Háborús játékok

Wostry Ferenc | 2010. július 12. |

A

Cory Doctorow: Kis testvér

Metropolis Media, 2010, 384 oldal, 2542 Ft

 

Az amerikai scifinek a negyvenes-ötvenes években az egyik legprominensebb vonulata az un. “juvenile science fiction” volt, ez a kimondottan tinédzser olvasóknak szánt, és az azonosulást megkönnyítendő, tinédzsereket főszereplőjének választó csapásirány - legismertebb művelője a magyar könyvkiadásban bűnösen alulreprezentált Robert Heinlein. Hazai területen is voltak hasonló próbálkozások, elég csak Nemere remek Lars-Don-Ariel-könyveire gondolnunk.

Cory Doctorow a Kis testvérrel modernizálni szeretné a juvenile scifit, űroperai környezet helyett a történetet egy közeljövőbeni disztópiába helyezve. A Bush-éra csókoltatja: a regény arról szól, milyen felelősséggel tartozik az egyén a társadalomnak a személyiségi szabadságjogok totalitárius megsértése nyomán. A történet főhőse, a hacker-cracker Marcus az iskolai komputer-rendszerbe tör be állandóan, de sosem tudják megfogni. Egy terrorista akció után a számítógépes hálózat és általában az egyének ellenőrzése kőkeményre szigorodik, az állam az indivíduum nyakára lép kegyetlenül, Marcus pedig ezt, már természeténél fogva sem tűrheti: meghekkelt játékkonzolok meg hasonló techno-csiribiri segítségével háborút indít a rendszer ellen.

Hogy a történetet a közeljövőbe helyezi, ez Doctorow részéről csak ürügy, sőt felesleges. A Kis testvér remek kézikönyv ahhoz, hogyan szervezzünk meg a saját geekgerilla-csapatunkat - anélkül hogy lebuknánk, persze - illetve kiáltvány a potenciális olvasók, a tinik és a fiatal felnőttek felé arról, hogy a mindenféle alkotmányokban szavatolt személyes szabadságjogok gyakran fontosabbak mindennél (“Give me liberty, or give me death”, ahogy Patrick Henry ordította 1775-ben, ugyebár.)

Aki rendszeresen olvassa Doctorow rovatát a boingboing.net-en az tudja, hogy ez a téma a vesszőparipája. A könyvben beletereli a narratív szélcsatornába és vágóhidas módra ízekre szedi. A sajátjával ellentétes nézőpontokat is megszólaltat a regényben, és nem csak azért, hogy a pluralitás látszatát keltse - nagyon komolyan tisztában van azzal, hogy a vele egyet nem értőknek is lehet némi igazuk. Ám ettől függetlenül... give me liberty, or give me death.

Jó regény, fontos regény, és ha egy gyerek olvassa, akár ébresztő-mód is hathat, főleg egy olyan korban, amikor fentről (nem feltétlenül az államtól) a kontroll megtartására irányuló sorozatos-hisztérikus próbálkozásokat kell az egyénnek elszenvednie. Ám a kontextustól eltekintve (már ha ez egyáltalán lehetséges) is nagyszerű regény, amelynek nyelvezete, bonyolítása magas szintű - úgy ír gyerekeknek (persze nem csak nekik), hogy nem gügyög az arcukba. No meg természetesen egyértelművé teszi számukra, hogy ha valaki sokáig baszakodik velük, hogyan vághatnak vissza - vagy jobb esetben, hogyan gyógyíthatják be azokat a sebeket, amelyeket szüleik a világon ejtettek.