A
Lawrence Block: Tánc a mészárszéken
Agave Könyvek, Budapest, 2013, 336 oldal, 2533 Ft
Egyetlen mozdulat indítja el az egészet. Egy apa gyengéden kifésüli fia hajtincsét a homlokából, miközben egy bokszmérkőzés nézőterén ülnek. Matthew Scuddert valamiért zavarja a dolog, valamire emlékezteti, de jó ideig nem tudja hová tenni a dolgot. Mire eszébe jut egy videó, amit fél évvel korábban látott, és rájön, hogy a férfi nem „apa”, akkor már késő: a fiú addigra valószínűleg halott. Scudder válaszul elmerül a snuff filmek New York-i világában, azok mocskában gázolva, akik nem pénzért, hatalomért vagy létfenntartásért ölnek, hanem szórakozásból, és mert megtehetik. (Kíváncsi lennék, Nicolas Cage 8 MM című filmjének írója olvasta-e ezt az 1991-ben megjelent könyvet – túlzás lenne adaptációt/lopást kiáltani, de tény, hogy sok sztorielemen osztozik a két mű.)
Scudder, a rendőrből lett (nem hivatalos, vagyis az embereknek csak „szívességet” tevő) magánynomozó az utóbbi évtizedek egyik, ha nem a legjobb karaktere a hardboiled krimiben. Lawrence Block 1976-ban írta meg vele első regényét (Az apák bűnei), amit azóta 16 újabb (plusz egy novelláskötet) követett, és Scudder ezekben, a legtöbb, „konstans” krimihőssel ellentétben lassan fejlődött, alakult – főleg az alkoholhoz való viszonyában.
De van, amiben nem változott. Ő New York magányos, tántoríthatatlan, sötét lelkű bosszúálló angyala, aki ugyan a másoknak tett „szívességek” meghálálásából él, de ez nem akadályozza meg abban, hogy megbízás nélkül, ingyen, a saját szakállára is elvarrjon szálakat – az igazságtalanság nem hagyja nyugodni, és ha a törvény csak az útjában áll, hogy megtorolja, akkor szemrebbenés nélkül megkerüli. Mint a legjobb noirok, a Scudder-sorozat is a moralistáról, annak hiányáról, az ahhoz való ambivalens viszonyról szól, az emberről, aki egy romlott világban próbál önmaga maradni.
A Tánc a mészárszéken esetében Scudder félig-meddig véletlenül bonyolódik bele a snuff filmes rémálomba – egy másik ügyön kezd dolgozni, amiben egy tévés producerről kell kiderítenie, hogy tényleg ő ölte-e meg a feleségét, ahogy azt annak testvére gyanítja. A producert követve pillantja meg az „apát” és a „fiát”, és ugyanazt a mozdulatot, amit egy felkavart ügyféltől kapott gyilokpornóban látott hónapokkal korábban. Scuddert ez utóbbi sokkal jobban foglalkoztatja, mint a gyilkosság, amire felbérelték, a gond csak az, hogy az ügy látszólag senki mást nem érdekel, illetve, akiket érdekel, azok meg a kihűlt nyomok miatt, a törvény adta keretek közt mozogva teljesen tehetetlenek.
Mint oly sokszor korábban, most is a tűpontos lélekrajzzal ábrázolt Scudderre marad a mocsok eltakarítása. A mocsoké, ami ott van, látható, de mindenki átlép rajta, senki nem akar, és senki nem tud foglalkozni vele, része a nagy egésznek, a városképnek, a világnak, nincs mit tenni. És ő, akinek a keze már amúgyis piszkos, aki gyilkos gengszterekkel barátkozik (Mick Ballou-hoz fűződő viszonya az egyik, amivel Block folyamatosan teszteli az olvasó erkölcsi határait), fellép, mint a város lelkiismerete, és megteszi, amit kell. Nem azért, mert élvezi a nyomozó, a bíró és az ítéletvégrehajtó szerepét, hanem azért, mert nincs senki más, aki eljátszaná. Hogy a végére megint otthagyja valahol a lelke egy darabkáját, vérben, koszban, dicstelenségben, az mindehhez már hozzátartozik: ez is csak egy átlagos meló.
Persze, a megoldás nem hoz magával megnyugvást, az ügy lezárása nem jelent továbblépést. Aznap este még aludni is kell valahogy. És a következő estéken is.
