Az íróként, szerkesztőként, újságíróként is ismert Hidas Judit legújabb kötete megmarad a szerző által leggyakrabban körüljárt témáknál, a középpontban továbbra is a női sors, a család, a magánszféra történései állnak. A viszonylag későn induló író első, Hotel Havanna című elbeszéléskötetével képviselte Magyarországot a 2014-es Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. 2016-ban megjelent Seb című regénye, az idei Könyvfesztiválra pedig rendkívül figyelemfelkeltő, színes borítójú könyve, a Boldogság tízezer kilométerre.
Hidas Judit: Boldogság tízezer kilométerre
PESTI KALLIGRAM KFT., 2019, 256 oldal, 3500 HUF
A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent kötet húsz elbeszélést tartalmaz, melyeket novellafüzérré kapcsol össze, hogy az összes történet hőse és egyben elbeszélője Feuer Anna. Az ő életének egy-egy, hol válságosabb, hol teljesen hétköznapi pillanata tárul fel a kötet lapjain, a fiatal évektől a középkorúságig eljutva, időrendi sorrendben. A fiktív életrajz rendkívül töredékes, nem is feltétlenül a kiemelkedő, vagy annak tartott történéseket veszi sorra, hiszen nem kerül az események közé sem a férjével való megismerkedése, sem a házassága, de még első gyermekének születése sem. A Bevezető helyett című írásban konkrétan ki is mondja ezt:
„A könyvben szereplő írások csak mozaikok, pillanatképek.”
Nem a hagyományos súlypontok mentén szerveződik tehát az élettörténet, néhol lényegtelennek tűnő napok, órák történései jelennek meg, melyek persze mind jelentősek, képesek nagyon erősen megragadni valamit abból, hol tart Anna személyiségfejlődése, élete aktuálisan. A mindvégig egyes szám első személyben megszólaló elbeszélő a kezdeti történetekben főiskolás, majd frissen végzett, befutni vágyó fotóművész, később (a könyv nagyobbik felében) már házas, gyermekes, középkorú családanya. Az első, a fiatalkort felidéző elbeszélésekben a karrier, a személyes identitás és mások elfogadása a középponti téma, a későbbi szövegekben a házasság, a karrier és az anyaság viszonya, majd valamiféle néven nem nevezett életközépi válság kerül fókuszba. Húszas éveitől negyvenöt éves koráig kísérhetjük figyelemmel a főhős életét, és bár ez idő alatt életkörülményei sokat változnak, ő maga viszonylag keveset. A huszonéves és a negyvenes Anna között a legerősebb összekötő kapocs az az erőteljes megfelelni vágyás, mely láthatóan a kötet egyik legfontosabb problémája. Már a mottó („Mosolyogj, amíg bele nem döglesz.”) is ezt készíti elő, és ezt emeli ki Gács Anna fülszövege is, mikor „az önáltatás és az önkeresés krónikájának” nevezi a könyvet.
Margó. Hidas Judit könyvét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be, a szerzővel Veiszer Alinda beszélget. Mikor? Június 12-én 19:00-kor. Hol? PIM, Lotz-terem. Részletek erre>>
Nagyon fontos témára tapint Hidas Judit, mikor a nők megfelelési kényszerét mutatja be egy olyan hősön keresztül, aki gyakorlatilag minden nőben ott él, kiben dominánsabban, kiben kevésbé hangsúlyosan. Ezt a sorsközösséget az első szöveg is felveti, mikor kilépve az egyes szám első személyből, hirtelen többes szám első személyben szólal meg a narrátor:
„Mi vagyunk a jó tanulók, a jó anyák és a jó munkatársak, akikről mégis ritkán hallani. Megtalálsz minket a négy fal közé zárva, akár egy életen át az anyaságba temetkezve. Titkárnőként, tanárnőként, takarítónőként, kis cégek alkalmazottjaként, családi vállalkozásokban dolgozó nőként, vagy épp depressziós munkanélküliként.”
A klasszikus szerepzavar, az egyszerre mindenben tökéletesnek lenni ( jó anya, jó feleség, jó szerető, jó gyermek, jó munkaerő) problémája rejlik ezekben a történetekben. Anna alakjában keresztül Hidas Judit egy nagyobb, mégis viszonylag láthatatlan rétegnek szeretne hangot adni. Megmutatni azt, hogy nem lehet minden egyszerre tökéletes, és jó lenne ezt végre tudomásul venni. Nem is biztos, hogy a világnak, hanem nekünk, nőknek. Muszáj lenne önmagunkat látni a szerepek mögött, és nem összetéveszteni a saját vágyainkat mások vágyaival. Nem arra összpontosítani, milyennek szeretne minket látni a sok körülöttünk élő ember, hanem, hogy mi milyennek szeretnénk látni magunkat.
Anna történetében azonban nem történik meg ez az áttörés, nem születik meg a felismerés. Nincs személyiségfejlődés, vagy happy end, úgy tűnik, hogy pont ugyanúgy hagyjuk az utolsó szövegben, ahogy megismerkedtünk vele: egy bizonytalan, saját magát alig ismerő, félreértett vágyak szerint élő, boldogtalan nőként, aki párkapcsolati, szülői, önmegvalósítási krízisek hálójába tekeredett, és nem képes ebből kiutat találni. Története ennek ellenére mégsem tud tragikussá vagy legalábbis torokszorítóvá válni, ugyanis Anna egy meglehetősen antipatikus hős, akivel az ismerős és tipikus női szituációk ellenére is nehéz azonosulni. A főhős állandó reflexiói (már ha vannak) ugyanis semmivel sem vezetnek közelebb önmaga megismeréséhez, életének végiggondolása során legtöbbször mások felelősségének felméréséig, a külvilág hibáztatásáig jut el. Nem a környezete, sokkal inkább saját maga áldozatának tűnik, és vele együtt a körülötte élők is. A családért vállalt önfeláldozása hamis, erre esetenként reflektálni is képes, de legtöbbször nem tud kilépni mások hibáztatása és az önsajnálat búrája alól. Jó példa erre a Farakás című szöveg, ahol egy családi nyaralás során mindenkit kritizál, elsősorban irodalmár sógornőjét, aki szerinte nem foglalkozik eleget a gyerekével, míg ő példásan követi és szoros felügyelet alatt tartja saját lányának minden mozdulatát. Ezt a mániás kontrollt (mely nagy valószínűséggel olyan űrt igyekszik kitölteni, melynek létezéséről még csak nem is tud) rejti a szülő szeretet, önfeláldozás álcája mögé. Nem ritkaság ez persze, Anna egy azok közt a nők közt, akik nem szeretnénk lenni, mégis, kikerülhetetlenül Annává válunk olykor. A szövegnek, amellett, hogy nagyon jól megjelenít tipikus családi szituációkat, van egy erős lélektani vonulata is, Anna igyekszik elemezni és megérteni a körülötte történő dolgokat, de a közhelyeken és a női lapokban olvasott frázisokon nem igazán jut túl („Ki tudja, talán egyszer képes leszek újra bízni az emberekben, netán még szeretni is fogom tudni őket. Bár ehhez az kéne, hogy végre megtanuljam önmagamat is szeretni.”), így ez a vonal legfeljebb ironikusan olvasható, egyfajta gúnyként értelmezhető.
A novellafüzér könnyen olvasható, különösebb nyelvi bravúroktól mentes, élőbeszédszerű szöveg, a női lapok jobb cikkeit idéző nyelvhasználatával napjaink világába vezet, részletesen bemutat egy hőst, kinek története (akár tudunk vele azonosulni, akár nem) képes arra, hogy reflektálásra, felülvizsgálatra kényszerítsen saját (női) szerepeinket illetően. Anna tipikus és életszerű történeteit (szülés, szülők elvesztése, családi nyaralás, házastársi konfliktusok, hűtlenség kérdése, stb.) olvasva kikerülhetetlen az önvizsgálat, az önértelmezés. A végiggondolása annak, hogy a boldogság valóban tízezer kilométerre van-e tőlünk, vagy szerencsésebb esetben valamivel közelebb?
Szerző: Kolozsi Orsolya
