B
DHARMA #2
Deviáns Hazai Amatőr Rajzolók Manga Antológiája, 2. kötet
Szerzői kiadás, 2008, 216 oldal, 1700 Ft.
A hétvén csak pupillatágítóval és füldugóval volt érdemes a Petőfi Csarnok környékére menni - a Cseresznyefavirág-találkozó pontosabb, mint a tavaszi pollen - megint Animecon! Ha pedig Animecon, akkor jelmezek, tömeg, távolkeleti popkultúra halálos dózisban és persze az új kiadványok. A tucatnyi fordítás mellett azonban érdemes odafigyelni a hazai mezőnyre is.
Hála a nyomdatechnikának, a hazai képregényes fanzinkultúra gyorsan túltette magát a fénymásolós megoldáson, a mangások (akik a fanzint úgy ejtik, hogy dódzsinsi, és úgy írják, hogy doujinshi) meg egyenesen kötetekkel rukkoltak elő. A mostani fesztiválon ott volt a Keretbe zárt világ csapata, a Nero Blanco Comics kihozta az Álomutazó válogatást, a Dharma rajzolói pedig alig másfél éven belül a harmadik kötetükkel jelentkeztek*. És már a második is nagyon jó volt.
Két dologra kell felkészülnünk, ha azt halljuk, külföldi (esetünkben magyar) mangarajzó. Az egyik, hogy nagy eséllyel rosszul másolt Naruto-hasonmásokkal, olvashatatlanul összehányt panelekkel, és történetnek sem nevezhető cselekménnyel fogunk találkozni.
A másik lehetőség, hogy olvasunk egy jó képregényt. A Dharma, hála egy erőskezű szerkesztőnek, ebbe az irányba indult el. Mint ahogy mi is az olvasással: balról jobbra. Egyszerű gesztus, de már itt látszik: nem kényszeres japanofób erőlködést fogunk kapni. Ugyanígy pirospontot ér, hogy (az első kötettel szemben) elhagyták a nickeket, az alkotók teljes névvel szerepelnek. És hogy tovább folytassuk a pontosztást - Óré Krisztina borítója első pillantásra elkapja a lényeget - nagyon magyar, nagyon szexi, cseppet sem közönséges, izgalmas megoldás. Sokadik pillantásra persze már bele lehet kötni, de addigra már beleszerettünk a kötetbe.
Amit nem fogunk találni a kötetben, az egy egységes momentum, közös téma. Egyet kivéve: a csapat zömmel deviantartos alkotókból áll össze. Ennek előnye, hogy (a hivatalos honlapon túl) a nevekre kattintva a saját szemünkkel győződhetünk meg róla, hogy miket képesek összerajzolni, ugyanakkor hátránya, hogy a kötet egésze helyett érdemesebb az egyesek alkotásokat sorba venni.
Kuris Zsuzsanna nyitja a kötetet Aranyhal és tüzijáték című novellájával. A rajzok szerethetőek, a történet aranyos, de nincs eléggé átgondolva: az egész (sőt, dupla oldalas) kimerevített képek megtörik a ritmust, dramaturgiai szerepük vitatható, főleg egy ilyen műnél. A figurák beállításait mintha sokszor az az elv vezényelné, hogy hogy könnyebb őket megrajzolni, és zavaróak a szövegbe épülő szmájlik, és a körbecsillagozott, csetül álló hangeffektek, amiket nyugodtan meg lehetett volna rajzolni.
Az utána következő Innocence, Haluszka Barbarától talán az az elbeszélés, amelyiken leginkább kiütköznek a mangát-akarok-rajzolni hátrányai. Külföldi cím, Anne Rice-től kölcsönzött szereplő, elfek, vámpírok, szerzői csacsogás a lapszélen - ennek ellenére őszinte és aranyos mű.
Ezek után erősít be igazán az antológia. Madaras Andrea Viktória Rizspor és Szelindekje a tavalyi év egyik legeredetibb, legszórakoztatóbb magyar képregénye. Nem mondom, hogy csak ezért érdemes megvenni a kötetet, hiszen ha csak tőle akarnánk olvasni, akkor a hétvégén jelenik meg a Kiscsillag, egy teljes történet kétszáz oldalon. Visszatérve a Rizsporra: ügyes mese, eredeti történettel és ragyogó humorral, nomeg a világ legszerethetőbb Gonosz Fekete Szörnyével.
Innen már csak lejtmenet jön, gondolnánk, de a Made In China Ács Zsolttól ránkcáfol. Ács Zsolt igazi szédelgő - olyan kultikus képregénykiadváynokban debütált, mint a Sushi Strip vagy a Panel első különszáma, hogy azután előhúzzon a kalapból egy érett, nagyon feszes mangastílust néhány pályázat kedvéért, majd visszatérjen egy kicsit a Zapba, majd jött a Dharma és így tovább. Természetesen most is egy "mangás" történetet kapunk, a rövid, szerelemmel kevert humoros scifi jól kiszámított, csattanos történet.
A humor után egy kis melankólia: Németh Barbara láthatatlan barátokról - vagy ennél többről? - mesél. Az angol cím (Promise), akár csak Haluszka Barbaránál, itt is előrevetíti, hogy nagyon manga akarna lenni. A stílus még nem egységes, a szereplőket csak azért nem keverjük, mert olyan kevesen vannak.
Az ezután következő Egy lélekzetben (Nagy Réka) nem is a felvázolt disztópia az izgalmas, hanem az, hogy ezzel a történettel "hivatalosan" is hallatta hangját a magyar boy's love képregény. Talán nem az első ilyen mű, de arra tökéletes, hogy az előítéletes olvasó is viszolygás nélkül megismerkedjen a zsáner értékeivel.
Süli Andrea képileg megint nagyot alkotott a Hódítóval, a történettel viszont ugyanabba a csapdába esik, mint korábbi műveivel: túl sok információt akar belesűríteni ebbe a pár oldalba. A képregény, pláne a manga nem tűri ezt a szövegmennyiséget. Érthetőbb lenne illusztrált történetként, de még szívesebben látnám többszörös terjedelemben, önálló kötetként.
Két történet van még hátra. Azért kell őket együtt említeni, mert a kötet többi részével szemben ez a két én-képregény sokkal személyesebb, és rajzolásában is inkább befelé forduló.
Személyesebb, még akkor is, hogyha Ghychy Csongor absztrakt felé hajló Miiu:Születésnapja egy tizenhat éves lány utazását meséli el, a történetnél nagyobb hangsúlyt fektetve a hangulatra.
És végül ott van az Ekklesia Grőb Tamástól. Ez esetben nem zavaró, hogy a magánkiadású kötet szerkesztője saját művét is beletette a válogatásba. A személyes élményekből építkező (és a saját fényképeket ügyesen képregénybe dolgozó) városi legenda méltó zárása egy izgalmas kötetnek.
A Dharma sokat fejlődött az első szám óta, és ha így folytatja, bebiztosítja helyét a hazai élmezőnyben. Még nem tökéletes, de most már a mangások is tudják: van végre olyan magyar képregény, amire érdemes költeni - nemcsak szolidaritásból.
*Ami a Kiscsillag lesz, sajnos a Dharma 3 nem készült el időben.
