Háy János: Napra jutni
Európa Könyvkiadó, 2014, 264 oldal, 2618 Ft
Fotó: Valuska Gábor
A könyvfesztivál harmadik napján mutatták be Háy János legújabb könyvét, a Napra jutni című novellafüzért (olvass bele a kötetbe itt). A történetek a felnőtté válásról, vagyis a „napra jutásról”, ezen belül pedig főként az apa-fiú kapcsolatról szólnak, és kevésbé sötét hangulatúak, mint a tavaly megjelent Mélygarázs – tudhattuk meg. A bemutató nem csak a terembe jutás nehézségei és a benti konzervszardínia-életérzés miatt volt rock-koncert hangulatú, hanem Beck Zoli (a 30Y frontembere és Háy rájátszásos párja) gitárral előadott dalai miatt is, melyek jól kiegészítették a beszélgetést és a Háy által felolvasott részleteket.
Már 20 perccel a bemutató előtt hosszú sor kígyózott a Millenáris Osztovits Levente terme előtt – a Napra jutni bemutatójára már bejutni sem volt egyszerű, ülőhelyet is kifogni pedig szinte lehetetlennek bizonyult. Néhányan be sem fértek a terembe.
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Háy beszélgetőtársa, Barna Imre tréfásan meg is jegyezte: nem szervezett performansz ez a rock-koncert hangulat, bár Háy Jánostól talán ez nem is állna távol. A beszélgetés – melyet mindvégig oldott hangulat, sok poén és szurkálódó megjegyzések jellemeztek – Háy pályája kanyargásainak megtárgyalásával indult, és ez a téma később is többször visszatért. Barna Imre szerint ugyanis Háy a „gyerek”-tematika után a mélyebb rétegek felé fordult a sötét hangulatú Mélygarázzsal – a Napra jutni ehhez képest visszakanyarodásnak tűnik A bogyósgyümölcskertész fiához, és egyben a derűsebb, napfényesebb Háy-szövegekhez.
Háy elmondta: a Napra jutni történetei 2012 előtt születtek, tehát korábbiak, mint a Mélygarázs, így a kanyarodás is éppen ellentétes: a fényből indult el a sötétség felé. „Egyébként nem vagyok ennyire tervezett szerző” – jegyezte meg, majd hozzátette: A gyerek után szeretett volna valami olyasmit is írni, ami a fájdalom mellett melegebb, pozitívabb emberi érzéseket is megszólaltat, ezért kezdett el ezen a novellafüzéren dolgozni. Műfajilag közelít a regényhez, hiszen a szövegek összeolvashatók, viszont önmagukban is megvan a saját kompozíciójuk, a többi novella ismerete nélkül is megállják a helyüket.
A cím a felnőtté válásra utal: arra a pillanatra, amikor az addig óvott, dédelgetett gyerek kilép a fénybe, és elkezd önállóan cselekedni. Az apák életében is eljön az a pillanat, amikor kénytelenek hátralépni, hogy az árnyékuk ne vetüljön többé a fiukra. A nyitó novella így zárul:
„Még lett volna módom visszarántani, de nem tettem semmit csak néztem utána, hisz apa csak az lehet, aki egyszer megválik fegyvereitől és hagyja a fiát a napra jutni.”
Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ez egy vidám folyamat lesz, sőt, nagyon is sok veszélyt rejt magában, mégis így kell történnie, mert egyszerűen nem létezik más alternatíva. A könyvbemutatónak ezen a pontján futott be – általános derültséget keltve – Beck Zoli egy üveg borral és egy gitárral. „Mindig ez van, a Háy végre mond valami jót, én meg megzavarom az egészet” - szabadkozott, aztán a megérkezése örömére mindjárt el is játszotta Háy Gyerekversének megzenésített változatát.
A párbeszédhez visszakanyarodva Barna Imre a novellák narrációjáról kérdezte az írót: ő úgy látja, mintha a szemléleti pozíció Istenével lenne azonos. Háy leszögezte: az író egy szinten van a saját szereplőivel, nem felülről nézi őket, nem bíráskodik felettük – mindig sorsokat képvisel, a sorsok igazságát. Ugyanakkor, attól függetlenül, hogy vallásosak vagyunk-e vagy sem, tradicionálisan bennünk él annak a lehetősége, hogy kilépjünk önmagunkból, és kívülről nézve átlássuk a saját sorsunkat – ez kicsit tényleg Isten pozíciója. De nem is muszáj idáig elmenni: régebben, ha valami problémája volt, mindig megfogalmazta magában oroszul, és úgy már általában inkább butaságnak tűnt, mint igazi gondnak – sokszor egy ilyen apró szemléletváltás is elég ahhoz, hogy máshogyan lássuk a dolgokat. A novellafüzérben váltakoznak a szemléleti pozíciók: nincs igazi mindentudó narrátor, legtöbbször a gyerek nézőpontja érvényesül, de keveredve a külső elbeszélőjével.
Itt következett volna Mucsi Zoltán felolvasása, de mivel a színész nem tudott megjelenni a bemutatón, Háy olvasta fel saját szövegét, Az ablak című novellát. Előtte még megjegyezte: „Mucsi Zoltán hiánya kíséri az életemet”, hiszen Mucsi a Mélygarázs bemutatóján sem tudott ott lenni, pedig az a regény kifejezetten az ő hangjára íródott (azóta a hangoskönyv-változat egyébként elkészült). A felolvasás után Beck Zoli eljátszotta a novellához tematikusan kapcsolódó Egy perccel tovább című 30Y dalt.
A beszélgetés fonalát felvéve Barna Imre megjegyezte: azért ebből a szövegből is látszik, hogy az a környezet, amiben a fiú felnő, egyáltalán nem idilli. Háy szerint itt nem annyira a környezet az érdekes (bár egyszer egy külföldi vendégszereplése alkalmával észrevette, hogy akkor vált érdekessé a közönség számára, mikor elmondta, hogy nekik otthon csak kerti budijuk volt) – valójában sosem a puszta szociográfiai érdeklődés miatt olvasunk el valamit, másrészt pedig a felnövés folyamata minden külsőségtől függetlenül ugyanolyan nehéz tud lenni. Hogy miért ír sokszor fájdalmas témákról? Talán mert a „happy feelinget” nem lehet olyan jól megfogalmazni. „Általában ott ragadok meg egy sorsot, ahol a leginkább sérülékeny, mert onnan tudom kirántani, megmutatni, felmutatni. Egyébként a fájdalmat nem tartom rossz dolognak. A nem-érzést tartom rossz dolognak. A fájdalom jó dolog, mert ugyanazon a skálán van, mint az öröm.” Létezik egy másik skála is, a Tesco Gazdaságosra helyezett érzelmek skálája, és ez az igazán veszélyes.
A bemutató végéhez közeledve Barna Imre még megkérdezte: hogy lehet az, hogy írásai a fájdalmas témák ellenére alapvetően mégis derűsek, vidámak – s van-e köze ennek ahhoz, hogy a Háy-szövegeket nem igazán lehet úgy olvasni, hogy közben ne lebegne a szemünk előtt az író képe, még akkor is, ha nem nézünk rá folyton a borítón lévő fényképre. „Hát én azért remélem, hogy ránéznek!” – nevetett az író, majd kifejtette: ő a közvetlenség híve, és igyekszik ennek megfelelően is írni, hiszen a műalkotás mindig egy nagyon intim érintkezés az olvasó és a szerző között: ez az, amiért valójában olvasunk, ez okoz katarzist. Talán ez, a szövegei közvetlensége az, ami alapvető derűt és optimizmust sugall, még akkor is, ha a téma fájdalmas. „Egyébként is, én egy optimista író vagyok”– tette hozzá.
Barna Imre legutolsó kérdése az volt, min dolgozik most Háy, és mit várjunk az új szövegtől: visszamegyünk a Mélygarázsba vagy maradunk a napon? Az író elmondta: jelenleg Horváth Csaba mozgásművész számára igyekszik Bornemissza Péter Magyar Élektráját átültetni mai magyar nyelvre úgy, hogy azért a szöveg eredeti jellegzetességei is megmaradjanak. Az pedig, hogy a következő munkája hangulatilag merre fog kanyarodni, még számára is kérdés. A könyvbemutató Beck Zoli előadásával ért véget: az Aktmodell a fősulin című dalt játszotta el.
Szerző: Illés Zsófia
