Bán Zsófia: Próbacsomagolás
Kalligram, Budapest-Pozsony, 2009, 216 old., 2300 Ft
Bán Zsófia eddig megjelent két könyve, az Amerikáner című első esszékötete, illetve az Esti iskola – Olvasókönyv felnőtteknek című prózakötete már nagy sikert aratott az irodalomelméletek, vizuális művészetek, és legfőképp a XX. századi amerikai művészet és irodalom iránt érdeklődő közönség, illetve a szakma körében is. Olyannyira, hogy tavaly József Attila-díjjal tüntették ki írói teljesítményéért. Az ELTE-n, az Amerikanisztika Tanszék vezetőjeként, és tanáraként Bán Zsófiának nagy tudásra kellett szert tennie a tengerentúli – mit! –, óceánon túli kultúra megismerésére, amit Rio de Janeiro-i születése révén már cumisüvegből csorgattak belé. Ez olyan kihatással volt rá, hogy tágabb értelemben véve műveit is e téma köré szervezte, amit jól példáz első esszékötetének címe is.
Vannak könyvek, amik tutira abba a kategóriába tartoznak, hogy borító alapján le nem vennénk őket a polcról. A Próbacsomagolásnál éppen ez a helyzet, nem is értem, hogy miért nem kapott más köntöst. A terminátorra hajazó napszemüveges alakból éppen hogy csak egy visszapillantónyit’ látunk, miközben az ellenkező sávban halad felénk egy másik autó. A kép értelmezése természetesen az esszék, útleírások és kritikák – főleg a kritikák – elolvasásával új értelmet nyerhet. Az legelsőt már a tartalomnál megkapja, ahol a három fejezet alcímeivel találkozunk: utazások képben és szövegben, utazások térben és időben, illetve utazások téren és időn túl. Az irodalomtudomány iránt egy kicsit is érdeklődők már rögtön rávetik magukat a cekkerre, hogy mohón csomagolják a szépen hajtogatott információkat, mások még kicsit vonakodva kerülgethetik e pakkot.
Utóbbiak biztosan az esszék (sok esetben előforduló, de nem jellemzően) általános sótlanságával, a fogalmak érthetetlenségével érvelnek. Azt bizton állíthatom, hogy ilyenről szó sincs. Sőt. Forgách András egyenesen regénynek titulálta a könyvet, az Írók boltjában tartott bemutatón, ahol a kicsomagolásnak is nekiláttak. A felolvasást követően elkezdték boncolgatni a könyv végeérhetetlen utaláshálóinak sorát, amiből önkénytelenül eljutottak a melankóliához, ezáltal pedig a legelső esszékhez. Az elsőben Nádas Péter, a másodikban pedig W. G. Sebald műveiről beszél, ahol alapvetésként tételezi fel náluk ezt az állapotot. Az Olvasópróbának nevezett első fejezetben irodalmi képek és szövegek meghatározásával, illetve a meghatározhatatlan lehetőségükkel találkozunk. Így jutunk el Sebald-tól Kertész Imre, vagyis Köves Gyuri ironikus beszédéig, Dickens gyermekfiguráinak ábrázolásáig, és a propelleres fiú fényképéig, mellyel a holocaust-effektust is bemutatja, és további példákat sorakoztat fel számunkra.
A fényképekkel egyébként még foglalkozika szerző a második, Próbautak című fejezetben is, ahol előbb a hiány negatívját hívja elő, teremt magának egy másik anyát, és elkalauzol minket Terezinbe. A képek történetének problematikusságán még hosszan elidőz, ehhez megmutatja Hersko Judit – szintén Amerikában élő – képzőművész munkáját is, amit egy édesanyjáról készített kép nyomán alkotott meg ezüstporral az üvegre kopírozva. A mű érdekessége, hogy ha megfelelő megvilágítást kap, akkor az árnyék válik valóvá, ami egy újabb csavart adhat a képek megfogalmazásában, értelmezésében, Bán Zsófia „anyáinak” szemléletében.
Az esszéken túl úti beszámolókat is tartalmaz a kötet. Berlin totális karneválként tárul elénk, amiben a szerző hosszan vezet minket. Érdekes, érdektelen, a múltat idéző, és teljesen új formát öltött képek sokaságával találkozunk, megállunk „A falnál”, elmélázunk a múlton, majd lezárásképp a betanított pingvinek menetelését kapjuk. Egy másik leírásban, Szingapúr képében nagyszerű Berlin-ellentétre ismerhetünk, ahol a múlt teljesen eltöröltetett, szinte egy sterilizálást követő impotens dolgot tapasztalhatunk, a maga disszonanciáival. Végezetül, a Surabaya Johnny-ban érint meg minket az idő utoljára, ott is Angkorban, ahol múltunkat, jelenünket egy pillanatba, a jövőbe sűríthetjük, hogy felkészüljünk a premierre, vagyis a halálra.
Ha mindezzel megvagyunk, utaztunk már képben, térben és időben, akkor várnak ránk a Próba-tételek. A Holmiban is megjelent címadó esszé kiadja nekünk, hogyan csomagoljunk, hogy végül minden beleférjen egy kisebb méretű urnába. Előtte kicsit elkalandozunk Bán Zsófia képzeletében, Susan Sontaggal, a híres amerikai íróval, aktivistával, a populáris és magas kultúra közötti közvetítővel találkozunk. A kötet záróakkordjaként egy filmet, a Papafilmet pörgeti nekünk a szerző. Itt már téren és időn túl járunk, az időbeli cikázás és az abból való kilépés nemhogy megengedett, hanem kötelező érvényű, és ekkor megpillantunk egy apát. Újabb fényképek kerülnek elő, újabb emlékekkel és érzéssel társult állapotban. A mama retiküljét lóbáló apa, a képen kívül megjelenő apaszerű anya újabb fricskája, és az elkeseredett, örökös, a hallgatással túlfűtött anyanyelvi kérdés. A kezdet a végen, most már kezdhetjük visszafelé olvasni a könyvet – Forgách András tanácsára.
Hansági Dorottya
