A
William Hjortsberg: Angyalszív
fordította: Varró AttilaCartaphilus, 2008, 298 oldal, 2980 Ft
Ami Kiss Tibinek a dalszövegírás, az Harry Angel számára a nyomozás. Angel igazi nehézfiú. A cél érdekében mindenre hajlandó, magánnyomozói napidíját az utolsó centig megszolgálja. Ha kell, negédes modorban kenyerezi le a gyanakvókat, és jól irányzott jobbegyenesekkel teríti le az ellenszegülőket. Mickey Rourke a regény filmadaptációjában valószínűleg a lehető legjobb választás volt, de a A fal rendezőjeként elhíresült Alan Parker zseniálisan válogatta meg a többi színészt is, és nem utolsósorban kultfilmet alkotott. A film noir-os hangulat, valamint az olykor hátborzongató new orleans-i jazz új elemekkel gazdagította az alapanyagot, viszont nem a szöveg kárára. Az informatív fülszöveggel teljes mértékben egyetértek: annak is érdemes elolvasni a múlt század egyik legjobb bűnügyi regényét, aki a filmet már rongyosra nézte.
Az 1941-es születésű William Hjortsberg maga is legsikeresebb regényeként tekint az Angyalszívre – a miszticizmussal beoltott hard-boiled alapötlete már a szerző ifjúkorában megfogalmazódott. Angel egy napon (jellemzően 13-án, pénteken) felkérést kap egy titokzatos embertől, Louis Cyphrétől, hogy kutasson fel egy eltűnt, a II. világháború előtt jól ismert zenészt. Nem meglepő, hogy Johnny Favourite nem található ott, ahol lennie kéne, és hogy minden ember, akivel Angel a zenész után érdeklődik, elpatkol. Angel egy ponton szívesen kiszállna az egyre bonyolultabb ügyből, de hát mi is jól tudjuk, hogy a pénz nagy úr – magánnyomozónkat nem túlságosan érdekli a jó megjelenés és a kifogástalan szájszag, de Cyphre által felkínált pénzösszeg hallatán talán rossz beidegződéseivel is hajlandó szakítani. Nekilát, hogy felgöngyölítse az esetet, de egyre mélyebbre zuhan. Elvetődik egy vudu-szertartásra, meghökkenve néz végig egy külvárosi feketemisét, és összeszűri a levet Favourite ex-szeretőjének lányával.
Hamarosan a rendőrség is beledobja a legyecskéjét a levesbe. Angel védettséget élvez megbízója révén, de a ballonkabátosok nem nézik jó szemmel a szókimondó magánhekus ténykedését, ráadásul egyre több vér folyik. Amikor kiderül, hogy Johnny Favourite a zenélés mellett a mágia iránt is élénken érdeklődött, hirtelen érthetővé válnak a brutális gyilkosságok is – a kivágott szív, a vérrel a falra festett szimbólumok arra utalnak, hogy Johnny nem a hullaházba került a klinikáról, ahol kezelték, hanem él és virul, és ügyesen takarítgatja el a hozzá vezető nyomokat. Angel számára titokzatos megbízója is gondot okoz – Cyphre a pénzen kívül minden további segítséget megtagad, viszont a kelleténél is többet árul el magáról egy bűvészelőadás közben, amelyen Angel is ott sunyít a hátsó sorokban. Cyphre Cipollát és Wolandot meghazudtoló módon csinál az egyszerű bűvészelőadásból a fantasztikum világába kalauzoló performanszot.
Ha van valami baja a regénynek, az az, hogy nehéz úgy beszélni róla, hogy ne lőjjük le a poént. Bár jómagam végignéztem párszor a filmet, a regény alapján úgy tűnik, Hjortsberg nem akar annyira májer lenni, hogy a lezárásig vár a csavarral. Apró jelekből lassan ki lehet bogarászni a végkifejletet, ami viszont annyira cool, hogy még egy szoros olvasás után is odavág. Mindez talán a stílusnak köszönhető. Nagyon pazar például a részletes helyrajz, legalább annyira érezhetjük magunkat a 60-as évek New York-jában, mint például egyes Dosztojevszkij regények olvasása közben a Nagy Péter cár által mocsárból világvárossá alakított helyen. Hjortsberg anno semmit nem bízott a véletlenre: gondosan bejárta regénye későbbi helyszíneit, és minden impressziót feljegyzett noteszébe vagy memóriájába. Szereplőit gondosan kidolgozta, és minden, Angel szájába adott szót jól megrágott. Élvezetes, pergő a cselekmény, pillanatnyi megállás sincs, igazodva a nyomozás menetéhez. Harry Angel nemcsak a katartikus megfejtés, hanem igazából saját élete után is fut – leszűkül a gyanúsítottak köre is, és Cyphre legalább annyira veszélyes alakká válik, mint a vudu varázserejével és hajlékonyságával Angelt az őrületbe kergető Epiphany Proudfoot. Angel mindenesetre a világ tetején érzi magát, ha a nővel van. Hogy ezt követi-e a szükségeszerű (?) bukás, az persze kiderül. Egy-két csavar után.
Ritka példa, hogy egy regény, és a belőle készült film ennyire együtt mozognak. A voksom azért mégiscsak Hjortsberg szövege mellett tenném le, hiszen a brutalitással kevert izgalom, a pszichedelikus emlékfolyam, és Angel sokatmondó álmai a vásznon szinte megvalósíthatatlannak tűnnek. Ma már otthon vagyunk a megbolygatott narratívákban, és nem dobunk hátast a mindennapokba betörő megmagyarázhatatlan fantasztikumtól, de az Angyalszív eme hatást kialakító tapasztalat egyik első gyöngyszeme volt. A könyvnek ott a helye a műfaj letehetetlen klasszikusai között.
