Olvassátok Szőts Zoltán recenzióját!
Demmel József: „Egész Szlovákia elfért egy tutajon…”
Pesti Kalligram, 2009. 210 oldal, 2500 Forint
Az egyik legelső tanács, amit szakdolgozati téma keresgélése közben kap az ember az, hogy olyan témát válasszon, ami lehetőség szerint periférikus és feldolgozatlan, mert így könnyen lehet új eredményt produkálni, ugyanakkor szakértőnek is feltűnni a védéskor, hiszen kizárt, hogy a bizottság bármit is konyítani fog valamihez, amivel kizárólag a szakdolgozó foglalkozott addig. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, hiszen ez könnyebb út, mint átfogó dolgozatot írni egy közérdeklődésre számot tartó témából. Ezzel nincs is semmi gond, azzal már inkább van, hogy jópáran a további kutatásaikat is ezen az alapon végzik, ráadásul mindezt roppant hangzatosan el is nevezik mikrotörténelemnek.
Természetesen nem vonom kétségbe, hogy bizonyos témák vizsgálatához elengedhetetlen a mikro-kutatás, amikor konkrét személyek, kisebb csoportok életművét vizsgáljuk. Azt azonban problémásnak tartom, ha ez válik a céllá, ahelyett, hogy megmaradna eszköznek átfogó tanulmány megszületéséhez. No de itt az ideje, hogy szakmai polemizálás helyett magával a könyvvel foglalkozzak.
Először is meg kell említeni, hogy a Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa szerint nyomtatott szakfolyóiratban eddig nem jelent meg a könyvről ismertető, az online folyóiratok közül pedig egyedül a Múlt-koron jelent meg ismertető a kötetről. Minthogy friss, 2009-es kiadványról van szó, ez nem is csoda. A szerzőnek ez az első önálló kötete, de neve nem ismeretlen a történész-szakma számára, hiszen 2006-tól 2008-ig a Sic Itur Ad Astra című folyóirat szerkesztője volt. A kötet tanulmánykötet, mely a 19. századi Magyarország szlovák történelmére fókuszál, mikrotörténeti megközelítéssel. Komoly kutatómunka áll mögötte, ez a jegyzet- és bibliográfia-apparátuson egyértelműen látszik. Nem könnyű olvasmány, hiszen nagyon nagy mennyiségű adattal, névvel szembesülünk, ráadásul olyanokkal, amik nem valószínű, hogy találkoztunk korábban, hacsak nem ezzel a témával foglalkozunk.
A kötet négy fő részre tagolódik, a bevezető tanulmányt is idesorolva, melyben a szerző tisztázni kívánja, mit ért 19. századi szlovák történelmen, illetve felhívja a figyelmet az objektív kutatás szükségességre, illetve a szlovák és a magyar történetírás közötti konstruktív párbeszéd fontosságára. Ezzel a törekvéssel abszolút egyetérthetünk. A második egységben az 1848 előtti történelemmel foglalkozik. Ebből az első tanulmány Jan Gerometta levelezését tárgyalja, amelyből lényegében bepillantást nyerhetünk egy szlovák értelmi család életébe. A második tanulmány a szlovák Tatrín Egyesület történetével foglalkozik, mely a század negyvenes éveinek legfontosabb szlovák szervezete volt, magába tömörítette a szlovák öntudatú értelmiségi réteget, mi több a szlovák érdekvédelem egyetlen hatásos eszköze volt. A harmadik egység 1848-cal foglalkozik, három tanulmányra bontva. Az 1848-as szlovák-magyar szembenállás kapcsán szembefordul azzal a nézettel, hogy homogén csoportok csaptak össze egymással, inkább azt hangsúlyozza, hogy egyének, eltérően gondolkodó emberek álltak egymással szemben. A kötet záró egysége már a dualizmus korába visz el minket, öt tanulmány erejéig. Az elsőben a Trencsén Vármegyei Természettudományi Egyesület életébe nyerhetünk betekintést. A második Tisza Kálmán szlovákokhoz való viszonyát boncolgatja. A tanulmányból arra lehet következtetni, hogy a szlovák-magyar „kiegyezésnek” már nem sok esélye volt a dualizmus ezen korszakában. A harmadik tanulmány a dualizmuskori szlovákképet elemzi Komjáthy Jenő „Akasszátok fel a pánszlávokat” című versének tükrében.
Ezután következik a kötet talán legfontosabb tanulmánya, amely Milan Rastislav Štefánik ifjúkorával foglalkozik. Štefánik neve nem különösebben ismert Magyarországon, pedig a szlovák nemzeti panteonnak jelentős alakja, jóformán a magyar rabságból való megváltóként tisztelik. A záró tanulmány a csernovai sortüzet mutatja, be, melynek során egy templomszentelés alkalmával a csendőrök a tömegbe lőttek, aminek következtében tizenöten meghaltak. A csendőröket kitüntették, a túlélő csernovaiakat pedig a hatályos törvények értelmében többévi börtönbüntetésre ítélték hatóság elleni erőszak miatt. Kiváló példa arra, hogy a szlovákok miért nem szeretik a magyarokat, és miért hivatkoztak sérelmekre velük szemben.
