B-
Gerlóczy Márton: Check-inScolar Kiadó, 184 oldal, 2012, 2508 HUF
„A Ferihegyi reptér éttermében ültünk Móriccal.”
Adott egy fiatal, sokat utazó, kozmopolita író, aki minden novellájában a világ másik helyéről jelentkezik. Utazótársa több is van, de ez lényegtelen, hiszen ugyanazt a flegma karaktert hozzák, akárhogy hívják is őket. Ez a karakter megegyezik a narrátor, sőt, a kötetben szereplő minden magyar személyiségével: Lajos, a „csóró magyar író” úgy gondolja, magyarnak lenni szar, Magyarországon élni szar, innen elutazni is csak addig jó, amíg az embernek szembe nem kell néznie a visszatérés rémével.
A legszarabb nyilván az, amikor az utazás folyamán, ami, mintha a magyarlét alól kivett szabadságot jelentené, más magyarokkal találkozik az ember, vagy annyira magyarként viselkedik, hogy még ő is megretten magától. A Check-in novellái tépelődő, önostorozó, lázas önreflexiók a szerző magyarságára vonatkozóan, de őszintén szólva: az idegesítő fajtából. Már a feledik novella után viszolygunk a főhőstől, aki végigissza, kurvázza és kesergi a világot, nem aktív, nem produktív, nem potens, egyetlen valós képessége az, hogy a világ bármely pontján mélységesen és őszintén sajnálja magát amiatt, mert magyarnak született, és magyarnak lenni, ugye, szar.
Pedig Gerlóczy jó író, pontos és szigorú mondatokkal dolgozik, a csuklóból odakent jellemzései vagy leírásai időnként olyan találóak, hogy az olvasó el is felejti egy pillanatra, mennyire maga mögött hagyná az alteregó „Lajost”. Félreértés ne essék, nem az önreflexióval van a probléma, hanem az állandó, idegesítő és teljesen céltalan nyavalygással. Zavarba ejtő könyv a Check-in, és nem azért, mert ne tudnám megmondani, milyen minőségű: kifejezetten jól megírt, tiptop novellafüzér. De épp annyira (szívből) meg lehet utálni a végére érve a kötetet, mint amennyire a főhős utálja saját magát.