Niccolo Ammaniti: Én nem félek, Ford.: Matolcsi Balázs, Európa, 2008, 260.
Ammaniti ifjúsági regénybe oltott thrilleréből 2003-ban, Gabriele Salvatores rendezésében készült filmet a magyar mozik is műsorukra tűztek. Ha maga a történet nem is közismert, a plakáttal több helyen lehetett találkozni. A kép perspektívája szerint a néző egy mély gödörben találja magát, ahonnan kifelé nézve a tátongó lyuk széle fölé hajoló gyerekek árnyképei látszanak.
A főhős-elbeszélő, a 9 éves Michele valóban nem fél (jobban mondva legyőzi félelmét) az őt körülvevő borzalmak közepette. Klasszikus gyerekhőshöz méltón leckét ad az ostoba és érzéketlen felnőtteknek felelősségteljes, empatikus és problémamegoldó gondolkodásból - kishercegi alaphelyzet. A nézőt/olvasót azonban hátborzongató hangulat tartja fogva és győzi meg arról, hogy igenis komoly oka van az aggodalomra. A könyv nemcsak azért okozhat álmatlan éjszakákat, mert nem lehet letenni.
A történet 1978 „forró nyarán” játszódik Délolaszországban, egy elképzelt, mindössze néhány házzal rendelkező mikrofaluban. Az események középpontjában egy gyerekcsoport áll, melynek legidősebb tagja 12 éves. Michele, az egyik játék során összeszedett büntetését teljesítve, egy gödörben vele egyidős kisfiút talál. A fiút elvetemülten nyomorúságos körülmények között tartják fogva, minek következtében őrület-közeli állapotba kerül. Michele sokáig tartózkodik az elmondani akarás és annak lehetetlensége között, de mindeközben cselekszik és a lehetőségekhez képest segíteni igyekszik a fiún.
Ammaniti nem esik bele a gyermeknézőpontban leselkedő csapdákba, melyek a szereplő hiteltelenségét, hamis hangot, túlzott idealizálást vagy naivitást idéznének elő. Remek arányérzékkel, és a nyelv segítségével találja meg a gyermeki valóságot és ábrázolásának eszközeit. A karaktereket meghatározó humor, félelmek, félreértések és bölcsesség saját mitológiába illeszkedik és ifjúsági irodalmi klisékkel bővül. Az egyszerű, sallangmentes nyelv rövid és lényegretérő mondatai egyszerre a sodró lendület megteremtéséhez és a cselekmény pergő ritmusának fenntartásához is hozzájárulnak.
A gyerekek egymáshoz való viszonyait ugyanaz a helyenként öncélú kegyetlenség hajtja, ami a felnőttekét. Rosszindulatig fajuló gonoszkodásikban és komolyan vett versenyeikben, melyekhez az utolsó helyezettnek járó kötelező büntetés társul, a felnőttek világát látjuk tükröződni. Michele személyében ugyanakkor koncentrálódik mindaz, ami a felnőttvilágból hiányzik és annak komplementere lehet. (Óvó, gondoskodó magatartás, húgával és a talált fiúval szemben).
A látképbe fokzatosan vonódnak be a felnőttek, akikhez a gyerekekben a büntetés fenyegetése kapcsolódik. A szülők gyerekekhez való viszonyát nyerseség és reflektálatlanság uralja. A baljóslatú viszony egyik első jele a falu szélén lakó Melichettiről terjengő legenda, aki arra idomította disznóit, hogy kutyákat tépjenek szét. Nem sokkal későbbb Michele északon dolgozó apjának várva várt felbukkanása is vészterhes. A hozzácsapódó „bandatagokkal” folytatott interakcióját látva Micheleben összedől a mindenható és mindentudó apa képe. Világossá, de nehezen elfogadhatóvá válik számára, hogy a felnőttekre nemcsak, hogy nem lehet számítani, de egyenesen félni kell tőlük. Ahogyan Michele és húga szobájába beköltözik az apa egyik „barátja”, a bűzlő és félelmetes idegen, úgy sötétül el a cselekmény és veszi át az uralmat az emberi érzéketlenség.
Michele az egyre nyomasztóbb valóságra képzeletével válaszol, és a mesékben talált analógiákban keres feloldást. A másik oldalról viszont olyan ez, mintha megelevedne és valósággá válna mindaz a gonoszság, melynek előérzetét a szülők fegyelmezési kényszere ülteti a gyermeki tudatba mumusok, homokemberek, gyermeket elrabló és megsütő gonosz varázslók formájában. „És amint elalszom, engem is elrabol. Bedug egy zsákba, és uzsgyi. Aztán levágja a füleimet”.
Ammaniti nálunk a kortárs olasz írók közül talán nem a legismertebb, de hazájában annál nagyobb kultusznak örvend, könyveit sorra filmesítik meg. Nem véletlenül, hisz több írásában a sodró lendületű cselekmény és a párbeszédek viszik a prímet. Film készült például branchie! című, első (1994-es) regényéből és a Fango című (1996) novelláskötetének egy darabjából, melynek Monica Bellucci játszotta a főszerepét.
Legutóbbi, 2006-os könyve magyarul is megjelent a Norannál, Ahogy Isten parancsolja címmel. Az én nem félek 2001-ben került az olasz könyvesboltokba és még ebben az évben Viareggio díjat nyert.
