B+
Douglas Preston, Lincoln Child: A Sötétség kereke
General Press Kiadó, 2008, 342 oldal, 2125 Ft
A Sötétség kereke a szerzőpáros A holtak könyve című munkájának a folytatása - köztük összekötő kapocs Pendergast FBI-ügynök személye: az új történet pontosan onnan folytatódik, ahol az előző regény, amely egy három könyvön keresztül tartó sztori lezárása volt, véget ért.
Pendergast és úgymond ”felvigyázója”, Constance Green egy kolostorban kezdenek nyomozni, ahol lába kélt a szerzetesek legfőbb kincsének. Hogy utóbbi hogyan fest, arról még a szerzeteseknek sincs tudomásuk, ugyanis egyikük sem látta soha - mindössze annyi bizonyos, hogy a rossz kezekben rászabadíthatja az emberiségre a világvégét.
A tolvaj kiléte nem titok, ám mire a nyomozó és társa rátelál, a férfi már halott, és gyilkosa a kincset is magához vette. Pendergast rájön, hogy a tettes a Britannia elnevezésű óceánjárón szeretne elmenekülni, így hát ők sem késlekedhetnek, és jegyet váltanak a gigantikus sétahajóra.
A szín adott egy jófajta, agatakrisztis, lezártterű nyomozáshoz, amelynek során a szűkös számú gyanusítottból kell nyomozónknak a rothadtját kiszemezgetnie. Hogy a gyilkos a fedélzeten van, nem kétséges, ugyanis eltűnések, öngyilkosságok és kellemesen bestiális gyilkosságok kezdik besűríteni a napirendet. Természetesen ez a könyv nem lenne Pendergast-könyv, ha a szerzőpáros át nem lódítaná a történetet a természetfeletti választófalán.
A remek bonyolításnak köszönhetően - igyekszem nem lelőni a poént - a Britannia nedves sétatúrájából a Titanic, a Poseidon-katasztrófa meg a Juggernaut (ez egy 1974-es angol film) keveréke lesz. Preston és Child ezekben a Pendergast-regényekben a horrorfilmek, a krimik és a kalandregények egyfajta skizofrén irodalmi megfelelőjét viszi papírra, s bár a sztori dramaturgiája, hogy a filmes szakszavaknál maradjak, egyesek ízlésének talán túlságosan esetleges lehet, tagadhatatlan, hogy fantasztikus lendülettel képesek hőseiket a végkifejlet felé hajtani. Egy ültő helyemben elolvastam.
Mindez nem jelenti azt, hogy a figurák kibontását elhanyagolnák. Pendergast személyiségét a korábbi kalandokban már épp eléggé megismerhettük, most Constance lelkén csócsálnak el, és a figurát az előző regényekhez képest jobban bevonják a narratívába, szálakat hagyva elvarratlanul, amelyekről a későbbi epizódokban gondoskodnak majd. Az őrület cirkusza megy tovább.
