A-
Robert Williams: Luke és Jon, Fordította Simonyi ÁgnesScolar Kiadó, Budapest, 2012, 288 oldal, 2338 Ft
Első mondat: „Zöld szemem van."
Betonszürke felhők, szüntelenül kopogó eső, elhagyott, romos házsorok, tragédiákkal sújtott, sors által megtépázott lelkek. Innen már csak felfelé vezethet az út.
A könyvesbolti eladóból bestsellerszerzővé avanzsált Robert Williams ifjúsági regénye borúsabban kezdődik, mint egy árvaházban játszódó fekete-fehér dokumentumfilm. A narrátor-főszereplő, a tehetségesen festő, 13 éves Luke Redridge mániás depresszióban szenvedő édesanyja szerencsétlen baleset áldozata lesz. A gyerek súlyos lelki válságba hulló, szintén művész édesapjával vidékre költözik Duerdale-be, egy lerobbant, kidőlt-bedőlt házikóba, felejteni. Pokoli tájék ez, a brit Ózd: dombok és mocsarak közé szorult, isten háta mögötti gyárváros, ahol szakadatlanul ömlik az eső, bömböl a szél, és örökös sötétség uralkodik, csak a villámok vészjósló fénye hasít néha a reménytelen éjszakába. Ki lehetne itt boldog?
A Luke és Jon hősei nem szikrázó napfényben fürdő szigeten, hanem egy kietlen és boldogtalan vidéken próbálnak meg talpra állni. A komor táj lelkiviláguk pontos visszatükröződése: nagyon mélyről kapaszkodnak vissza az életbe. A férfi felesége hirtelen halála miatt katatón módon magába süpped, elveszti kapcsolatát a környezetével, reggeltől estig whiskyzik, Luke pedig tehetetlenül szemléli apja önpusztítását, miközben saját gyötrő emlékeit, bűntudatát egymaga kényszerül feldolgozni, vagy szüntelen festésbe szublimálni. Amikor megismerkedik Jon Mansfield-del, egy helybéli árva kisfiúval, még nem sejti, hogy a szomorú, magányos, régi, kopott ruhákban grasszáló, leszegett fejű alak lesz (egy titokzatos, erdő mélyére rejtett, lovat ábrázoló faragvány mellett) mindkettejük legerősebb mankója az újrakezdéshez. Jon ugyanis még náluk is szerencsétlenebb, leírhatatlanul nyomasztó körülmények között él szenilis, önmagáról is gondoskodni képtelen nagyszüleivel, paraszthajszál választja el a lelencházba kerüléstől. Luke és édesapja mindezt nem nézheti tétlenül, s a régi közhely sorsukon keresztül igazolódik be: mások megmentésével önmagunk megmentéséhez építhetünk bárkát.
A Luke és Jon bánattal teli, helyenként szinte rémtörténet-szerű elemekkel tűzdelt ifjúsági regény, amely a gyerekkor árnyoldalaival szembesít. Feltérképezi egy traumatikus esemény feldolgozásának lassú folyamatát, a felnőtté válás problémáit, és a gyereklét egyéb hétköznapi nehézségeit, mint például az iskolai hierarchiába illeszkedésért való súlyos, sokszor megoldatlan küzdelem. A felnőttvilág tragédiái komoly kihívás elé állítják a címszereplőket, és mindketten a maguk módján próbálnak a végső elsüllyedés ellen harcolni, vagy csak a felszín fölött tartani a fejüket. Lassú hömpölygéssel, komor hangvételben bontakozik ki előttünk a történet, és bármiféle nyálas ömlengés vagy csöpögős szentimentalizmus nélkül szól örök érvényű igazságokról, magányról, halálról, fájdalomról, és arról, hogy mindig van, aki a néma segélykiáltást is képes meghallani. Akkor is, ha tudjuk, hogy a gyerekkor védettsége mindenestül odavan.
