James Bond kínai tornacsukában

.konyvesblog. | 2014. január 20. |

Jeff Abbott: Végjáték, ford.: Kökény Pál

Jaffa Kiadó, 416 oldal, 2013, 2940 Ft

B-

OLVASONK_SZERINT_2.JPG

A rengeteg folytatást megérő könyvsorozatok korszakában muszáj leszögezni, hogy a könyv semmilyen módon nem kapcsolódik az azonos című Orson Scott Card kötethez, és az abból készült filmhez. És ha már sorozatok: a jelen könyv Jeff Abbott Frank Capra-sorozatának második kötete, ami nem jelenti azt, hogy az előzmények ismerete nélkül ne lenne élvezhető. Abbottnak egyébként nem csak ez a műve és előzménye, az Adrenalin jelent meg magyarul, hanem a K.O., a Sokk, a Pánik és a Pokol is. Beszédes című könyveinek közös jellemzője, hogy a detektívregények nyomozásainak izgalmait a thriller elemeivel vegyítik. Ebben a regényben az Adrenalinból megismert Frank Capra, immáron ex-CIA ügynök további kihívásokkal találja szembe magát, miközben egy titkos társaság tagjait igyekszik felkutatni.

A könyv története abban az értelemben eltér a szokásos krimi-sémáktól, hogy a nehézsúlyú nemzetközi bűnözők legyőzésére indított hadjáratnak itt személyes indítékai vannak. Frank Capra ugyanis már nem hivatalból üldözi a Kilenc Nap nevű társaságot a fél világon át, hanem azért, hogy visszaszerezze tőlük elrabolt újszülött kisfiát. A cselekmény azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis a Kilenc Nap több más bűncselekmény mellett arra is szakosodott, hogy a számukra hasznosnak vélt képességekkel rendelkező embereket gyermekük életével zsarolja, és vegye rá például gyilkosságok végrehajtására. Capra a Kilenc Nap ajánlata értelmében csak akkor kapja vissza gyermekét, ha egy sorstársával együttműködve likvidál egy, a csoport céljaira nézve veszélyes személyt. A többi cselekményszál egyebek mellett Capra egykori CIA-s kollégájával, egy veszélyes információkat birtokló fiatal hackerrel, a Kilenc Nap kegyetlen és elszánt Őrszemével, valamint egy titokzatos moldovai nővel foglalkozik. Természetesen ezek a szálak mind összefonódnak egymással, ezért a kérdés, hogy Frank Capra mit és hogyan tesz meg fia megtalálása és kiszabadítása érdekében korántsem csak az ő sorsát befolyásolhatja, hanem a többi szereplőét és talán az egész világét is.

Abbott könyvének egyik erénye, hogy a modern technológia jelenléte nem csak a 21. századi világ leírását és egyfajta hangulat megteremtését szolgálja, hanem emellett fontos, cselekményt előmozdító elem is. A hackerek, okostelefonok és egyéb, az információs korszakot jellemző eszközök mesterien vannak elhelyezve, a szerző olyan módon ábrázolja őket, hogy valóban megérti az olvasó: egy nyomozás történhet szinte száz százalékban a virtuális térben és jól elhelyezett hackertámadások hadseregeket béníthatnak meg. A fizikai erőszak és fenyegetettség mellett ez az adalék az, ami végigkíséri a szereplők útját és veszélyezteti őket minden lépésük megtételekor. Hibája a szerzőnek ugyanakkor, hogy egyszerűen túl sok mindent próbál belesűríteni Capra történetébe. Titkos nemzetközi összeesküvő társaság, terrorizmus, CIA, illegális pornó, kiberbűnözés, kalóz DVD-másolás (!) – ez csak néhány azokból a hasonló krimikben szinte kötelező témákból, amelyeket, ha csak egy fél fejezet erejéig, de érint a Végjáték. Értem én, hogy be kell mutatni, hogy mennyire szerteágazó a történet, de ez így kicsit sok és erőltetett. A végén már szinte vártam egy múltba révedő történetet egy alpesi kirándulásról, amit elrontanak a kozmikus náci zombik. A befejezésről nehéz lenne spoilerek nélkül írni, elég annyit mondanom, hogy Abbott ügyesen alkalmaz egy régi, jól bevált csavar-sémát. Ezen kívül a narratíva időnként darabos, a részletes és alapos leíró részek és a felpörgetett akciók stílusa között nehéz megtalálni a harmonikus átmenetet.

A Végjáték egy érdekes, több szálon is jól futó történet. Ugyanakkor egy eleganciát csak kötelességtudatból tettető kémtörténet. Nincs baj sem a harsány akció, sem a sötétben elsuttogott összeesküvések hangulatával, csak egy kicsit finomabban el lehetett volna maszatolni a kettő közötti éles határvonalat. Hiszen James Bond sem venne fel szakadt, piros „Adidos” márkájú kínai tornacipőt a szmokinghoz.

Szerző: Kónya Márton

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél