Arno Geiger: A száműzött öreg király, fordította: Győri László
Európa Könyvkiadó, 2013, 228 oldal, 2900 HUF
Arno Geiger neve nem csenghet mindenki számára ismerősen, ugyanis az osztrák szerző regényei közül eddig csak egy, a Német Könyvdíjjal elismert Jól vagyunk című volt magyarul is olvasható. Az Európánál azután tavaly év végén jelent meg A száműzött öreg király, melynek valóban hangzatos, metaforikus címe nyíltan utal a szerző édesapjára, August Geigerre, aki emlékeitől fosztva bolyong a jelen és a múlt, a valóság és a fikció határán.
A szóban forgó idős úr az 1920-as évek közepén látta meg a napvilágot, szegény családban nőtt fel. Harcolt a háborúban, az orosz fogságból csontig lesoványodva tért haza. Ezt követően tanulmányait úgy folytatta, mintha csak tegnap hagyta volna abba. Később állást kapott a faluban, megismerkedett egy lánnyal, feleségül vette, gyermekeket nemzett neki, házat épített terebélyesedő családjának. S élte az életét, napról napra a megszokott ütemben. Felesége, akitől a sok ellentét hamar elválasztotta, elhagyta, de soha nem váltak el. Felette már elmúlt az idő, igaz, teste még tovább küzd, viszont emlékei már elhagyták. Hiába élt egy életet, hiába a felesége, a gyerekek, a ledolgozott évek – a férfi már elment, és csak ritkán tér vissza szerettei köré.
Az ilyen intim történet magában rejti a szentimentalizmus minden útvesztőjét, de a szerző olyan finom precizitással rajzolja meg szinte félmondatokból, információmorzsákból édesapja alakját, amely magával ragadja az olvasót. Azonban azzal, hogy Arno Geiger kevesebbet ír az apja személyiségéről, s azt nem boncolgatja a végletekig, jobban megismerjük annak jellemét. A részletes leírások helyett szinte teljes objektivitással tárja elénk apja életét, akiről kiderül, hogy nem feltétlenül volt a gyermekei kedvence, de igazán rossz embernek sem lehetne nevezni. Az a típusú ember volt, akit inkább a saját dolgai foglalkoztattak, jó kézügyessége révén mindig akadt is elfoglaltsága. Általában hallgatott, és ha megszólalt, értelmes, szívből jövő gondolatok hagyták el a száját, melyek egy sokat látott férfi bölcs és humoros szavai voltak. Idővel azonban a demencia maga alá gyűrte, a család számára pedig nehéz volt felfogni, majd elfogadni a betegség tényét, de tizenöt év alatt megértették, hogy apjuk már nem az, aki egykoron volt. Végül egyetlen járható út maradt: kénytelenek voltak egy idősek otthonába rakni az apát, ahol felépíthette önmagában saját birodalmát, ahol király lehetett. Ő eleget várt ahhoz, hogy király lehessen, és ahogy a könyv utolsó sorai is mondja, aki eleget vár, abból király lehet.
A száműzött öreg király megtévesztő könyv. A mindössze kétszázegynéhány oldalas magyar kiadás zsebkönyv méretével könnyű falatnak tűnik, pedig a valóság az, hogy nem elég egyszer elolvasni. Hagyni kell, hagy érjen bennünk egy rövid ideig, majd újra elővenni, és végig olvasni. Csak így jöhetünk rá az igazi üzenetére, amely az életre, életről tanít minket. Az apa szavai, amelyekkel minden fejezet zárul, önmagában is elgondolkodtatóak, de figyelembe véve a leíró részeket, egy olyan kép áll össze, amely egy ideig nyomasztani fogja az olvasót. Mert ez a történet apa és fiú utazása. Nem csak az idősebb Geiger, és nem is csak a fiatalabb keresi az utat a fátyol mögött, ketten együtt járják be azokat az utakat, amelyek már rég nem keresztezték egymást. A szerző alapos műgonddal megformázott szavai a szintén nagy precizitással alkotott könyv lapjai között fel-felvillanó érzelmekről tanúskodnak. Így a könyv abszolút nevezhető valós tükörnek, amely rólunk és a hozzánk közel álló emberekről szól.
Szerző: Mészáros Márton
