A Beatlest olvasni kell

A
Ian Macdonald: A fejek forradalma - A Beatles dalai és a hatvanas évek

Ford.: Révbíró Tamás, Park kiadó, Budapest, 2009, 2900 Ft.

 

Szembe kell nézni a Beatlesszel. Nem azért, hogy eldöntsük, jó vagy rossz zenekar, hanem hogy kultúrtörténeti jelentőségét elemezni tudjuk, megjelenésével ugyanis a huszadik századi kultúra változott meg, jött ez a popkulturális vircsaft. Soha az életben nem tudtam elképzelni, hogy mit szerettek bennük, miért alakult ki a Beatlemania, társadalmi és történeti okokkal indokoltam a dolgot, mivel egy profin működő popkulturális gépezetből, amelyben rengeteg sztárzenekar van, tekintettem vissza az Abbey Roadra. Szóval a készből visszanézni a kezdetekhez, és fordítva megérteni mindent, szinte lehetetlen, szükség van hozzá sorvezetőre.

A Park könyvkiadó A fejek forradalma című Ian Macdonald-könyvvel valami újat hozott a magyar nyelvű társadalomtudományokba, illetve a magyarországi Beatles-fogadtatásba. A fejek forradalma leginkább az angol nyelvterületen már hosszú évek óta népszerű és fontos cultural studies (kultúratudományok) felől közelíti meg témáját, munkája első felében a Beatlest történelmi és társadalmi viszonyrendszereiben helyezi el, második felében a számok történeti sorrendjét követve fejti fel a világ talán legismertebb zenekarának történetét. Macdonald az együttes sikerének és problémáinak értelmezését adja, hogy megmutassa, a Beatles nem egy önmaga zsenialitásából, mintegy saját homlokukból kipattanva fejlődő, megmagyarázhatatlan csoda, hanem a kor kulturális és társadalmi rendszerének szükségszerű válasza. A zenekar tehát nem állt a kor kultúrája felett, mint sokan gondolják vagy sejtetik, hanem nagyon fontos impulzusokat kapott mind Európából, mind Amerikából.

A szerző által kialakított Beatles-narratíva jól sikerült: a második világháború után felnövő nemzedéknek nincsenek kapaszkodói, vannak viszont vállalhatatlan szüleik, két világháborúval, kulturális- és osztálykülönbségekkel és szigorú szabályokkal, így persze mindenféle lázadás érthető.

Lennon és McCartney "1957. júlis 6-án ismerkedett meg egy szombat esti rendezvényen a wooltoni Szent Péter-templomban, Liverpoolban, ahol a tizenhat éves Lennon skiffle-zenekara, a Quarry Men lépett fel" - minden hasonló, fontosnak tűnő adat helyet kapott a könyvben, így a Beatles csoportdinamikáját meg lehet fejteni ügyesen, és ez talán a legizgalmasabb része a könyvnek, már-már regényszerű. A Beatles-rajongót persze csak az érdekli, hogy néhány elhíresült Rolling Stone-interjúval szemben milyen volt a valódi kapcsolatrendszer a zenekaron belül, Lennon és McCartney képesek voltak-e leülni egymással zenélni vagy sem, és esetleg a drogozásokról és a gruppikról is kiderülhetne valami. Megnyugtathatom az ehhez vonzódó olvasókat: minderről szó van a könyvben.

A kultúrtörténeti munkáknak választaniuk kell saját nézőpontot és narratívát, különben nem lépnek túl egy jól összeszedett adatgyűjteményen. Macdonald struktúrája egyszerű, mert egy bevezető tanulmányt követően, amiben főleg a politikai és társadalmi kontextust elemzi, a dalok keletkezéstörténetét követve írja meg a Beatles történetét. Így kezdődik: My Bonnie (tradicionális, Sheridan-feldolg.), Tony Sheridan ének, szólógitár, Harrison szólógitár, vokál, Lennon ritmusgitár, McCartney basszusgitár, vokál, Pete Best dob. Felvétel: 1961. június 22, Friedrich-Ebert-Halle, Hamburg. Ekkor Tony Sheridan kísérőzenekaraként léptek fel, fel is játszottak hét számot.

A részletgazdagság lenyűgöző Macdonald könyvében, például ki gondolta volna, hogy a Twist and Shout-nál egy Vox AC30 erősítő túlvezérlése jelentette a kulcsot, míg a Hard Day's Night esetében "Harrison szólóját - amelyet Martin kettőzött meg a zongorával - fél sebességgel vették fel, csakúgy, mint az elúszás a csengő-bongó arpeggióit. Az utóbbi, amely a Byrds együttesre olya nagy hatást gyakorolt, ide-oda váltogat egy kvint nélküli am7 és egy F-dúr akkord között: mindkettő benne foglaltatik a dal nyitó - sem nem dúr, sem nem moll - akkordjában." Szóval ilyen a könyv, infók, értelmezések és mindenféle zenei kapcsolat feltérképezése a korszak dalai és előadói között, mert mindenki hat mindenkire.

A kábítószerek és a politikai hatások együttes- és karakterformáló szerepe is lassan feltárul a könyben, túlzások és regényszerű részek nélkül, mert hiába lettek a legnagyobbak, mindig ott volt, hogy a legjobbnak kell lenni. A Lennon és McCartney közötti technikai, szöveg- és dalírói különbségeket jó így leírva látni, nem csak ösztönszerűen érezni. Például nekem eddig nem nagyon jött át a szarkazmusuk vagy humoruk, de Ian Macdonald képes kimutatni, hogy egy reflexív és humoros csapat voltak, akik folyamatosan reagáltak a poltikai és társadalmi kérdésekre.

A Beatlest olvasni kell, hogy megértsük a körülöttünk lévő kultúrát. Az olvasáshoz ajánlott folyamatos Youtube-ozás vagy zenehallgatás.