"A világomban a nőknek nincs még melle"

A-

Nicolas Jones-Gorlin: Pedofíling

Ulpius-ház, 2004, 208 oldal

"A sors olyan, mint a talpadhoz ragadó szar. Vonalkód a DNS-edben; elmész egy kiscsaj mellett és csipogni kezd. Uram, ön ugye pedofil? Természetesen, nem hallotta a riasztót...?"

Ettől a könyvtől vagy okádsz, vagy szeretni fogod. Középút nincs. Ha elég beteg elme vagy hozzá és elég borzalmat olvastál már, hát üdvözöllek "a klubban" és kezedbe veheted a könyvet. Élvezd. Nem a punci és a fasz szó gyakori használata miatt kemény ez a könyv, hanem mert olyan dolgokat mesél el, amiről talán még nem is álmodtál. Ha tündérmesékben éled életed, jobb ha távol tartod magad tőle. Én előre szóltam.

Simon egy átlagos, se nem szép, se nem ronda férfi: ügynökként dolgozott, egy panellakásban élt és néha egy-egy barátnővel dobta fel egyhangú életét. Egészen addig, amíg meg nem pillantotta Dorothée-t. Szerelem volt első látásra, villámcsapás, szívdobbanás - máris magáénak szerette volna tudni, azonnal. Érezni az illatát, megzabálni a szájacskáját és csókolni a puncikáját. Csakhogy Dorothée hétéves. És itt kezdődnek a bonyodalmak.

Akár Lolita-kópia is lehetne, de szerencsére nem lett az. Nem a férfi és a kislány mindenkit megbotránkoztató kapcsolatáról szól, hanem a férfi tényleges pedofillá változásáról, mely akkor történt meg, amikor meglátta a lányt. Addig csak plátói szerelem fűzte a fiatalkorúakhoz de mivel eltűnt a határvonal az ábrándozás és a tettlegesség között, reszkethetnek a kis szőke Alice-ok! No meg a szüleik, mivel Simont a nyelve és a farka irányítja, amiknek nem képes parancsolni. Pedig tényleg szégyelli magát emiatt és legszívesebben a normális emberek életét élné tovább, ha lehetne. Csakhogy ebből nem lehet kigyógyulni, így kénytelen elfogadni szexuális beállítottságát, szembeszállni a közvéleménnyel és elmerülni a pedofilok világában.

Ahhoz képest, hogy a regény 2002-ben feje tetejére állította Franciaországot, plusz botránykönyvnek kiáltották ki, hazánkban alig volt valami visszhangja. Valószínűleg azért, mert elég szűk rétegnek (nem feltétlenül a pedofiloknak) szól, így csodálkozom, hogy az Ulpius egyáltalán vette a bátorságot a kiadásához. Pedig hiába beteg a történet, Jones-Gorlin különböző kifejezésekkel történő játszadozása mintegy plusz árnyalatot ad az igaz történetnek beállított elbeszéléshez. Szavai mintha manipulálnák az olvasót, hogy merüljön bele Simon gondolataiba, nézze a világot egy másik szemszögből is ("Az én világomban a nőknek még nincs csípőjük, és mellük sincs, vagy csak halvány vonalakban.") és fogadja el, hogy tényleg vannak ilyen érző, gondolkodó emberek. De Simonnak néhol annyira zavaró a beszédstílusa, annyi angol szót használ a mondanivalójában, hogy hiába a tiszta gondolatmenet ha megesik, hogy két-három szó után átvált a másik nyelvre, majd vissza (és e zavaró mivolta miatt nem érdekel az utószóban levő mentegetőzés).

Hogy botrányos lenne a könyv? Egy "normális" beállítottságú számára természetesen az. De emellett szórakoztató is, a maga módján.