sem beszélhetnék róla, a dologról csak akkor lehet beszélni, hogyha már befejeződik, akkor adható.
Aegon és az új utak
„Azért fontos ez a díj, mert mindig ad egy könyvet, amit el kell olvasni. Na, most kaptam tízet.” –kezdte az eredményhirdetés előtti időhúzást Zatykó Péter, a díjat alapító Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója. Szerinte a kultúra nem üzlet, de látszik, hogy van igény az „önmagáért való művészetre”, főleg mostanában, mikor már a kultúrprogramokra is sorban állnak a jegyekért. Tarján Tamás, a zsűri elnöke remélte, hogy a nyertes nem utasítja vissza a díjat, a regényről pedig néhány helyen azt terjesztette, hogy nem is olyan jó,nehogy véletlenül Barnásra terelődjön a gyanú.
Idén új csatornák felé nyitottak a szervezők, sokkal nagyobb és szervezettebb kampány előzte meg a versenyt. A három millió forinttal járó díj végre saját Facebook-oldalat kapott, az erős női részvételről női magazinok cikkeztek, és a Könyvesblog is kiemelten foglalkozott a jelöltekkel. (Valuska László, a Könyvesblog főszerkesztője is zsűritag volt – a szerk.) Nyáry Krisztián pedig magyar irodalmi díjakról és díjazottakról mesélt az Aegon hivatalos kiadványában, amit a könyvfesztiválon bárki megszerezhet magának, ingyen. Először az elismerés történetében, könyvkiadók is jelölhették fontosnak tartott, 2012-ben megjelent könyveiket. A titkos szakmai zsűri (vagy ahogy Winkler Nóra fogalmazott, a James Bond-zsűri) a 28 könyvet tartalmazó mezőnyből tízkönyves shortlistre szűkítette a jelöltek névsorát, majd az első és egyetlen nyilvános találkozón alig pár óra alatt, egyöntetűen a Másik halál mellett tették le a voksukat.
