A
Varró Dániel: Akinek a lába hatos - Korszerű mondókák gyerekeknek
Illusztráció: Maros Krisztina
Manó Könyvek, 2010, 32 oldal, 1790 Ft
Varró Dániel a kortárs költészet császára. Nála valószínűleg nincs eladhatóbb költő ma Magyarországon, és felteszem, legújabb könyve, az Akinek a lába hatos is felkerül a toplisták élére.
A vékonyka kötet 28 mondókát tartalmaz, és bár nem mindegyik műremek, az összhatás egy nyáltól csöpögő, széles babavigyorral leírható. Ez az élmény két dolognak köszönhető, az egyik, hogy manapság nehéz úgy mondókát, mesét mondani a gyereknek, hogy ne kelljen közben társadalom-, mezőgazdaság- vagy ipartörténeti kiselőadásokat tartani például arról, hogy miért megy világgá az egyszeri ember, mi az a tekenő, és miért törik ki a szekér kereke. A másik pedig az, hogy az Akinek a lába hatos egyfelől valóban kortárs mondókás kötet (olyan szavakkal, mint Facebook, ultrahangos néni, flipper) másfelől viszont napjaink gügyögésközpontú "irodalmának" a paródiája is egyben (Cupp, cupp, ez a nagy cukiságnak az ára). A Maros Krisztina-illusztrációkról ez a kétértelműség viszont nem mondható el, cukiságuk mértéke néhol kifejezetten ijesztő.
Hogy a legújabb Varró-kötet hiánypótló, afelől nincs kétség, a Túl a Maszat-hegyen és a Szívdesszert szerzője kisfia megszületésének apropójából írt versei végtelenül viccesen, sőt ironikusan közelítik meg a kaka-pisi-buki háromszögét. Ez persze mindegy lenne, ha a mondókák nem érintenék meg a célközönséget, azaz a gyerekeket, de szerencsére nem így van.
A kötet legnépszerűbb verse nálunk az Altató lett - ami altatónak ugyan egyáltalán nem működik, mivel a gyereket nagyon zavarja az elbóbiskolásban a röhögésünk. De ki bírná ezt blazírt, suttogó hangon elmondani: Kisbaba, kisbaba, vicces fej / cukipofa fejedet biccentsd el!. Persze az én négyévesem már kikéri magának, ha kisbabának hívják, úgyhogy a nyolc soros poéma megszólítását át kellett költenünk pupikámra.
Vannak, akik ezen biztos felhorkannak, úgyhogy tegyük hozzá gyorsan, hogy a mondóka eleve egy szájhagyomány útján terjedő műfaj, melynek rengeteg variánsa van. Hallottam én már a Gyí te paci, gyí te fakó, nem messze van ide Makó-t Zuglóval, merthogy a térségtől, ahol így mondták, tényleg elég messze volt Makó. Arról nem beszélve, hogy az Egy – megérett a megy című számolós mondókának van egy szocializmus után elterjedt verziója, mely nem tűri, hogy nyolcnál üres legyen a polc: Nyolc – teli van a polc. Úgyhogy szerintem nyugodtan át lehet költeni Varró Dani mondókáit is, valószínűleg ő sem sértődne meg miatta.
A másik két nagyon menő vers, a Höcögtető 1 és 2., előbbi Arany János A walesi bárdok stílusában megírva (Sir Misi vágtat arany paripán / tandara, tandara, dann), a másik pedig – ahogy a használati utasításban is szerepel – hazafias tempóban (Huszár módra, magyar módra / férfiasan köpködsz). A gyerekünknek bár valóban nagyon jó ízlése van, ezek a darabok feltehetően azért nyerték meg a tetszését, mert őt pont úgy hívják, mint Varró Dani kisfiát.
De persze a szülőknek is vannak kikacsintós versek, mint például a Szakirodalom-tanulmányozgató (Fejed lágya vajon benő? / Mit mond erről Raschburg Jenő?), a Fülhegyezgető (Kopog-e vagy klikkel / onnan lehet tudni, hogy ez / pasziánsz vagy flipper), vagy a Pelenkázgató, ami pontosan megtanít a gumis, fodros, mintás pelusok helyes használatára.
Varró közel tökéleteset alkotott, csak néhány helyen kancsal a rím és bicsaklik a ritmus, de ettől csak még szerethetőbb, és ne feledjük, ha mégsem tetszik, átkölthetőbb.
