Gerlóczy Márton harmadik könyve, és saját bevallása szerint is első regénye, A szabadok testvérisége a Könyvhétre jelent meg az Ulpiusház Kiadó gondozásában. A szerzővel egy kávé mellett beszélgettünk haragról, elutazásról, hazatérésről és arról, miért is jó a csemegepultosok élete.
(Képek: Valuska Gábor)
Az a sajátos harag, amivel téged nagyon sokszor jellemeztek az előző két könyved kapcsán úgy éreztem a Szabadok testvériségében is megvan, de már valamennyire csillapodott formában. Ez elmúlik, mint a kamaszkor, vagy máshogy jelenik már meg az írásaidban? Egyáltalán el fog ez valaha múlni belőled?
Remélem, hogy nem, de sajnos el fog múlni, de azt nem sikerként fogom megélni, hanem inkább beletörődés lesz. Miért ne lennék haragos? Olyan fantasztikus, ami ma körülöttünk van? Szeretném ha megmaradna ez. Ebben a regényemben lehet azért nem érezted olyan erősnek, mert a hőseim itthagyják ezt az egészet, pálmafák között rohangálnak, ott aztán nincs kire haragudjanak.
Miért gondolod, h el kell innen menni, csak akkor lehet nyugodtnak, boldognak lenni, ha nem itt vagy?
Erre válaszol a könyv, el kell menni, aztán vissza kell jönni. El kell menni ahhoz, hogy tudjad, hogy itt mi a jó és mi a rossz, és hogy benned mi a jó és mi a rossz. Az első kubai utam nagyon sokat változtatott rajtam, azóta sokkal békésebb vagyok, megtanultam sok mindent nem is feltétlenül arról a helyről, hanem erről vagy inkább Európáról. Azóta igénylem is, hogy elmenjek innen időről időre elmenjek innen, már nagyon rég nem voltam távol és érzem is, hogy kezdek agresszív lenni.
Valahol azt nyilatkoztad, hogy addig érdekel csak az írásod, amíg papírra nem veted. Tényleg ilyen könnyeden engeded el, amit írsz?
Nemcsak, hogy el tudom, hanem el is akarom engedni. Miután elkészült, bármilyen meglepő, már szinte utálom is, beszélni is utálok róla, hogy őszinte legyek. Nem azért, mert nincs mit mondanom, hanem mert két és fél évet ezzel töltöttem, és most már a következő jár a fejemben, már nincs vele semmi dolgom, befejeztem, lezártam. Úgy vagyok vele, hogy én írom, az olvasó meg elolvassa, vagy nem olvassa el ennyi. Nyilván, ha tanulmányt írnék a rendszerváltásról, akkor arról lenne mit beszélni, arról lehetne vitát folytatni, de az elkészült regényemről nem tudok. Ez így is lesz mindig, érdekelnek az olvasói, kritikusi reakciók, de hogy mi érdekel jobban, például, hogy mikor tudok leülni csinálni a következő könyvem, ami nekem ugye öröm, vagy pedig az, hogy az olvasók, meg a kritikusok mit mondanak, akkor inkább az előbbit választom. Amikor dolgozom, azt kívánom bárcsak befejezném már, aztán eltelik három hét és már ülnék vissza.
El tudod képzelni, hogy bármi mást csinálj?
Most nem, ez van, ez is volt mindig. De csinálok mást is a regényíráson kívül, például más dolgokat is írok. (nevet) Amúgy szeretnék kiköltözni a zöldbe, itthagyni a várost, Visegrádon a házunkban mást is csinálni, a kertben tevékenykedni például.
Igaz, hogy jobban örülsz a külföldi sikereidnek, mint a magyaroknak?
Ez ugyanaz miatt van, hogy nem bírok itthon élni, el akarok innen menni. A külföldi siker számomra azt is jelentené, hogy elmentem innen. Az, hogy ebből a könyvemből lesz-e valami külföldön, nemcsak rajtam múlik, például jól jönne egy ügynök, az sokat segítene. Az előző könyvekkel kapcsolatban most lesznek például cseh megjelenések, amelynek jobban is örülök, mint az olasznak, hiába nagyobb piac. Az olasz megjelenés például másfél éve történt, de azóta sem tudom, hogy fogadták ott, mert nem válaszol az olasz kiadó. Olvasói reakciók kanyargós utakon eljutnak hozzám, de a kiadó nem nyilatkozik.
A könyvben van egy részlet, amelyben azt írod "Minden, az elképzelésemre, meggyőződésemre vagy a társadalomban elfoglalt helyemre vonatkozó alternatívák közül én mindig a legalsó, legrövidebb választ ikszeltem be: egyéb. Foglalkozása: egyéb. Végzettsége: egyéb. Vallása: egyéb. Célja: egyéb." Miért alakult ez így?
Nem akarattal nem akarok sehova sem tartozni, ez így alakult. De ha már így alakult jól van ez így, nem szeretem a tömeget, a közösségeket, ez nem elhatározás, ez állapot, tény. Ez így jó nekem, ahogy mondod, oda le is írtam.
(Képek: Valuska Gábor)
Hogy érzed, jobb író lettél így a harmadik regényed után? Érzed magadon, hogy formálódsz, fejlődsz, jobban írsz mint az elején?
Ez az első, valódi értelemben vett regényem. Az előző könyveim inkább csak amolyan írások voltak. És ezzel semmi gond nincs, természetes, hogy tanulok, fejlődöm. Most tanultam meg például azt a szigort, hogy mit jelent két éven keresztül ülni és kutatni, írni egyetlen sztorit. Lefeküdni tízkor és kelni hétkor. Ez az írás valójában, nem pedig az, hogy ki mennyire tud jól írni. Mert jól írni rendszer nélkül is tudok, de most látom, milyen előnyei vannak a rendszerben való dolgozásnak is. Egyetlen rossz oldala van ennek, azt vettem észre, hogy olyan életet élek, mint amit 35-40 évesen élnek az írók, amikor elkezdenek megnyugodni és otthon ülni.
<
Miért ha valaki fiatal író, akkor csak ezt a rendszertelen, lázadó vonalat követheti?
A fiatal írókról általában azt lehet olvasni, hogy két hónap alatt írták meg fantasztikus regényüket a nagymamájuk kisszobájában. Régebben rám is igaz volt ez, de kevés olyan huszonöt éves van szerintem, aki otthon ül a szobájában és két évig ír. Ha az ember az életéről, személyes élményeiről ír, akkor azt meg lehet írni két hónap alatt, de ez munka. Ám nem hiszem, hogy bármilyen ívet kellene követnem, ezt a regényemet így, ilyen rendszer szeretően írtam, most pedig megint mást csinálok, valami sokkal könnyedebbet. Az új regényemhez is gyűjtöttem anyagot, de nem kutattam, legalábbis nem a klasszikus értelemben: csemegepultos voltam három hónapig. Mindig is imádtam a piacokat, és írni akarok egy ilyen regényt. Ezért odaálltam a pultba, szeptembertől a karácsonyi, szilveszteri pörgésig. Az első két hétben vicces volt, aztán inkább ólmosan fárasztó, főleg, hogy mínusz 15 fokban kellett dolgozni. Igaz nekem nem kellett hajnalban kelnem, heti háromszor-négyszer dolgoztam csak, és nem is tizenkét órákat, mint ők, bár azt is kipróbáltam. Elsősorban az állást volt nehéz megszokni. Azóta folyamatosan írok, most nyáron elmegyek nyaralni, mert az tavaly nem tettem meg, de ősztől olyan novemberig majd három hónap alatt a "nagymama kisszobájában" megírom.
Ez az első, valódi értelemben vett regényem. Az előző könyveim inkább csak amolyan írások voltak. És ezzel semmi gond nincs, természetes, hogy tanulok, fejlődöm. Most tanultam meg például azt a szigort, hogy mit jelent két éven keresztül ülni és kutatni, írni egyetlen sztorit. Lefeküdni tízkor és kelni hétkor. Ez az írás valójában, nem pedig az, hogy ki mennyire tud jól írni. Mert jól írni rendszer nélkül is tudok, de most látom, milyen előnyei vannak a rendszerben való dolgozásnak is. Egyetlen rossz oldala van ennek, azt vettem észre, hogy olyan életet élek, mint amit 35-40 évesen élnek az írók, amikor elkezdenek megnyugodni és otthon ülni.
<
Miért ha valaki fiatal író, akkor csak ezt a rendszertelen, lázadó vonalat követheti?
A fiatal írókról általában azt lehet olvasni, hogy két hónap alatt írták meg fantasztikus regényüket a nagymamájuk kisszobájában. Régebben rám is igaz volt ez, de kevés olyan huszonöt éves van szerintem, aki otthon ül a szobájában és két évig ír. Ha az ember az életéről, személyes élményeiről ír, akkor azt meg lehet írni két hónap alatt, de ez munka. Ám nem hiszem, hogy bármilyen ívet kellene követnem, ezt a regényemet így, ilyen rendszer szeretően írtam, most pedig megint mást csinálok, valami sokkal könnyedebbet. Az új regényemhez is gyűjtöttem anyagot, de nem kutattam, legalábbis nem a klasszikus értelemben: csemegepultos voltam három hónapig. Mindig is imádtam a piacokat, és írni akarok egy ilyen regényt. Ezért odaálltam a pultba, szeptembertől a karácsonyi, szilveszteri pörgésig. Az első két hétben vicces volt, aztán inkább ólmosan fárasztó, főleg, hogy mínusz 15 fokban kellett dolgozni. Igaz nekem nem kellett hajnalban kelnem, heti háromszor-négyszer dolgoztam csak, és nem is tizenkét órákat, mint ők, bár azt is kipróbáltam. Elsősorban az állást volt nehéz megszokni. Azóta folyamatosan írok, most nyáron elmegyek nyaralni, mert az tavaly nem tettem meg, de ősztől olyan novemberig majd három hónap alatt a "nagymama kisszobájában" megírom.
Az a sajátos harag, amivel téged nagyon sokszor jellemeztek az előző két könyved kapcsán úgy éreztem a Szabadok testvériségében is megvan, de már valamennyire csillapodott formában. Ez elmúlik, mint a kamaszkor, vagy máshogy jelenik már meg az írásaidban? Egyáltalán el fog ez valaha múlni belőled?
Remélem, hogy nem, de sajnos el fog múlni, de azt nem sikerként fogom megélni, hanem inkább beletörődés lesz. Miért ne lennék haragos? Olyan fantasztikus, ami ma körülöttünk van? Szeretném ha megmaradna ez. Ebben a regényemben lehet azért nem érezted olyan erősnek, mert a hőseim itthagyják ezt az egészet, pálmafák között rohangálnak, ott aztán nincs kire haragudjanak.
Miért gondolod, h el kell innen menni, csak akkor lehet nyugodtnak, boldognak lenni, ha nem itt vagy?
Erre válaszol a könyv, el kell menni, aztán vissza kell jönni. El kell menni ahhoz, hogy tudjad, hogy itt mi a jó és mi a rossz, és hogy benned mi a jó és mi a rossz. Az első kubai utam nagyon sokat változtatott rajtam, azóta sokkal békésebb vagyok, megtanultam sok mindent nem is feltétlenül arról a helyről, hanem erről vagy inkább Európáról. Azóta igénylem is, hogy elmenjek innen időről időre elmenjek innen, már nagyon rég nem voltam távol és érzem is, hogy kezdek agresszív lenni.
Valahol azt nyilatkoztad, hogy addig érdekel csak az írásod, amíg papírra nem veted. Tényleg ilyen könnyeden engeded el, amit írsz?
Nemcsak, hogy el tudom, hanem el is akarom engedni. Miután elkészült, bármilyen meglepő, már szinte utálom is, beszélni is utálok róla, hogy őszinte legyek. Nem azért, mert nincs mit mondanom, hanem mert két és fél évet ezzel töltöttem, és most már a következő jár a fejemben, már nincs vele semmi dolgom, befejeztem, lezártam. Úgy vagyok vele, hogy én írom, az olvasó meg elolvassa, vagy nem olvassa el ennyi. Nyilván, ha tanulmányt írnék a rendszerváltásról, akkor arról lenne mit beszélni, arról lehetne vitát folytatni, de az elkészült regényemről nem tudok. Ez így is lesz mindig, érdekelnek az olvasói, kritikusi reakciók, de hogy mi érdekel jobban, például, hogy mikor tudok leülni csinálni a következő könyvem, ami nekem ugye öröm, vagy pedig az, hogy az olvasók, meg a kritikusok mit mondanak, akkor inkább az előbbit választom. Amikor dolgozom, azt kívánom bárcsak befejezném már, aztán eltelik három hét és már ülnék vissza.
El tudod képzelni, hogy bármi mást csinálj?
Most nem, ez van, ez is volt mindig. De csinálok mást is a regényíráson kívül, például más dolgokat is írok. (nevet) Amúgy szeretnék kiköltözni a zöldbe, itthagyni a várost, Visegrádon a házunkban mást is csinálni, a kertben tevékenykedni például.
Igaz, hogy jobban örülsz a külföldi sikereidnek, mint a magyaroknak?
Ez ugyanaz miatt van, hogy nem bírok itthon élni, el akarok innen menni. A külföldi siker számomra azt is jelentené, hogy elmentem innen. Az, hogy ebből a könyvemből lesz-e valami külföldön, nemcsak rajtam múlik, például jól jönne egy ügynök, az sokat segítene. Az előző könyvekkel kapcsolatban most lesznek például cseh megjelenések, amelynek jobban is örülök, mint az olasznak, hiába nagyobb piac. Az olasz megjelenés például másfél éve történt, de azóta sem tudom, hogy fogadták ott, mert nem válaszol az olasz kiadó. Olvasói reakciók kanyargós utakon eljutnak hozzám, de a kiadó nem nyilatkozik.
A könyvben van egy részlet, amelyben azt írod "Minden, az elképzelésemre, meggyőződésemre vagy a társadalomban elfoglalt helyemre vonatkozó alternatívák közül én mindig a legalsó, legrövidebb választ ikszeltem be: egyéb. Foglalkozása: egyéb. Végzettsége: egyéb. Vallása: egyéb. Célja: egyéb." Miért alakult ez így?
Nem akarattal nem akarok sehova sem tartozni, ez így alakult. De ha már így alakult jól van ez így, nem szeretem a tömeget, a közösségeket, ez nem elhatározás, ez állapot, tény. Ez így jó nekem, ahogy mondod, oda le is írtam.
Jellemző rád is, ami a könyv hőseire, ez az "ahogy esik, úgy puffan" -életmód?
Igen, bár most már egy kicsit visszafogottabb vagyok. De a szereplőim, a csapat, amelyről a regény szól, valóban egy létező csapat, ha nem is hajón, de hasonló életvitelt folytattunk egy időben. Most már kevésbé,mondhatni, hogy leálltam, mert nem bírja a szervezetem.
Igen, bár most már egy kicsit visszafogottabb vagyok. De a szereplőim, a csapat, amelyről a regény szól, valóban egy létező csapat, ha nem is hajón, de hasonló életvitelt folytattunk egy időben. Most már kevésbé,mondhatni, hogy leálltam, mert nem bírja a szervezetem.
A könyv gerince a saját utazásaidnak az élményét tartalmazza. Miért fontos az utazás számodra?
Szerintem mindenki szeret utazni, kevés embert ismerek, aki nem. A könyv egyik felében az öt évvel ezelőtti utazásaimat dolgoztam fel, a második felében már célzatosan, a regény miatt utaztam, hiszen a legtöbb helyre el akartam jutni, ahol a hőseim járnak. Egyedül az volt nehéz, hogy soha életemben nem ültem még vitorláshajón, pedig a regény ugye egy hajóút története. Egyszer majdnem beiratkoztam egy balatoni vitorlástanfolyamra, de éppen akkor futball világbajnokság volt és nem volt kedvem otthagyni a meccseket. De azért nem volt idegen tőlem ez a világ: volt egy időszak, amikor egy hajón laktam, egy állóhajón béreltem egy kabint, igaz ez azért nem egy vitorlás, nem is tenger, de segített. Egyszer azért elmentem a tengerre is hajózni, igaz, hogy csak halászhajón, de kellett az élmény, hogy tudjam, milyen az, amikor nincs körülöttem semmi, csak a víz. Így gyúródott ez a regény, két év munkája volt.
Szerintem mindenki szeret utazni, kevés embert ismerek, aki nem. A könyv egyik felében az öt évvel ezelőtti utazásaimat dolgoztam fel, a második felében már célzatosan, a regény miatt utaztam, hiszen a legtöbb helyre el akartam jutni, ahol a hőseim járnak. Egyedül az volt nehéz, hogy soha életemben nem ültem még vitorláshajón, pedig a regény ugye egy hajóút története. Egyszer majdnem beiratkoztam egy balatoni vitorlástanfolyamra, de éppen akkor futball világbajnokság volt és nem volt kedvem otthagyni a meccseket. De azért nem volt idegen tőlem ez a világ: volt egy időszak, amikor egy hajón laktam, egy állóhajón béreltem egy kabint, igaz ez azért nem egy vitorlás, nem is tenger, de segített. Egyszer azért elmentem a tengerre is hajózni, igaz, hogy csak halászhajón, de kellett az élmény, hogy tudjam, milyen az, amikor nincs körülöttem semmi, csak a víz. Így gyúródott ez a regény, két év munkája volt.
Meglehetősen hosszú lett a regény.
Azért, mert körbe kellett érni a hősöknek a földet, át kellett érni a másik oldalra, de azzal most lelőnék egy poént, hogy miért pont oda kellett átérniük, majd kiderül, ha elolvassák. Annyit mondanék csak, hogy a délkelet-ázsiai vizekre kellett elérkezniük a könyv végén. Eredetileg olyan háromszáz oldalra terveztem a könyvet,de amikor felismertem, hogy a dél-amerikai kalandokat és a Csendes-óceánt nem lehet harminc oldalban elintézni, természetszerűeleg lett hosszabb a könyv. De így is húztunk belőle majdnem száz oldalt. Sok területen, például Dél-Amerikában nem is jártam, úgyhogy ott a kutatásaimra kellett hagyatkoznom: filmekre, könyvekre, az internetre, fotókra. A kubai, jamaicai és európai részek mind saját élményeim voltak. A szereplők legfontosabb úticélja a jamaicai Port Royal, az egykori kalózfőváros volt. Oda például elmentem, bár kevés turista vetődik arra, mikor ott voltunk csupán három japán lézengett arra rajtunk kívül.
Azért, mert körbe kellett érni a hősöknek a földet, át kellett érni a másik oldalra, de azzal most lelőnék egy poént, hogy miért pont oda kellett átérniük, majd kiderül, ha elolvassák. Annyit mondanék csak, hogy a délkelet-ázsiai vizekre kellett elérkezniük a könyv végén. Eredetileg olyan háromszáz oldalra terveztem a könyvet,de amikor felismertem, hogy a dél-amerikai kalandokat és a Csendes-óceánt nem lehet harminc oldalban elintézni, természetszerűeleg lett hosszabb a könyv. De így is húztunk belőle majdnem száz oldalt. Sok területen, például Dél-Amerikában nem is jártam, úgyhogy ott a kutatásaimra kellett hagyatkoznom: filmekre, könyvekre, az internetre, fotókra. A kubai, jamaicai és európai részek mind saját élményeim voltak. A szereplők legfontosabb úticélja a jamaicai Port Royal, az egykori kalózfőváros volt. Oda például elmentem, bár kevés turista vetődik arra, mikor ott voltunk csupán három japán lézengett arra rajtunk kívül.
Miért pont a kalózok témáját választottad? Sokan mondják, hogy az a veszélye a regényednek, hogy ifjúsági regényként fogják kezelni, pedig te nem annak szánod. Hogyan sikerült megoldanod, hogy a kalózok témájával, kalózregények elemeit felhasználva, azokkal dolgozva, de mégsem gyerekeknek szóló kalandregényt írj? Meg lehet ezt egyáltalán oldani?
A kalóz téma egyszerű szerepjáték: ha négy csibész kikerül egy hajóra, szinte magától értetődik, hogy nem tengerésznek, hanem kalóznak nevezik magukat. Ám, ahogy haladtam az írásba szinte kötelességemnek éreztem, hogy elolvassam az összes nyavalyás kalózregényt, amit itthon be lehet szerezni, mert a téma vitt magával. Az érdekelt, hogy hogyan tudom ezeket beleszőni úgy az én történetembe, hogy ne jöjjön létre ifjúsági regény. Azoknak, akik ezt annak titulálják csak azt tudom mondani, hogy a mai gyerekek harminc éves korukig gyerekek, ha megnézzük, ma már senki sem csinál huszonöt évesen gyereket. Én is, a szereplőim is gyerekek még. Sokan mondják, hogy kamaszos vagyok még mindig, ez nem hiszem, hogy így van, vagy ha igen, akkor az egész generációm az. Nehéz volt jó arányban tartani a két vonalat, de valójában csak a rablás az egyetlen kaland a könyvben, ami konkrét kapcsolatban van a kalandregényekkel, azoknak a kliséire épít. Közben ez a regény egyszerű dolgokról szól: barátságról, szerelemről, a felkeresett országokról, meg arról az országról, amit itthagytak.
A kalóz téma egyszerű szerepjáték: ha négy csibész kikerül egy hajóra, szinte magától értetődik, hogy nem tengerésznek, hanem kalóznak nevezik magukat. Ám, ahogy haladtam az írásba szinte kötelességemnek éreztem, hogy elolvassam az összes nyavalyás kalózregényt, amit itthon be lehet szerezni, mert a téma vitt magával. Az érdekelt, hogy hogyan tudom ezeket beleszőni úgy az én történetembe, hogy ne jöjjön létre ifjúsági regény. Azoknak, akik ezt annak titulálják csak azt tudom mondani, hogy a mai gyerekek harminc éves korukig gyerekek, ha megnézzük, ma már senki sem csinál huszonöt évesen gyereket. Én is, a szereplőim is gyerekek még. Sokan mondják, hogy kamaszos vagyok még mindig, ez nem hiszem, hogy így van, vagy ha igen, akkor az egész generációm az. Nehéz volt jó arányban tartani a két vonalat, de valójában csak a rablás az egyetlen kaland a könyvben, ami konkrét kapcsolatban van a kalandregényekkel, azoknak a kliséire épít. Közben ez a regény egyszerű dolgokról szól: barátságról, szerelemről, a felkeresett országokról, meg arról az országról, amit itthagytak.
