Steven Saylor: A nílusi rablók, fordította: Heinisch Mónika
Agave Könyvek, 2014, 400 oldal, 2873 HUF
Először az 1991-es Római vérben bukkant fel Gordianus alakja, aki ezt követően még tizenegy kötetben nyomozta végig az időszámításunk előtti első századot. Steven Saylor aztán két évvel ezelőtt megírta A hét csoda című előzményregényt (ebben Gordianus éppen betölti a tizennyolcat, és elindul felkeresni az akkori világ hét csodáját), most pedig itt van az időrendben ezt követő (és szintén az előzményfolyamba ágyazott) A nílusi rablók.
Ez szintén egy születésnappal kezdődik (a huszonkettedikkel), Gordianus pedig éppen Alexandriában teszi a semmit, egészen addig, amíg spontán szülinapi kiruccanásán Bethesda nevű ágyasának/szerelmének/rabszolgájának rejtélyes körülmények között nyoma nem vész. A szálak egy dúsgazdag kereskedő magas fallal védett házához, onnan pedig egyenesen a Nílus deltájába vezetnek, ahol az emberrablók nagy eséllyel fogva tartják a lányt. A kulcs egy Kakukkfióka nevű bandita lehet, aki a mocsárban egy komplett kis birodalmat épített ki maga köré. A törvény keze idáig már nem ér el, lehet zavartalanul rabolni és fosztogatni, mióta pedig Ptolemaiosz király hatalma megroppant Alexandriában, a törvényen kívüliek még gátlástalanabbak és kegyetlenebbek lettek.
Erre a vidékre
„Semmi hasznát nem vehetjük a delta térképeinek, hiszen egyetlen éjjeli vihar vízzé változtathatja a szárazföldet, és földdé a vizet. Az ingoványos részeken semmiféle ló vagy teve nem juthat át, a futóhomokos területek egész hadseregeket nyeltek el nyomtalanul, a mocsarak és lagúnák hemzsegnek az emberevő krokodiloktól.”
indul tehát Gordianus, nyomozói képességeinek azonban túl sok hasznát nem veszi. A cselekmény folyásának nagyrészt ugyanis a szerencse és mások jóindulata szab irányt, Gordianus pedig minden látszat ellenére inkább passzívan sodródik egyre beljebb a delta területére.
A nílusi rablók műfajilag emiatt is sokkal inkább kalandregény, mint krimi. Klasszikus nyomozói tevékenység minimálisan jelentkezik, hiába bizonygatja Gordianus már a legelején, hogy „bármelyik asszony szemöldökrándításából” megmondja, hazudik-e vagy sem. Saylor ráadásul egy történelmen kívüli, mindentől távoli, elzárt helyszínre pakolta át a cselekmény nagy részét, ami a korra jellemző kelléktárgyakat leszámítva lényegében ugyanúgy működhetne bármely történelmi korban.
A keresés, a quest, nagyjából a regény utolsó harmadában vált át akcióba, amikor Gordianusnak – és ez kiderül a fülszövegből, tehát semmiképpen nem spoileres – egy teljesen őrült elképzelés szerint sokadmagával el kell lopnia a világhódító Nagy Sándor arany szarkofágját. A Saylorra jellemző plasztikus történelmi háttér itt jelentkezik a legerősebben, ami egyrészt az alexandriai helyszínnek, másrészt pedig a valós történelmi figurák felbukkanásának köszönhető. A kliséktől azonban nem tud teljesen megszabadulni, így tehát itt is bejelentkezik egy gyerek, akit hősünk először totálisan alkalmatlannak tart bármely komoly feladat elvégzésére, de aki utóbb persze jó pár csávából kisegíti a kételkedőt. A nílusi rabló mindent összevetve egy könnyű kézzel megírt, élvezetes kalandregény, amely a gordianusi karakterológiához túl sokat nem tesz hozzá, de a Roma Sub Rosa-sorozatnak mindenképp színes darabja lesz.
