A
Juan Mayorga: Szerelmeslevelek Sztálinhoz
L’Harmattan Kiadó, 2010, 84. o., 1500 ft
A L’Harmattan Kiadó merész vállalkozással rukkolt elő: Repertoár címmel külföldön sikert aratott kortárs drámákat jelentet meg szép sorjában. A sorozat keretében olvasható a Szerelmeslevelek Sztálinhoz, amely 1998-ban íródott, és már számos nemzetközi díjjal büszkélkedhet.
A szerelmeslevél is csak egy műfaj meghatározott szerkezettel, szabályokkal, tilalomfákkal. A cím alapján így joggal gyanakodhatunk iróniára, amikor kiderül, hogy a mű főszereplője, a levelek szorgalmas gyártója maga Mihail Afanaszjevics Bulgakov, A Mester és Margarita szerzője, és nem egy Sztálin kunkorodó bajszáért epekedő, telhetetlen munkakedvű sztahanovista prolilány. A szöveg viszont inkább epés, sötét és keserű, mintsem ironikus.
A cselekmény egyszerű: Bulgakov mellőzött író, hisz az új rezsimnek nincs szüksége önálló véleménnyel rendelkező, autonóm művészekre. Darabjait nem játsszák, barátai megtagadják, az utca embere még az emlékét is leköpdösi. Az író szobája négy fala között megszállottan vár, vár valamilyen csodára, elmenni nem tud és nem is igazán akar, a színpad pedig lassanként a valóságos tér mellett a hasadozó elme látomásainak is átengedi a terepet. Bulgakov zárt térben megbomló agyvelejének vetítőgépe folyamatosan Sztálint kezdi sugározni: a diktátor a hagymázas hallucinációkban művészetről, életről, szocializmusról, igazságokról társalog vele. Közben felesége segítségével szakadatlanul írja a tökéletesnek szánt levelet a valódi Sztálinnak, amelytől igazán maga sem tudja, mit remél, s a rendületlen „automatikus írás” zárja be végleg saját elméjének csapdájába. A darab végére kerekké teszi az (álom)világot maga körül, elsimítja a redőket, torz rendet teremt, és Sztálint – a zsarnok nagy zárómonológjában - konstruktív, meg nem értett alkotóvá változtatja, akit kizárólag innovatív, világjobbító szándékok vezérelnek (visszatérő groteszk célkitűzése a víziók diktátorának az egész Szovjetuniót behálózó telefonvezetékek létrehozása – a Sztálin baráti telefonhívásában való gyötrő reménykedés Bulgakov fő rögeszméje).
A Szerelmeslevelek Sztálinhoz hálás témájú darab. A dramaturgia a hatalmat a neki kiszolgáltatottal állítja szembe, az elnyomottat a kizsigerelővel, a zsarnokot a művésszel. Sztálin, a valódi láthatatlan szörnyetegként borítja mindenható szárnyát Bulgakov és felesége sorsára, mely fölött ő maga hirdetett verdiktet: a színdarabban megjelenő Sztálin Bulgakov fogyatkozó elméjének kipárolgása csupán, a totalitárius hatalom birtokosa az elnyomott szellem egyre zavarosabb gondolatmenetének groteszk torzszülöttje lesz, a köztük kialakuló párbeszéd pedig az elme lassú eróziójának végterméke.
A mélyülő őrület Sztálin-hallucinációi és a valóság (a feleséggel, Bulgakovával folytatott dialógusok) egybejátszatása virtuóz, az meg külön érdekes, hogy a cselekmény egyes részletei megtörtént eseményeken alapulnak (Sztálin valóban felhívta Bulgakovot, és nyújtott is neki kisebb segítségeket, amit hamarosan még keményebb mellőzöttség követett). ASzerelmeslevelek Sztálinhoz szórakoztató, érdekes, és elgondolkodtató egyszerre. Működik megőrülés-történetként, s ezzel csatasorba állítható a világirodalom nagy tébolyepikáival és drámáival, de a hatalom-kisember toposzának megvalósítása is csúcsra járatott. Bulgakov repetitív motyogása az ördöggel való találkozásról, no meg feleségének józan, szeretetteli, támogató alakja sem lehet véletlen: a történések szövete mögött finoman sejlik fel A Mester és Margarita elképzelt megszületése, még akkor is, ha Mayorga Margaritája végül más útra lép, mint Bulgakov teremtménye.
