B+
Karin Fossum: Indiai feleségScolar Kiadó, 2009., 365. o., 2950 Ft
A „skandináv krimiirodalom” szintagma kissé szokatlanul cseng, először Sven Hyerson neve ugrik be a hallatán, de aztán ráeszmélek, hogy ő csak rongyosra olvasott Agatha Christie-m „könyv a könyvben”- szerkezetének szülöttje volt, az állítólag önmagáról mintázott, kissé szétesett Ariadne Oliver egyik regényének nyomozója – nyilvánvaló ironikus utalás a belga Poirotra. Ráadásul finn, és az ő országuk a közhiedelemmel ellentétben nem is a térség tagja, de ez mellékes. Más nem jut az eszembe, és nem is értem egészen, hogy gazdag jóléti társadalmakban, ahol a bűnözés viszonylag alacsony mértékű, miért lenne szükség azt feldolgozó krimikánonra. Aztán rákeresve a neten kisült, hogy egész sorozatok kaphatóak magyarul „Skandináv krimik” összefoglaló néven. Puff neki. Szóval Skandinávia és krimiirodalom nem antagonisztikus fogalmak, még ha elsőre picit annak is tűnt angolszász bűnügyi regényeken iskolázott, tudatlan énemnek.
Itt olvashatsz bele a regénybe>>
Vigyázat, Karin Fossum művének elolvasása, bár nem ebben a sorozatban jelent meg, mohó és leállíthatatlan skandinávkrimi-habzsolásra ösztönözheti az olvasót – velem legalábbis ez történt. A borítón díszelgő kissé fellengzős „Minden idők legjobb norvég krimije „titulus nem tűnik túlzásnak, sőt a műfaj-meghatározás akár el is felejthető, az Indiai feleség ugyanis jóval túlmutat a detektívregény szorosan vett zsánerspecifikumain. Színhelye egy kis norvég falu, ahol tél van és csend és hó - és végül halál. Hogy ki lesz az, akin beteljesedik a könyörtelen Fátum, sokáig nem tudható (legfeljebb gyanítjuk), terjedelmes felvezetésben ismertetik meg velünk a szívszorítóan szimpatikus főhőst, a falu jó néhány lakóját és másokat – gondoskodnak arról is, hogy a tragédia bekövetkeztéig a szívünkbe zárjuk őket. Ami pedig a gyilkosságot követő eseményeket illeti, legfőbb jellemzőjük – realista stílusban - a csontig hatoló szomorúság és dermesztő, hólepte magány. A hősök, felvonultatva az elhárító mechanizmusok szinte teljes arzenálját, egyedüllétükkel küzdenek és közben félnek egymástól, az elhanyagolt kamaszlány a téboly felé tántorog, a kocsmáros ásítóan unalmas házasságát beteges pedantériává szublimálja, a fiatal fiú öncélú, életpótló edzésekkel sanyargatja a testét. Az Indiai feleség néhol egy Tar Sándor regény hangulatával vetekszik.
Ha egy társadalomban ritka a nagy vagyoni különbségek okozta mély szakadék, valószínű, hogy a gyilkosság indítéka sem egy pénztárca megszerzése volt. A pontos lélekrajzzal elemzett alakok aprólékos megismertetése közben mindvégig kitart a feszültség. Fossumot a személynél azonban sokkal inkább a tett maga és az afölött érzett megrendülés foglalkoztatja, a szájbarágós álpszichológiai magyarázatokba bocsátkozástól dicséretesen tartózkodik. Az egész regény, és különösen a vége fölülírja klasszikus krimiken edzett irodalmi elvárásainkat: se csodadetektív, se bombasztikus leleplezés, se rafinált csavar – nyomasztóan hétköznapi, elvarratlan szálaktól hemzsegő a befejezés, melynek mértéktartása kicsit idegesítő, de ugyanakkor zseniális. És végtelenül szomorú.
