B
Li Jong-Hi: Annyira király vagy! 1-2
Vad Virágok Könyvműhely, 2009, 196 oldal, 1890 Ft.
Oké, lehet, hogy nem skizofrén, csak egy kőgazdag szemétláda, aki jó dolgában már azt sem tudja, mivel üsse el fölös idejét. Úgy tűnik, a sármos Szung-Ha számára nincs kellemesebb elfoglaltság, mint mások idegein táncolni. A tanulás ugyanis nem jelent gondot, simán megkaphatná az iskola legjobb csaját, anyagiakban nem szenved hiányt, mindenki rajong érte – valami mégsem stimmel vele.
A koreai képregény (eredeti megjelenés: 2002) férfi főhősére mégsem húzható rá a pénzes szépfiú (suli bikája, öntelt hólyag, bunkó vadállat) sablonja. A középiskola többi nebulója előtt a gyengék védelmezőjének szerepének tetszeleg, a tanárok is szeretik (évfolyamelső), mindig, mindenkihez kedves. Ennek dől be a naiv, csetlő-botló Nanu, aki se nem okos, se nem szép, de legalább kiváló érzékkel és óramű pontossággal keveredik kínos szituációkba, hogy az iskola bohócaként könyveljék el. Meg a szája is mindig akkor jár el, amikor nem kellene, és egy véletlen vallomás következtében gyanúsan könnyen és gyorsan kerül a vágyott férfiember oldalára.
A furcsa párosítást persze senki sem érti, nem sejtve, hogy Szung-Ha egyszerűen csicskának alkalmazza Nanut; a fizikai erőszaktól sem riad vissza, hogy hatalmában tartsa és bármire rávegye a lányt, legyen szó arról, hogy megosztja-e vele az ebédjét vagy ki fizet a randin. Nanu természetesen nem hülye, amint szembesül szívszerelme sötét oldalával, szabadulni próbál, csakhogy az elkényeztetett úri csemete nem engedi, hogy bárki is véget vessen a szórakozásának, tegye azt a riválisa, Cshan-Kju, vagy maga Nanu
Már ha ez szórakozás. Sejthető, hogy Szung-Ha nem pusztán úri passzióból űzi macska-egér játékát Nanuval; lévén ő is tizenéves, nem kerülik el a kamaszkori problémák (egyes képsoroknál Szung-Ha belső monológjai identitászavarra utalnak, sőt, a jómódú családhoz való kötődése sem tisztázott – de majd a további kötetekből megtudjuk), valamint Nanu sem egyértelműen pozitív figura. Amellett, hogy idegesítő, kicsit üresfejű is, amint az a könyvtári jelentből kiderül (Szung-Ha korrepetálja, ő pedig ahelyett, hogy figyelne, azon mélázik, milyen sorozat mehet most a tévében), Szung-Ha pedig nemcsak kárt okoz Nanunak, legalábbis az, hogy ha kissé agresszívan is, de ráveszi, hogy tanuljon valamit, erre enged következtetni.
A másik cselekményszál Nanu bátyja, Dzsei és Ha Hjon-Ho kapcsolatának kibontakozása. Dzseit esszenciális lúzernek ismerjük meg: amikor berobban az első képkockába, éppen tizenkettedik alkalommal dobja egy nő. Dzseiről egyébként először azt hittem, Nanu anyja (amúgy ő vezeti a háztartást), és ez esetben nem csupán azért, mert az ázsiai képregények férfi karaktereit kissé femininnek rajzolják meg. Ha-Hjon-Ho ugyanis szintén férfi. A cselekmény kezdetekor még mindketten heteroszexuálisnak vallják magukat és nem igazán értik a szokatlan vonzalmat, ami kettejük közt szövődik. Ez azért érdekes, mert a rajzoló, Li Jong-Hi önironikus, önkritikus (és helyenként önmarcangoló) bónusz-képsoraiból az derül ki, ő maga is a „dögös pasikra” bukik. Meg az is, hogy akárcsak központi karaktere, Nanu, ő maga is önértékelési problémákkal küszködik. Ennyire frusztrált mangakával még nem találkoztam, az biztos, pedig nem kellene rinyálnia, hogy jól sikerült-e; amellett, hogy kifejezetten élvezhető alkotás, elgondolkodtató is, könnyedén, kellő finomsággal tálalja a kényesebb témákat, mint például a homoszexualitás és azon belül az önelfogadás kérdése (valószínűleg nem lesz könnyű dolga Dzseinek és Hjon-Hónak, sem maguk, sem a környezetük előtt), miközben olyan kérdéseket is felvet, mint a közeli ismerőstől, hozzátartozótól elszenvedett erőszak.
Nos, igen, a cselekmény fő szála, a férfi-nő viszony ebben a manhwában távolról sem mondható rendezettnek, míg Dzsei és Hjon-Ho kapcsolata mesébe illően romatikusan indul. Ettől függetlenül az események sodródását megszakító állóképeken − melyek Nanut és Szung-Hát ábrázolják divatfotó-stílusban – a két főhős, dacára, hogy egymás tökéletes ellentétei, valahogy jól mutatnak együtt. Nem olyan biztos, hogy az álruhás királykisasszony megcsókolta a szép herceget, aki csúf békává változott – ki tudja, milyen irányt vesz még ez a tipikus 21. századi mese. Hab nélkül.
