A+
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1960, 523 oldal, 450 Ft.
Március 20-án volt 158 éve, hogy megjelent a Tamás bátya kunyhója, a nyugati világ egyik legjelentősebb társadalmi tudatformáló regénye. A komoly szemléletváltást eredményező szenvedéstörténet mikroszinten, az individuum fejlődésében ma is alapvető változásokat generálhat. A gyermekolvasó befogadását még nem érintik a kritikák, önérték és hatásérték kérdése, propagandaíz, sztereotípiaképzés, szentimentalizmus és szervilizmusvád. Ezek mind később lesznek érdekesek, amikor a magyar szak az élményolvasás könyörtelen kigyomlálásával már megtette kötelességét, meg amúgy is árnyaltabbá válik a világ. Gyerekkorban „csak” merőben új rálátást biztosíthat azoknak, akiknek megadatott, hogy a társadalmi többség szerencsés pozíciójába szülessenek.
A csupaszív, jóságos rabszolga története volt az első találkozásom azzal a ténnyel, hogy embereket elpusztíthatnak azért, mert másképp néznek ki. Halála első katarzisélményem, patetikus bölcsességei mankóim lettek a hatodik osztály felé evickélés göröngyös útján. Jellemfejlődésem hasonlíthatott a tipikus déli rabszolgatartó (ideális) gondolkodási paradigmájához, aki olvasás közben lassan ráébred, hogy a svábbogarakkal azonos szintre helyezett néger is ember, neki is lehetnek vágyai, fájdalma, neadjisten: lelke és önérzete. Azóta nem csapom agyon a bogarakat, és a macskám is csak fekete lehet.
A széplelkűség interiorizálásán túl fontos pragmatikus tájékozottságot is szereztem azon a nyáron. Volt már némi biológiai infóm arról, hogyan működnek a dolgok férfi és nő között az ágyban, de valamiért (ó naiv gyermeki báj!) azt képzeltem, ez kizárólag a halálszerelmes állapot privilégiuma lehet. Nem kis mértékben traumatizált a felismerés, hogy az angyali Eva St. Clare szülei sose szerették egymást, valahogy mégis összehoztak egy lányt. Életreszóló lecke volt.
