Fotó: Valuska Gábor
Éppen úgy, mint a könyvfesztiválos könyvbemutatónak, a tegnapi Háy Come Beck estnek is igazi rock-koncert hangulata volt – a különbség csak annyi, hogy ez tényleg egy igazi rock-koncert volt. Persze rendhagyó rock-koncert megzenésített versekkel, kivetítéssel, felolvasássokkal, rengeteg poénnal és néhány, előre még a fellépők által sem látott meglepetéssel.
Már a koncert előtt negyedórával hosszú sorok kígyóztak a Prezi székháza előtt Háyékra várva – még a hét órakor távozó Nemere István is alig tudta átküzdeni magát az elszánt várakozók tömegén. A kényelmes, kakasülőkkel ellátott előadóban aztán megindult a harc a helyekért; nem mindenkinek jutott, a „jógázó fiataloknak” például rendezői utasításra ajánlatos volt a földön, párnákon elhelyezkedniük, de még így is akadtak, akiknek állniuk kellett. (Pedig az anekdota szerint a Prezi előadója éppen azért épült, mert a tavalyi Esterházy-rostélyosról helyhiány miatt haza kellett küldeni a fél nézősereget.)
Háy Jánost és Beck Zolit akkor is szívesen elnézné az ember egy, vagy akár több órán keresztül, ha nem zenélnének, vagy maximum csak egy-két akkordot váltogatnának, valami ráénekelt kamuszöveggel, mint az egyik felolvasott novella, A kéz– hiszen a rock’n rollban, ahogy a szöveg is mondja, „tisztára a lélek számít”, semmi más. A lélekkel pedig nincs gond: Háy és Beck egyszerűen önmaguknál fogva szerethetők. A színpadon poénkodnak, szerencsétlenkednek, nem találják a papírjaikat, elfelejtik a szöveget – de ez annyira jól áll nekik, hogy a nézőnek már-már az az érzése, hogy direkt csinálják, hogy ez az egész csak rájátszás. De még ez sem visszás, mert ha valóban szándékos is, valahogy ezzel együtt nagyon természetes, pontosan úgy, mint Háy gyakran tudatosan csökkentett nyelvi kompetenciájú szövegei.
Az est melankolikus hangulatú, Istenről, vagy éppen Isten hiányáról szóló dalokkal, versekkel indult (Gyerekvers, Az atya), melyeket jól kiegészítettek Háy kivetített illusztrációi, olyan címekkel, mint Igazi angyal angyalhajjal és praktikus propellerrel. Ám a szomorkás hangulat hamar megtört, hiszen A kéz felolvasása következett – itt érte az est első meglepetése az előadókat: „Csak most beszéltük meg a Zolival, hogy ez lesz, a Prezinek mégis van hozzá illusztrációja! Kezdek félni, mert most gondolkodom egy regényen, de lehet, hogy már meg is jelent...” – viccelődött Háy. Ezt követően aztán már végig maradtunk a humor időnként fekete vizein: láthattuk a Hamlet rövidített és magyarított freudista változatát (javarészt bátor önként jelentkezők előadásában) de voltak versek, szövegek és persze örömzenélés is - eközben még egy doromb és egy citera is előkerült. Az estet végül az Aktmodell a fősulin című megzenésített vers zárta, ám mindenki meglepetésére nem Beck Zoli, hanem egy önként jelentkező, pöttöm, szőke kislány előadásában.
Bár az Aktmodell nem éppen gyerekdal, a kecskeméti Réka mégis tudja a szövegét, hiszen a szülővárosában tartott Rájátszás-koncert óta nagy rajongója a projektnek, és otthon sokszor végighallgatta a lemez-verziót. A közönség vastapssal jutalmazta a bájos vendég-előadót, és persze az est főszereplőit is. Összességében véve azt mondhatjuk: a koncert egyetlen hibája talán az volt, hogy túl hamar véget ért.
