B+
Marketing stratégia
Alkotók: Mikó Csaba, Dorcsinecz János
Roham kiadó, 2009, 92 oldal, 1490 Ft.
Az idei Alfabéta-díj (a hazai "képregényoszkár") jelöltjei között nincs ott a Marketing stratégia. Miért érdekes ez?
A tavalyi év igazán kevés igazi újdonságot hozott. Aki egy ideje odafigyel, örömmel vette észre a Roham kiadó, ha nem is marketing-, de stratégiaváltását: az emészthetőség határainak eltörlését, nyitást a hülye szóval poluláris képregények felé. A Roham évek óta fekete bárány a képregényesek körében, eddig kizárólag olyan műveket adott ki, melyek vagy a képregény határait feszegették (Stark Attila nagyszerű világa(i)), vagy még erőszakkal sem nevezhetők képregénynek (Sirály Lem Dóri Kiberiádája). Az ingyenes Roham magazint pedig mindenki ismeri, részemről érdekes a hízelgés felső határa. Részben a ZAP antológia, de igazán Brazil Johnny Fellow-ja volt a fordulópont 2008-ban, ez utóbbi már kötelező olvasmány kategória, Best Buy termék, minden vita nélkül. Az eladásokról nincs adatom, de "képregényes részről" nagyon várós Tebeli Szabolcs minden munkája. Ha ötször klónoznák (és nagyon gyorsan megnövesztenék), elég is lenne: sokkal többen olvasnának képregényt, mert olyan művek születnének, melyek bárhol olvashatók, buszon, ágyban, vécén, konyhaasztalnál - igazi elmerülős komikok.
[Szolgálati közlemény: a hétvégén a Gödörben rendezik meg a 6. Képregényfesztivált.]
A következő "populáris megnyilatkozás" a Pestblog után a tavalyi Alfabéta-díjas páros (Kemenes Iván, Varga Péter és a Stroboscopa) újabb munkájának, a nagyon várt Bábel vermének és az első képregénykötetes Mikó Csaba és Dorcsinecz János Marketing stratégiájának megjelenése volt tavaly ősszel a Hungarocomixra. A Marketing stratégia új színfolt (főleg, hogy fekete-fehér) a hazai képregénypalettán. Történetre talán nem: sok minden megjelent már az elmúlt évek alatt, és bár bizonyos szempontból a "klasszikus" graphic novelre emlékeztetett, volt, aki rögtön megkérdőjelezte ezt a "dicsőséget".
Oravecz Gergely kritikus-képregényíró-rajzoló, így fogalmaz (érdemes hosszabban idézni ezeket az értékes gondolatokat): „ …Azt gondolom, Eddie Campbellnek igaza van, azaz ahelyett, hogy meghatározásokkal vesződnénk, koncentráljunk inkább az egyes alkotások minőségére, és arra, hogy mindegyik komoly mű mögött egy alkotó áll, mondanivalóval és célokkal, legyen az film, színdarab, regény vagy képregény. Ez az egyetlen, ami igazán számít. Emiatt, és tényleg csak emiatt fontosnak tartottam leszögezni a Marketing stratégiás írásomban, hogy a kiadvány formai szempontokból nagyon jó utat jelöl ki, ugyanakkor mihamarabb felejtsük el, hogy graphic novel lenne. Mert nem az. (A Geekz blog ugyanis ebben az összefüggésben ír róla.) Attól még, hogy kilencvenkét oldalas, nem lesz jó, és attól még, hogy van benne stukker és pucér nő, még nem lesz komoly.
A Marketing stratégia a rajzokat leszámítva nem jó képregény - pedig milyen jó lenne, ha az lenne! Félreértés ne essék, egy rövid képregény is nyúlhat komoly témához, tehát nem gondolom azt sem, hogy mindössze ez az apró kritérium tehet valamit graphic novellé. … A képregényalkotóknak mindig is sok energiájukba került elfogadtatni a médiumot legalább egy minimális szinten, és sokan arra a következtetésre jutottak, hogy e törekvésüket talán éppen a "comic book" vagy "comics" elnevezés hátráltatja. Mára azonban bebizonyosodott, hogy tökmindegy, minek nevezzük, a képregény akkor is képregény marad, olyan, amilyen (természetesen nagyszerű és imádnivaló) - szóval kérem ne honosítsunk meg itt semmiféle értelmetlen új fogalmat, ha már eddig olyan szépen elkerült minket ez a trend. Csináljunk értelmes, embereket megszólító képregényeket (ez a trend szerencsére elindulni látszik), mert ez a legtöbb, amit tehetünk és tennünk érdemes.”
Az Oposszum blog - bár "leszögezi, hogy az év legfontosabb képregényének tartja a Marketing stratégiát, amennyiben formájában és formátumában egyértelműen követhető utat jelöl ki" - ugyancsak "biztató félsikerként" aposztrofál.
Röviden a Marketing stratégiáról: egy rövid krimiszerű szociodráma-képregényről van szó, érthető csavarral a végén. A főszereplő az, akivel leginkább azonosulni lehet, bár érzelmei, gondolatai közvetlenül ismeretlenek maradnak, de gondjainak egy része érthető. A történetbe ágyazott emlékképekben feltűnő figurák és események azonban nem kapnak igazi súlyt, a várt szépirodalmiság/szépképregényesség (mondjuk a kötetben kifejlődő szimbólumháló) csak részben valósul meg. A főszereplőn kívüli figurák bábok, motivációjuk ismeretlen, idegenek, érthetetlenek. Ez is éles kontrasztban áll a történet csattanóval lezárt kerekségével. A csattanó csattan, de nem kapunk választ mindenre.
Bennem rögtön olvasáskor felmerült: vajon milyen részletes lehetett a forgatókönyv?
Erre könnyen választ kaptam ebből a Dorcsinecz Jánossal készült interjúból: "Az alapötlet az volt, hogy kortárs drámai művet készítsünk el képregény formában. Amennyire lehet, mindketten szerettük volna távol tartani magunkat a felszínesebb történetektől. Egy olyan munkát akartunk létrehozni, amely egyszerre képes drámaként, de akár bűnügyi történetként is működni. Mindketten szeretjük a noir műfaját, így hamar megtaláltuk a közös nevezőt. Mivel Csaba alapvetően drámaíró, nem esett nehezére a történet kidolgozása. Nekem, mint rajzolónak pedig kihívást jelentett a verbális műfaj lefordítása képek nyelvére. Mivel az eredeti forgatókönyv nagyon kevés utalást tartalmazott a képekre vonatkozóan, így ezen a területen gyakorlatilag teljesen szabadon mozoghattam. A rajzi atmoszféra megteremtése mellett én foglalkoztam a komponálással és a plánozással is."
A képregénynek sajátos, erős ritmusa van: egy-egy oldalon általában négy csíkban 1-2 panel helyezkedik el, a beállítások nagy része közeli, nagytotálok nincsenek, az arány a szuperplánok felé tolódik. Dorcsinecz János igazi áldás a magyar szcénának: ez a stílus óriási űrt tölt be itthon, "klasszikusan modern", kifejező, harmonikus és homogén ecsetkezelésével eleven arcokat éppúgy kifejezővé tesz, mint vizes tócsákat, a noir-os környezet rendkívül hatásos (nem vagyok grafikus - elnézést). Mivel a plánozás, komponálás is az ő munkája, minden pergő dobszó, kitüntetés megilleti.
Summa summarum: ha a történet más lett volna - akkor... Az egy teljesen más képregény volna, és talán jobban lehetne dicsérni.
Kitűnt ez a képregény a tavalyi mezőnyből, fel kellett figyelni rá, odamenni a pulthoz, megvenni, elolvasni. Aztán mégse jelölni a tavalyi év Alfabéta-legjobbjai közé. (Mikó Csaba egyébként részben jelölve van, ő a Pestblog társszerzője. Dorcsinecz János sajnos nincs.)
