(Viktor Pelevin: Számok. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2005. Ford.: Bratka László, 306 oldal, 2000 Ft)
A Számok úgy indul, mint egy könnyed kocogás. Sztyopa Mihajlov szerencseszáma, a 34 segítségével sorra veszi az akadályokat a peresztrojka és glasznoszty utáni, egyenesen az artikulálhatatlan poszt-szovjeti érába torkolló zűrzavaros időszakban.
A szám által jóváhagyott intuícióira hagyatkozik akkor is, amikor jelenkorunk híres-hírhedt Abramovicsai függvények, görbék, józan spekulációk, és pénzügyi elemzők hűvös prognózisai között próbálnak eljutni saját Eldorádójukba. Egyvalakivel nem számol a főhös, önmaga gestaltjával, a tagállami végtagoktól megcsonkított Oroszország egy másik zugában tevékenykedő doppelgengerével.
A kocogás közben lassan előbújnak a bokrokból az állati jelmezt öltött kikent-kifent szatírok, kurtizánok magassarkú topánjainak nyomai sejlenek fel a murvában, miközben a stricik huszonnégykarátos arannyal futtatott gyémántberakásos órájukkal babrálnak csuklóikon, és majdnemhogy elröhögik magukat. Sztyopa bilije kiborul, hogy aztán a kiömlött ürülékdarabokat a Változások könyve segítségével interpretálja a főhős, és rájöjjön, hogy környezetében többen is a számmisztika paradigmái szerint ügyeskednek, és a kiválasztott számok a matematikai relációk mentén (illetve ezek mellett) egy más, tudatfeletti dimenzióban sokkal nagyobb vihart kavarnak, mint gondolná. Mint gondolnánk.
Persze mit is várhatnánk egy olyan regénytől, melynek ajánlása egyfelől Minden Analitikusok Legnagyobbikához, másrészt a világtörténelem összes alagsori vallatójának példaképéhez szól? Pelevin prózanyelve elmasírozik az analízis és a szókimondás (vagyis szókimondatás) között – megrajzolja számunkra a jelenkori orosz kontextust, és nem hagy minket elveszni benne. Bár a szerző által átdolgozott kiadást olvassuk, az utómunkálatok során esetlegesen megképződő nyomokat olyan könnyedséggel montírozta ki Pelevin a szövegből, ahogy a kokszos tünteti el a pordarabkákat az üvegasztalról „eksön” után.
A Számok első olvasatra korrajzba fullasztott kalandregény (vagy fordítva), második olvasatra talán kicsivel több, de valahogy mégis harsányabban röhögünk Sztyopa bizarr kalandjain, a plasztikusan ábrázolt főhősökön (csak hevenyészett étvágygerjesztőként: Isza és Musza, a két csecsen forgódervis, Muse, egy pokemon paradigmaváltó reinkarnációja, és Forman, a csacsijelmezben koitáló üzletember) és az orosz folklór hamisíthatatlan frazeológiáján. Mintha nem lennénk tisztában a végkimenetellel, és nem is sejtenénk, milyen üzeneteket kódolnak a hitvány számok. Mintha még nem is olvastuk volna egyszer sem. Pedig még hányszor fogjuk elolvasni!
Kapcsolódó anyagok:Számok a Literán
Számok az ÉS-ben
Részlet a regényből
