Batman, a sötét Dupin

Hosszú évek után először vettem a kezembe Batman-képregényt, jelesül a kritika által sokat cincált Hush-t. Wostry kolléga véleményével egyetértek, legfőképpen azzal, hogy Jim Lee rajzai nélkül a sztori bizony sok ponton hagyna kívánnivalót maga után. Esetemben a még nem ismert karakterek, és az erős nosztalgia végülis megmentették a képregényt, viszont ez egy extrém eset. A néhol túlbonyolított, csiricsáré történet mindezzel együtt egy ponton erősen felkeltette az érdeklődésemet, noha vállalom, hogy nem ezzel válik a Loeb-Lee koprodukcióban készült képregény tökéletes alkotássá. A Hush egyik kedvenc Poe-novellám, Az ellopott levél meglehetősen egyedi kontextusba helyezése miatt kerül majd a padlás pókhálói helyett a könyveim közelébe. Spoiler alert!

Batman nem elsősorban arról ismerszik meg, hogy két lábon járó lexikon lenne, így a Hush intertextusainak felfejtése több esetben nem is követel meg komolyabb agymunkát. Mr. Wayne jóbarátja temetésén olvassa fel Whitman híres O Captain! My Captain! című költeményét – ebben semmi érdekes nincs, egy hülye is megcsinálná. Ahogyan az sem túlzottan meglepő, hogy egy Leoncavallo-opera kezdő áriája („Kacagj, bajazzó / elfogyott a rizspelyhem!) hallatán a nézőtéren helyet foglaló milliárdos sikeresen él a gyanúperrel – rögtön ezután az operaénekesnő Harley Quinn-é vedlik át, hogy kezdetét vegye a csihipuhi. Amikor a Sötét Lovag először kerül szembe a titokzatos Hush-sal, az Arisztotelészből idéz, Batman viszont veszi a lapot, és dekódolja az üzenetet – na ez az, amit nem néztem ki belőle. Nem sokkal ezelőtt a második Robin, Jason Todd bőrébe bújt Agyagpofa figyelmezteti Gotham City védőszentjét arra, hogy „kezdettől fogva az orra előtt volt a megoldás”, és ehhez „a legelső detektívtörténetet”, Poe novelláját hozza példaként. Batman egy mondatba sűríti a vendégszöveg „tanulságát”: „A megoldás szem előtt van.” (Az már tényleg csak kekeckedés, hogy A Morgue utcai kettős gyilkosság három évvel beelőzte Az ellopott levelet, ráadásul már a 18. századból fennmaradtak detektívtörténetek).

Az ellopott levél hihetetlen módon egy ellopott levélről szól, melyért a párizsi rendőrfőnök milliméterről milliméterre átvizsgálja a tettes lakását. A probléma az – és ezt Dupin hosszú, filozofikus példákkal alátámasztott székfoglalójában is kifejti a narrátor számára –, hogy D. miniszter simán belelátott bugyuta üldözői fejébe, így a keresett levelet mindvégig az asztalon hagyta, gondolván, hogy a túlzottan egyértelmű „rejtekhely” úgysem tűnik majd fel az őskőkori kopólogikát követő fakabátok előtt. A szöveghez Lacan (pszichoanalízis), Derrida (dekonstrukció) és Barbara Johnson (gender studies) is csatolt egy-egy elemzést a 20. század folyamán. A három teoretikus látszólag elemzésként, tanulmányként kezdődő interpretációja szépen lassan hozzáírja magát az eredeti elbeszéléshez, Johnson pedig már konkrét tényként kezeli, hogy Lacan és Derrida „harca” megfelel a Poe-novella miniszter-Dupin bináris oppozíciójának. Így nemcsak a ’levél’ jelölő csúszik el elsődleges és másodlagos (a címben szereplő léttre konnotációjaként – betű=levél) értelemben, hanem a szereplők nevei a szövegen kívülre, az elbeszélés metatextuális (a tanulmányok szerzőinek) nevei pedig a szöveg belsejébe tolódnak. Azzal a gesztussal, hogy a három tanulmányban ugyanazok a hosszú (Lacan-)idézetek hangzanak el, a három szöveg külön-külön is eljátszik egymással, és „korlátozott intertextusukat” egyre kevésbé lehet a Poe-szövegen kívülre helyezni.

Ennyit Poe novellájának recepciójáról, a különböző szerepek viszont Loeb történetében is különösen alakulnak. Batman segítője, a fogyatékossága miatt egy csúcsmodern számítógép mögött üldögélő Orákulum (a Hush elsődlegesen kontextualizált szuperolvasója) fedezi fel, hogy a jóbarátnak hitt Elliott doktor megbuharálta a Denevérbarlang számítógépét, így annak mindenkori használatakor Elliott „szubliminális képe” villant be a képernyőn. Így történhetett meg, hogy amikor denevérünk a történet elején majdnem kinyiffant, tehetlenül és tudattalanul is Elliott nevét morzézta le az ágyon – így műtét közben a sebész beültethette koponyájába a kis poloskát, amely segítségével könnyebben rászabadíthatta gyermekkori barátjára az Arkham Asylum összes ápoltját. Az ellopott levél, mint ellopott jelentés így előkerült: Elliott Hush-ként próbálta levadászni Batmant. A dolognak azonban nincs vége. A tulajdonképpeni felbujtó kedvenc főellenségem, a Megfejtő vagy Rébusz volt, aki különféle fondorlatok (messzire vinne, ha ezt most részletezném) után megtudta Batman személyazonosságát – itt van az egész narratívát, az egész mitológiát leleplező (második) „ellopott jelentés”! Ez a jelentés viszont soha nem kerül napvilágra – ebben a jelenetben nyilvánul meg Batman frenetikusan éles logikája –, hiszen Rébusz sosem fog olyan rejtvénnyel bajlódni, melynek jelentését mindenki ismeri. Batman még lekever egyet a keresztrejtvénybuzi bohócnak, aztán távozik a színről.

Mindent lehet elemezgetni, ez nem új dolog, de szerintem a Hush nagyrészt a Poe-allúziónak köszönhetően releváns értelmezési lehetőségeket biztosít. Tudom, hogy nem ettől lesz a Hush a képregénykedvelő Batman-fanok kedvence, de nálam így jelen képregény többnyire negatív kritikája nem talál meghallgatásra. Loeb egy kissé zsúfolt, de élvezhető történetet írt a Sötét Lovag számára.