Istenek rabszolgái

B-
Biagio Russo: Istenek rabszolgái – Az emberiség hajnala, Fordította Faragó Rita

Kossuth Kiadó, 2012, 2967 HUF

Darvin tévedett. Persze a felelősség súlya nem az ő vállát nyomja, minden az utókor hibája, elméletét paradigmává emeltük, szőnyeg alá sepertünk minden olyan feltételezést, amely az ember létét az Úr hasonlatosságára megalkotottnak vélte. Biagio Russo tanulmánya reményt adhat azoknak, akik az utóbbiban bíznak, viszont megelegyítve a rettenetes feltételezéssel: talán az istenek csak rabszolgákat, lelkes és beszélő szerszámokat teremtettek a nagyonrégikum előembereiből, hogy saját életüket könnyítsék.

Ha nem nyomoztam volna a szerző után, akkor azt feltételezném, hogy a Biagio Russo csak egy álnév, igazából az a nagyon régi jó barátom írta a könyvet, aki tíz éve biztonsági őrként dolgozik, ezér mindig van napi 10-14 órája wikipédiázni és ezáltal olyan ismeretekkel felfegyverkezni, amelyekkel a beszűkült érdeklődésű hétköznapi bölcsészfiú aligha versenyezhet. Nem kell ehhez tudományos fokozat, a tudományelméleti és módszertani béklyók csak megkötik az igazi megismerésre vágyók kezeit, akiket még az is lassít az eladható nagy tudományos brékingek keltetőjében, hogy a saját elméleteiken kívül mások gondolatainak is tulajdonítanak némi jelentősséget, még ha csupán annyi időre is, hogy cáfolják azokat.

Az olasz Russo először zenész, majd pénzügyi szakértő, gyermekkora óta megszállottja az ősi civilizációk mítoszainak. Erre az időszakra datálja kutatása elkezdését, évtizedeken át gyűjti információit és az agyagtáblákra vésett feliratok átiratait, elemzi a ránk marad költészeti és egyéb irodalmi emlékeket, átértelmezi és izgalmassá teszi a Gilgames-eposzt és a sumér Királylistát, amit a gimiben még annak ellenére is élveztünk, hogy egy szót nem értettünk az egészből. Így vált Russo az asszirológia kevésbé ismert Lech Wałęsájává, mindenféle értelmiségi lötyögés helyett elkezdte szó szerint értelmezni a fent említett írott emlékeket. Szeritne a mítosz az ember találmánya, mégpedig nem úgy, hogy meséket gyártott, hanem azáltal, hogy allegóriáknak hitt tényleg megtörtént és gondosan lejegyzett eseményeket, tehát valóban léteztek többezer évig uralkodó királyok, Marduk pedig valójában egy bolygó volt, ami nekicsapódott a Földnek és így tovább. Ezen feltételezéseknek a végtelenül elhivatott, kompromisszumot nem tűrő, olykor nem is kicsit önhitt tálalása teszi igazán izgalmas olvasmánnyá a könyvet.

Ugyanis én ilyesmiben nem hiszek, csak akkor, ha Hawking, Noam Chomsky és XVI. Benedek összeül, hogy lejaltázza az egészet és azt mondják, hogy ez így ok. De ha nem akarunk feltétlenül elhinni mindent, amit Russo állít, akkor a saját műfajában, azaz a civilizációs konteóirodalom keretein belül igazán jó darab ez a mostani. A szerző nagyon lelkes, szinte megszállott, rengeteg kutatással és bizonyítékkal próbálja alátámasztani az elméletét, mindeközben kvázi hülyézi azokat, akik a témában dolgoztak, istenítve egy-két olyan kutatót, akiknek az elméleteit a tudományos közvélemény emésztetlenül hagyta azokra, akiknek még olyan összefüggések is felismerésszámba mennek, hogy az Özönvízről nem a Bibliában írtak először.

A könyv mindaddig nagyon izgalmas, amíg Russo bedobva a gyeplőt utat enged fantáziájának és néha megfeledkezik arról, hogy merész feltételezésit tényekkel alátámassza, vagy éppen valamiféle huntingtoni módszerrel olyan cezúrákat von időszakok és civilizációk közé, mintha a majom tényleg egyetlen nap alatt zuhant volna le a fáról, hogy a következő naptól már kiegyenesedve álljon a gyártósoron. Máskor mintha elveszne a részletekben, hosszasan elemezget verssorokat, olyan összefüggéseket használva, melyeket korábban feltárt ugyan, de addig csűri-csavarja, míg a különböző elnevezések és értelmezések egymásba ágyazottságából fakadó nehézkesség miatt fel nem adjuk és egy "igazad van" sóhajjal legszívesebben átlapoznánk a következő fejezetre.

Mindezek mellett számos elgondolkodtató, cáfolhatatlannak tűnő észrevételt olvashatunk. Ezek mindegyike valamilyen elveszett tudásról szól, aritmetikáról, asztronómiáról, mely ismeretanyag a sumér civilizáció pusztulását követően csak évezredek elteltével vált újra az emberiség tudásanyagának részévé. Russo itt kutakodott és véleménye szerint az istenek által génmanipulált ember személyében megtalálta az elveszett láncemet. Darwin és Arthur C. Clarke között biztosan.

Szerző: Csörcsillke