Észtország, London, India, New York: Háy János személyes hangvételű útinaplója tizennégy ország atmoszféráját és lelkületét ábrázolja. A szubjektív szűrőn átsejlő népek és városok úgy elevenednek meg, hogy az író folyamatosan ütközteti a valóság és a sztereotípiák világát, néhol lerombolva, néhol megerősítve általános képünket. Nem akarja azonban ránk erőltetni véleményét, helyette játékra, vitára és gondolkodásra invitál.
Háy János a Margón. New Yorktól Moszkváig, Párizstól Prágáig, Németországtól Svájcon, Oroszországon, Indián és Erdélyen át az író szülőfalujáig járják át Háy János útiesszéi a világot, téren, időn és műfajokon át, oda és vissza. Az Ország, város, fiú, lány ma esti állomása a Margó lesz, bővebb információért katt ide!
„Mondd azt, hogy nem, India nem olyan, Prága nem olyan, Nápoly és Moszkva nem olyan, azok az emberek, akik előttem vannak, nem olyanok, vagy egy kicsit mégis olyanok. Tényleg, most veszed észre, hogy olyanok” – fogalmazza meg az író a kötet fülszövegében. Karakán, kritikus, iróniával és gúnnyal megtámogatott véleménye valóban sokszor gondolkodásra késztet. Van némi ellentmondásosság ezekben a szövegekben: a szerző le akar számolni az általánosításokkal, összetettebb képet akar adni, miközben maga is sztereotípiákat teremt és támaszt alá. Szemetelő indiaiak, precíz németek, részeg oroszok, fotózkodó japánok és legfőképpen örök pesszimista, mégis magukat mindenkinél jobbnak gondoló magyarok. Ezek a meglátások azonban tényleg kiváltják az olvasóból a reflexió kényszerét. Összehasonlítunk, ítéleteket alkotunk, állításokat vetünk el, vagy hagyunk jóvá, miközben magunk is azzal szembesülünk, hogy a mi véleményünk sem áll másból, csak csekélyke tapasztalatból és sok-sok előítéletből. De a világ megragadásához és a benne való eligazodáshoz talán kell is néhány általános gondolat, különben képtelenség lenne kapaszkodót találni az egyének, helyek és korok különbözőségében.
Háy János: Ország, város, fiú, lány
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016, 303 oldal, 3490 Ft
Háy tizennégy inspiráló utazásának élményeit és tapasztalatait gyűjtötte össze ebben a kötetben, amely olyan írásokat tartalmaz, melyek 2004 és 2014 között jelentek meg a Lettre, illetve az Élet és Irodalom hasábjain. A szövegek alapján úgy tűnik, egy író szemével másmilyen egy külföldi út, mint az átlagos turisták számára. Állandóan megfigyeléseket rögzít, tapasztalatokat fogalmaz meg, összehasonlít és véleményt formál. Mindig reflexióban van, mindig külső nézőpontban marad, nem olvad bele sem a helyi környezetbe, sem a múzeumokban tolongó, minden egyes műtárggyal, épülettel és emlékművel fotót készítő turistacsoportokba. „A Mona Lisa előtt hatalmas tömeg, a keletiek alacsony termetűek, a fejük fölé emelik a gépet, hogy legalább az objektív lássa a képet, s aztán otthon ők is megnézhessék.” A szövegekben az útleírások és a naplószerű feljegyzések mellé szociológiai, pszichológiai és esztétikai eszmefuttatások kerültek. Háy folyamatokat ábrázol, leírja Kelet- és Nyugat-Európa viszonyainak megváltozását, a turizmus átalakulását, a multikulturális nemzetek kialakulását, a bevándorlás következményeit – talán ezekkel lehet a leginkább vitatkozni, noha vannak köztük jogos meglátások, mindenki maga döntheti el, mit gondol. „Az életstílusok olyannyira standardizálódtak, hogy Európát nem lehet nemzetállami irányból értelmezni. Legfeljebb olyképpen, hogy melyik országban mennyi pénz áll rendelkezésre ennek az életstílusnak a legyártásához.”
A legtöbb kritika a magyarokat illeti, miközben magyar szemüveg az is, amelyeken keresztül ránézünk a távoli világokra. Az útleírások egyébként nem mind az utóbbi évek utazásait rögzítik, bennünk van a rendszerváltás előtti világ is, a volt szocialista országok beszűkült mozgásterével, a képzelt nyugat iránti vággyal és a szabadulás utáni szembesüléssel is. Ez a levetkőzhetetlen nézőpont rányomja a bélyegét az összes élményre, és alapjául szolgál minden összehasonlításnak. Miközben Háy folyamatosan detektálja a magyar hozzáállást, kénytelen önkritikát is gyakorolni, hiszen ő maga sem építkezik másból, mint amit innen magával hozott. „Nem is tudni, hogy lehet, talán túracipőben aludtak, de mire egy magyar turista előkászálódik a kényelmes szállodai vackából, hogy kiadós reggelivel indítsa a napot, addigra a német kollégák már a vadregényes erdőségeket járják.”
Az írások jellege olykor alkalmazkodik a leírt országokhoz, a Németországról szóló szövegek precízen, alcímekkel ellátva, rövid és átlátható fejezetekre vannak bontva, az oroszországi kiruccanások viszont kiszámíthatatlan dramaturgiával ragadják magukkal olvasójukat. Bár az útinaplók reális élményekre alapozva születtek meg, nem lehet nem észrevenni az író történetgyártási hajlamát bennük, talán színesebbek, szagosabbak, mint amilyen a valóság lehetett. Háy János könyve új horizontokat és tereket tár fel. Az ő pillantásán keresztül saját tapasztalatainkat és véleményünket is elkezdhetjük újragondolni.
Szerző: Forgách Kinga
