Alma Katsu: Halhatatlan, ford.: Farkas Veronika
Agave, 2012, 480 oldal, 3980 Ft
Alma Katsu Amerikában 2011-ben remekül debütáló regénye szerényen lopakodott be a magyar piacra, és foglalta el helyét a romantikus könyvek polcán. Küllemében visszafogott, de mutatós; terjedelmével több napos szórakozást ígér; műfaji meghatározásával pedig - romantikus thriller − nem csak a kibogozásra váró szerelmi szálak kedvelőit célozza meg. Szerzője amúgy izgalmas jelenség, dolgozott a kormánynak, egy évtizedet CIA-nak, és bár mindig is tudta, hogy az írással szeretne foglalkozni, végül egy betegség vitte rá, hogy érettebb korában tollat ragadjon. A Halhatatlannak azóta odakint a folytatása is megjelent, jövőre pedig érkezik a harmadik könyv is - kell ennél több bizonyíték a sikerre? Olvasónk írta.
A regény hősnője, Lanore történetünk jelenében már kétszáz éves, sokat látott nő egy fiatal lány testében. Gyilkossággal vádolják, és orvosi ellátásra dr. Luke Findley gondjaira bízzák. A lány azonban mesélni kezd, bizonyítékot szolgáltat természetfelettiségére, és a jó doktor − aki egyébként a saját életében is parkolópályára került −, együttérzően hallgatja, és tevékeny részese lesz menekülésüknek. A jelen idejű szál nem annyira erős; megadja ugyan az alaphangot, az olvasót kíváncsivá teszi, hogy vajon Lanore hogyan jutott el a gyilkosságig, más szerepe viszont nincs. Hőseink menekülnek, törvényszerűen egymásba habarodnak és ennyi. Szerencsére többet olvashatunk az 1800-as évek elején játszódó múltról. A környezet nem túl részletesen, de hitelesen kerül megjelenítésre. Díszletei között lassan bontakozik ki a dráma, ami a fiatal Lanorét viszonzatlan szerelmének tárgyától, a felettébb jóképű Jonathantól elérhetetlen messzeségbe sodorja. Megpróbáltatásai azonban csak akkor kezdődnek, amikor megismerkedik Adairral, a gróffal, aki felkínálja neki a lehetőséget vágyai beteljesüléséhez. Mindezért azonban olyan árat kell fizetnie, ami túlmutat a józanész határain.
A Halhatatlan van annyira jó regény, hogy hosszú órákra leültesse az embert egy fotelba, annyira viszont nem, hogy ne szakítaná meg bármikor az olvasását. Szerzője az Alkonyat és társaiból kinőtt generációt célozza meg művével. Fontos szerepet játszik itt is a szerelem, a misztikum, vámpír helyett azonban egy majdnem vámpírt állít a történet szolgálatába. Adair gróf csak annyiban különbözik a tinédzserek között kedveltté vált elődjétől, hogy alkalomadtán sem növeszt hosszú szemfogakat, és a vér helyett másféle élvezeteket hajszol szakadatlanul. Dekadens viselkedése még kevés lenne ahhoz, hogy a regény főgonoszává váljon, kiderítésre váró titkai azonban már méltóképpen teszik azzá. A végjáték némiképp kárpótol a néha el-elszökő izgalomért, az egynéhány, olvasottabbakat nem meglepő fordulatért, és bár a történet vele tökéletesen lezárul, mégis magában hordozza a folytatás lehetőségét. Ez utóbbinak, úgy gondolom, a női olvasók fenntartás nélkül örülnek.
Szerző: wendol
