Miklya Anna: Jonas és a szürke hadsereg
Libri Könyvkiadó, 2013, 350 oldal, 2990 HUF
Az évszámmal pontosan meg nem határozott távoli jövő, az ellenséges céta-tetiekkel folytatott csillagközi háború, az emberekkel benépesítendő Mars, mint a titokzatos terraformálás állandó helyszíne, és egy szigorú szabályok szerint élő közösség élete jelenik meg Miklya Anna ifjúsági regénytrilógiájában, pontosabban annak első kötetében, a Jonas és a szürke hadseregben. A könyv népszerű YA antiutópiákra (vagy más néven disztópiákra) hajazó történetének főszereplője három tizenhét-tizennyolc éves fiatal, akik e szép új világ elnöke, kvázi teljhatalmú diktátora ellen elkövetett „csínyük", valamint a fennálló rezsim számára elfogadhatatlan hackertevékenységük miatt hamarosan a Marson találják magukat, ahová pontosan egy évre száműzik őket. Azért pont oda, mert a büntetés elsősorban (át)nevelő jellegű: a szokatlannak nem nevezhető eljárás kizárólag Jonas, Rebeka és Süti számára tűnik ijesztőnek,rajtuk kívül mindenki más kedvezőként értékeli, s ennek oka részben abban rejlik, hogy a sorsukba tökéletesen beletörődtek. Ez alól csak a három fiatal kivétel; ők saját (külső) világukkal is folyamatosan harcban állnak, erőteljes kritikával illetvén azt.
Annak, hogy a szerző a szépprózától a könnyedebb hangvételű, de nem feltétlenül könnyedebb tematikájú ifjúsági regény felé fordult, több oka is lehet. Ezzel kapcsolatban megemlíthető saját írói szerepének, illetve lehetőségeinek feltérképezése a kortárs irodalomban, továbbá az a tény, hogy az alkotást részben továbbra is kísérletezésnek tekintő szemlélettől nyilvánvalóan nem idegen a kamasz közönséget megcélzó olvasásnépszerűsítés, vagy a műfaji sokszínűség. Azonban még ennél is lényegesebb, hogy ebben az új, valóságtól elemelt regényvilágban hogyan tud a fiatalok számára hitelesen megszólalni. A korábbi Miklya-regényekből ismert motívumok és karakterek persze ebben a miliőben is feltűnnek, s vele például az egyedülálló (jelen esetben a gyermekét egyedül nevelő) fiatal nő boldogulásának problematikája is, mely elsősorban Jonas anyjának, valamint Rebeka testvérének, Ráhelnek a figurájában érhető tetten. A narráció, hasonlóan a 2012-es Esőhöz, szintén egyes szám első személyű, az eseményeket azonban most nem egy fiatal nő, hanem a címszereplő kamasz fiú, Jonas szemszögéből követhetjük nyomon. A helyszín, az immáron nem országokra, hanem csupán kerületekre osztott világgal, és a jelenleg még jórészt ismeretlen, idegen bolygóval, az angolszász, antiutópikus YA irodalomban is fellelhető. Egy már nem új keletű ötlettől vezérelve, a Föld nevű bolygótól fizikailag (vagy legalábbis fiktív eszmeisége miatt ily módon) eltávolított, valóságtól elemelt közeg a maga idegenségével és kibogozhatatlanságával a tizenéveseket körülvevő világot, s benne elsősorban a felnőtt világ anomáliáit, a sokszor feltáratlan traumákat szimbolizálja (erre a Miklya-regényben Rebeka nővérének, Ráhelnek eltitkolt, és tragikus véget érő terhessége lehet a legjobb példa). A megjelenített eseményeknek olykor szó szerint veendő túlélése, a boldogulás a hétköznapokban, többek között az azonosság, önazonosság, egyén és közösség, vagy épp a modernizáció problematikáját, a politika társadalomra gyakorolt (negatív) hatását is feszegeti, illetve ezekkel kapcsolatban újabb és újabb kérdéseket fogalmaz meg.
A Dühös nemzedék című trilógia első kötete, a Jonas és a szürke hadsereg, a benne megjelenő világgal, karakterekkel, az ötletek terén mindenképp hasonlóságot mutat Lois Lowrynak Az emlékek őre című művével (Miklya Anna regénye utószavában ki is emeli, hogy két főszereplője többé-kevésbé Lowrynak köszönheti létét, de legalábbis jellegzetességét: Jonas miatta kapta a Jonas nevet, Rebeka pedig a szikrázóan vörös hajkoronát). De megemlíthetnénk még más olyan, az angolszász YA irodalomból származó regényt is, amely elsősorban műfaja miatt állítható párhuzamba Miklya könyvével, ide sorolva többek között Suzanne Collins disztópiáját, Az éhezők viadalát, és persze Patrick Ness Káosz-trilógiáját is.
A címszereplő Jonas egyes szám első személyű megszólalásai, hangja a könyv elején kifejezetten üdítően hat az olvasóra; a környezetét és (benne saját magát) folyamatosan szemmel tartó, az eseményekre (ön)ironikusan, humorral reflektáló karakterről van szó, a cselekmény előrehaladtával azonban ez az egyéni hang valamiképp veszít kezdeti frissességéből, s egyre inkább a szokásos leírásokra szorítkozik. Ugyanez mondható el a párbeszédekről, a szereplők köré épített jelenetekről is: a szerző által lefestett világ a maga extremitásával és (ezzel egy időben) szoros kapcsolódásával a jelenhez, leginkább akkor érdekes, akkor érezhető benne a lehetőség, amikor a későbbi eseményekről még csak beszélnek (például addig a pontig, amíg a három kamasz meg nem érkezik a Marsra). A távoli bolygón, az ott élők szürke egyenruhájához hasonlatos módon, magából a történetből is szinte varázsütésre tűnnek el a színek. Ezen kívül akad még néhány zavaró momentum a regényben, például hogy a technikai fejlettség szintje a jelenlegi továbbgondolása ugyan, ám ez a megjelenített világhoz képest valahogy mégsem tűnik reálisnak. Az olvasóban egyebek mellett felmerülhet a kérdés, vajon miért nincs olyan mobiltelefon, ami kijelzi az emberi arcot, vagy miért használnak tabletet, s nem pedig egy ennél modernebb eszközt.
Lehetséges, hogy a szerző nem minden esetben kívánt a jelentől szélsőséges módon elszakadni, és persze az is igaz, hogy a hiányosságok ellenére e szépnek legkevésbé sem nevezhető világ megteremtésével, az élet minden területén érvényes szabályrendszerrel, az egyéni boldoguláshoz feltétlenül szükséges pontokkal, a már-már orwelli hétköznapokkal, és nem utolsósorban egy kíméletlen politikai rezsim megrajzolásával a regény egyébként sikeresen idézi meg a negatív utópiák sajátos, nyomasztó hangulatát. A háború vagy legalábbis annak lehetősége, az állandó készültség, és a könyv végére időzített dramaturgiai csavar mindezek tagadásáról további kérdéseket is felvet, a kilátásba helyezett megoldás helyett érvényesülő lezáratlanság pedig a cselekmény továbbszövését igényli. A (már elkészült) további két kötet remélhetőleg megnyugtató válaszokkal szolgál majd, és akkor végre a szereplők is visszatérhetnek a Marsnál mindenképpen érdekesebb Földre.
Szerző: Gáspár-Singer Anna
