B+
Lucky Luke 13. - Oklahoma Jim

Pesti könyvek, Bp., 46 oldal, 2010.

A Washingtoni férfi után újabb, viszonylag újkeletű Lucky Luke kötet jelenik meg nálunk. A széria az ötvenes években Goscinny és Morris atyai felügyelete alatt indult útnak - kreatív együttműködésük csak Goscinny, az író 1977-es halálával tört meg. Morris ezután még több kötetet is megrajzolt, de pl. az Asterix grafikusától, Uderzótól eltérően képes volt kiadni kezéből a stafétabotot (hogy a Goscinny halála után készült, Uderzo által rajzolt ÉS megírt Asterix-kötetek mennyire förtelmesek, az megérne egy külön cikket.) Az utóbbi harminc évben számos olyan Lucky Luke sztori született, amelyet már fiatalabb kreatívok hoztak össze: a már említett, Franciaországban 2008-ban napvilágot látott Washingtoni férfi és a tárgyalt, eredetileg 1997-es évjáratú Oklahoma Jim egyaránt ilyen.

Az Oklahoma Jim a második un. Kid Lucky-, vagyis Lucky Luke gyermekkorát taglaló sztori (az első 1995-ben jelent meg külföldön, és - micsoda meglepetés! - Kid Lucky volt a címe.) A Washingtoni férfival, vagy hogy egy igazi klasszikust hozzak fel példaként, a Postakocsival ellentétben, ez nem afféle Amerikát-átszelő, társadalomkritikus komédia-eposz: a helyszín mindössze két szomszédos városra korlátozódik, és a fókusz valóban csak azon van, hogy mi magunk is megismerkedhessünk azokkal az eseményekkel és személyekkel, amelyek a gyerek Lucky Luke személyiségét formálták. Jelen esetben az Oklahoma Jim nevű banditával, aki sármjával mindekit levesz a lábáról, ám áldozatai jóindulatát vagy szeretetét sunyi módon kihasználja. Lucky Luke a Dalton fivérekkel is ebben a történetben találkozik (fikciós) életében először.

Ezek a kései Lucky Luke-füzetek nem esnek az utóbbi harminc év Asterix sztorijainak csapdájába: nem válnak öncélú, a rajzok mögül előordító példabeszédekké: Luke történetei még manapság is tudnak annyira fordulatosak és viccesek lenni, mint évtizedekkel korábban. Ez a nem túlságosan ambíciózus, ugyanakkor nagyszerűen mulattató Oklahoma Jim-füzet is éppen ilyen.

A tisztességes magyar fordítás pontosan ennyi csak, alapos és tisztességes, ám valahogy nem képes magát lendületre bírni, a széria eddigi egyik magyar szövege sem volt képes úgymond „begyulladni” úgy, míg pl. a német fordítások: összehasonlítottam, azok sokkal gördülékenyebbek, hangulatosabbak. Nem vágyom én arra, hogy megint egy zseni fordítsa ezeket a képregényeket (illetve dehogynem!), az Alfa Magazinnak óriási, évszázadonként egyszeri szerencséje volt Tímár Györggyel, mégis ezügyben valamit tenni kellene. Az Egmont Asterix-sorozata viszont meglepő módon, fordítási szempontból meglehetősen rendben van.