Agatha Christie: Grand Tour, fordította: Hedvig Olga
Partvonal Kiadó, 2013, 408 oldal, 4242 HUF
Agatha Christie-t senkinek sem kell bemutatni. Poirot. Miss Marple. Gyilkosság az Orient expresszen. Tíz kicsi néger. Halál a Níluson. A krimi koronázatlan királynője.
Csakhogy Agatha Christie nem volt mindig a világ egyik legnépszerűbb írója, akinek eladott példányszámát csak William Shakespeare és a Biblia szárnyalják túl. Mielőtt az 1926-os Az Ackroyd-gyilkosság meghozta számára az igazi áttörést, elsősorban mint fiatal feleség és anya élte mindennapjait férje, Archie oldalán. Archie-nak volt egy Belcher őrnagy nevű barátja, akit a házaspár vacsorára invitált egy este. Ez az este pedig megváltoztatta Agatha életét.
„Tudjátok, hogy másfél év múlva lesz a Brit Birodalmi Kiállítás? […] Ezért januárban kiküldetésbe megyek, a Brit Birodalmi Misszióra, és körbeutazom a világot” – ezekkel a szavakkal vágott bele Belcher őrnagy a Grand Tour ismertetésébe azon az ominózus vacsorán. Archie-ra mint pénzügyi tanácsadóra volt szüksége az úton, akinek pedig felesége jelenléte volt a kellemes időtöltés feltétele. Agatha érezte, hogy soha vissza nem térő lehetőséget kaptak, melyet őrültség lett volna nem kihasználni. Ezzel együtt nagy bátorságra vallott nekivágni az útnak, nem is annyira az anyagi vonatkozások miatt, sokkal inkább azért, mert majd’ egy évre búcsút kellett mondaniuk kislányuknak, Rosalindnak, akit maguk között csak Porontynak hívtak. Vállalva a gyermeküktől való elszakadás fájdalmát, hamar eldöntötték, hogy belevágnak életük legnagyobb kalandjába, mely 1922. január 20-án vette kezdetét. A misszió során Dél-Afrikába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Hawaiira és Kanadába jutottak el. Az utazás ideje alatt Agatha folyamatos levelezésben állt édesanyjával, akire Porontyot bízta, és minden élményéről beszámolt neki. Ezeket a leveleket, az útról írt tudósításokat, valamint a házaspár által készített több száz fényképet felhasználva állította össze Agatha unokája, Mathew Prichard a Grand Tourt, mely nem csak a házaspár mesés kalandjait, hanem a századelő gyarmatainak mindennapjait is megrajzolja.
A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy rendkívül gazdagon illusztrált, így az Agatha és a misszió tagjai által készített fényképek mellett az eredeti levelek némelyikének facsimile kiadása, az utazás állomásairól tudósító korabeli újságcikkek, képeslapok, sőt, egyes éttermek étlapja is megtalálható a mellékletek között. A levelek többségén érződik a Poronty hiánya miatt fel-feltörő szomorúság, a nagy kaland kiváltotta izgalom és boldogság azonban sokkal dominánsabban jelenik meg, melyeket Agatha vicces anekdotái tesznek teljessé. Megtudjuk például, hogy Belcher őrnagy azonnal vérig sértődik, ha a misszió bármely másik tagját nagyobb figyelem övezi, mint őt magát, és képes akár napokig is egyedül duzzogni, senkihez sem szólva, vagy éppen ellenkezőleg, mindenkivel ordítozva, egészen addig, amíg az adott gyarmat magasrangú képviselői ki nem engesztelik egy magánkabinnal vagy egy előkelő hellyel a vacsoraasztalnál. Agatháról kiderül, hogy angol úriasszony létére előszeretettel próbál ki bármit, amivel szétfeszítheti a státuszából fakadó határokat, még ha ez nem is volt tudatos: szörfözik, bányát, gyárakat és ültetvényeket látogat, nem átall a helyi méltóságok mellé ülni az ebédlőben, amíg fel nem szólítják, hogy menjen csak vissza a férje mellé.
A kötetet természetesen az teszi felbecsülhetetlen értékűvé, hogy egy új Agatha Christie-t mutat be. Ha ezeket a hihetetlenül bensőséges leveleket olvasom, nem a világhírű írót látom, hanem egy meglepően bátor asszonyt, aki nem volt hajlandó eldobni magától élete nagy lehetőségét, hanem eltökélte, hogy annak a tíz távol töltött hónapnak minden egyes pillanatát kihasználja, és csakazértis kihozza a maximumot az utazásból, honvágy ide, ingadozó kedélyállapotú Belcher oda. Ez az elszántság süt minden sorából. Ezért érdemes elolvasni a kötetet. Az meg, hogy megtudjuk, hogy ekkoriban jöttek divatba az aszalt gyümölcsök, és mindenki mindent megaszalt az Ausztrália és Új-Zéland közti hajóúton, már csak hab a tortán.
Szerző: Moller Barbara
