Mo Jen kínai író Guan Moye néven látta meg 1955-ben a napvilágot. Művészneve, melyet első regénye írásakor választott magának, azt jelenti: nem beszél. Műveit sokszor hasonlítják Günter Grass, William Faulkner vagy Gabriel Garcia Márquez regényeihez. Ő egyik interjújában erre azt mondta, hogy amikor 1981-ben írásra adta a fejét, akkor még egy könyvet sem olvasott sem Márqueztől, sem pedig Faulknertől. Először csak 1984-ben olvasta a műveiket, és kétségtelen – ismerte el Mo –, hogy ez a két író nagy hatással volt a munkájára.
Híres író, aki azonban többször is tiltólistára került a kommunista Kínában. Stílusát Franz Kafkáéhoz és Joseph Helleréhez is hasonlítják. A Nobel-bizottság szerint "a mágikus realizmusával ügyesen keveri a népmesét a történelemmel, a történelmet a kortárs időkkel". Egyes számítások szerint a harmadik, más számítások szerint az első kínai Nobel-díjas a díj 111 éves történetében. A bizonytalanság oka, hogy a 2000-ben díjazott Kao Hszing-csien ma már francia állampolgár, míg az 1938-ban díjazott, szintén Kínában született Pearl Buck amerikai írónő.
Mo Jen egyike volt annak a száz írónak, akik kézzel írták le Mao Ce-tung beszédét, ami később egy emlékkönyvben is megjelent. Ez a 70 évvel ezelőtti beszéd évtizedekre meghatározta a kínai művészeti és kulturális életet.
Mo Jen a mai kínai irodalom jellegzetes alakja. 1955-ben született Kína Shandong tartományának Gaomi megyéjében parasztcsaládban. Akkoriban a kínai falvak általában elmaradottak és szegények voltak, problémát jelentett az élelmiszer-ellátás, következésképpen a falusiak gyakran éheztek. Az éhség olyan meghatározó emlék volt számára gyermekkorában, hogy most is jól emlékszik rá. Mo Jen szokásává vált, hogy amikor bemegy egy szupermarketbe, az élelmiszereknél, a gabonaféléknél lehajol és megszagolja őket, magába szívja az illatukat. Az éhségről szólva Mo Jen egy interjúban elmondta, hogy akkoriban minden ehető dolog finomnak tűnt az emberek számára. Az éhség volt a legnagyobb gond, az emberek minden egyebet elfelejtettek, csak az evésre gondoltak. Az író a gyermekkori nagy éhezésekre visszaemlékezve továbbra is úgy érzi, hogy a gabona, az élelmiszer, nem pedig az arany vagy gyémánt a világon a legdrágább és legértékesebb az emberiség számára. Ugyanakkor Mo Jen műveiben humorral elegy szomorúsággal ábrázolja az átélt nehézségeket.
Az írónak rendkívül mély érzései vannak szülőföldje, és általában a falvak iránt. Alkotásainak állandó témája a falu. Mo Jen 1976-ban eltávozott szülőföldjéről és a hadseregben is szolgált. Szülőföldje, Gaomi lassan emlék lett számára. Ezen emlékei alapján írt több novellát és regényt, amelyek meghozták neki az írói hírnevet. Bár már régóta városban él, de továbbra is gyakran visszajár látogatóba szülőföldjére.